Soros a kinti magyarokat próbálta befolyásolni
Soros György az unión belüli munkaerő-áramlást is igyekszik saját céljaira kihasználni a DC Leaks által közreadott iratok tanúsága szerint.
2016. szeptember 1. 09:24

A portálon fellelhető dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a milliárdoshoz köthető Nyílt Társadalom Alapítvány jelentős erőfeszítéseket tett a belső migráció keretében külföldre települtek mozgósítása érdekében a legutóbbi európai parlamenti választások előtt.

A szervezet Európai választások 2014 elnevezésű projektje 90 támogatott szervezettel és összességében 6,16 millió dolláros költségvetéssel futott. A pénzt részint az úgynevezett liberális értékek propagálására fordították, így jelentős összegeket kaptak például az egyneműek házasságát követelő csoportok.

Ezektől azt várták, hogy a nem heteroszexuális népesség minél nagyobb hányadát tereljék az urnákhoz, mondván, helyzetük jobbításában kiemelkedő szerepe lehet az EU-nak. Ugyanez okból a nőjogi és mindenféle kisebbségekkel foglalkozó társulások akcióit is finanszírozták Sorosék. Külön gondot fordítottak arra, hogy a szülőhazájukon kívül élő uniós állampolgárokat, illetve a fiatalokat megszólítsák. E tekintetben viszont az alapítvány értékelése szerint nem értek minden tekintetben célt.

A Nyílt Társadalom Alapítvány EP-választások után készült elemzése szerint az angliai magyarok például nem álltak kötélnek, amit részint annak tudtak be, hogy még nem eresztettek gyökeret, nem alakultak ki helyi szervezeteik, így képtelenség volt nagyobb számban elérni őket a voksolásra buzdító üzenetekkel. Ezekben az Egyesült Királyság és Hollandia lakosságának kelet-európaikkal szemben táplált vélt vagy valós ellenérzéseire apelláltak.

Hiába próbálták befolyásolni a jelenleg külföldön élőket

A választási propagandában összekötötték a liberális jogvédelmet, valamint a bevándorlás és az uniós központosítás pártolását a munkavállalók helyzetével, azt sugallva, hogy mindenre Brüsszel és Strasbourg jelenti a megoldást. Az iratokban több helyen kulcsfontosságú országként jelenik meg hazánk, amelyet ugyanakkor rendre negatív példaként emlegetnek: Magyarország egyike az EU centralizálást akadályozó államainak, ahol a Soros-alapítvány szerint idegen- és Európa-ellenes hangulat uralkodik. Hasonlóan negatív színben tüntetik föl egyébként Franciaországot, Hollandiát és az Egyesült Királyságot is.

Bár a fiatal választók az élet számos területén szabadelvűnek mondhatók, szintén okoztak némi csalódást a Nyílt Társadalomnak, mivel az EU-t illetően sokuk érdektelen vagy szkeptikus. Az egyik iratban kiemelték, hogy háromból egy francia fiatal a Nemzeti Frontra szavazott, Magyarországon pedig továbbra is erősen jobboldaliak, amiből a Fidesz mellett a Jobbik profitál. Emlékezetes, hogy a DC Leaks dokumentumai szerint Soros György nem csak az uniós testületeken keresztül próbál nyomást gyakorolni az európai államokra.

Egyes források például azt mutatják, hogy 8 millió dollárt utalt azoknak a szervezeteknek, amelyek aktív szerepet vállalnak az illegális migráció sújtotta országok kormányainak befolyásolásában. A milliárdos célja a Közel- és Közép-Keletről, valamint Afrikából érkező tömegek betelepítése, amelynek költségeit szerinte hitelekből fedezhetnék a kormányok. Lapunk beszámolt arról is, hogy a következő években Soros-pénzekből indulhatnak nagyszabású abortuszpárti kampányok Írországban, Lengyelországban, de célpont lehet Magyarország és bármely keresztény, illetve konzervatív állam.

Magyar Idők
  • Nőni fog a nyomás a határon
    A magyar déli határon próbálnak bejutni azok, akik elhagyják Afganisztánt; nőni fog a nyomás a határon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Röszkén, miután cseh kollégája, Andrej Babis társaságában ellátogatott a magyar-szerb határhoz. Senki sem követelheti, hogy amiért az országainkban sok nemzedék megdolgozott, az sokmilliós migránsbeáramlással semmivé legyen.
  • A klíma gyorsabban változik, mint eddig bármikor
    Áder János köztársasági elnök elmondta, ma globálisan többet fogyasztunk a természeti tőkéből, mint amennyi új tud termelődni. Ezért is fontos a Budapesten tartandó fenntarthatósági expo, amely a megoldásokról szól majd. Lesz emellett tudományos tanácskozás is, amely különböző témákat fog körül járni, mint például a vízválság vagy a közlekedés.
  • Állam- és kormányfők a demográfiai csúcson
    Közös konferencianyilatkozatot ír alá Orbán Viktor miniszterelnök az eseményen részt vevő állam- és kormányfőkkel a csütörtökön kezdődő IV. budapesti demográfiai csúcson - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán sajtótájékoztatón.
MTI Hírfelhasználó