Megkezdődött a Nemzeti Vágta
A Hősök emlékkövének megkoszorúzásával, a versenyző 71 település lovasának ünnepélyes fogadalomtételével és történelmi lovas felvonulással megkezdődött a 9. Nemzeti Vágta szombaton Budapesten, a Hősök tere körül kialakított speciális versenypályán.
2016. szeptember 17. 22:14

“A mai nap a lovas sport ünnepe, mely megmutatja ló és lovas harmóniáját, egymás iránti kölcsönös tiszteletét, mellyel egymás gyorsaságát, erejét, ügyességét igyekeznek kiegészíteni és erősíteni. De ez a nap egyben hagyományaink ünnepe is, hiszen a honfoglalástól a Széchenyi István szervezte lóversenyekig, Rákóczitól az 1848-49-es szabadságharcig alig akad a magyar történelemnek olyan mozzanata, amelyben a lovas magyar nemzet bátorsága, gyorsasága, ügyessége ne játszott volna döntő szerepet” – mondta a megnyitón Földváry Gábor, a Honvédelmi Minisztérium felelős helyettes államtitkára.

Székely Tibor, a verseny főkapitánya arról beszélt, hogy a Nemzeti Vágta közösséget teremt: nem magányos hősök, hanem települések, közösségek versenyeznek, az általuk elért eredmények a települések sikerei is. Hozzátette: “évszázadok, évezredek energiája éled újjá és jelenik meg újra ember és ló kapcsolatában. Hiszen őseink bárhol éltek a földön, leghűségesebb társaiknak munkában, harcban mindig a lovakat tudhatták”.

A program szemerkélő esőben a megnyitó után a 71 település versenyzőjének ünnepélyes fogadalomtételével, majd lovas bemutatóval folytatódott. Felvonultak többek között a honfoglalás idejét, Szent László korát és a török időt megidéző hagyományőrzők és Kassai Lajos lovas íjászai is.

A délután első versenyprogramja a kishuszár vágta előfutamai, majd elkezdődnek a települések előfutamai is. Kora estig a versenypálya közönsége megtekintheti a fogatvágta előfutamait és lovas bemutatókat is.

A hagyományoknak megfelelően a Nemzeti Vágtát idén is a hadtörténelem egyik kiemelkedő személyisége emlékének szentelik: Kiss Sándor (1809-1849) székely huszár ezredes előtt tiszteleg a rendezvény. Kiss Sándor a határőrvidéki székely huszárezred vezetőjeként Batthyány Lajos miniszterelnök kérésére védte a bácskai magyar és német településeket 1848-ban.

Székelyföldre visszatérve a brassói hadosztályt vezényelte, amikor betört 1849 nyarán az Erdély lerohanására küldött orosz V. hadtest. A túlerőben lévő orosz csapatok ellen vereséget szenvedtek, ám a harcban Kiss Sándor a felelős parancsnoki gondolkodásról, önfeláldozásról tett tanúbizonyságot, a legvégsőkig irányítva csapatát.

Bár a nap során várható némi eső, a szervezők szerint a csapadék nem jelent gondot a verseny lebonyolítása szempontjából. A korábbi évek hagyományainak megfelelően az Andrássy úton ezúttal is Vágta Korzón ismerkedhetnek meg a látogatók a résztvevő településekkel, az Országkonyha pedig a tradicionális magyar konyha ízei mellett különleges ételeket és italokat kóstolhatnak az 56-osok terén.

Kint lesz az MTVA is

A közmédia sátraiban egész nap várják az érdeklődőket családi programokkal, közönségtalálkozókkal. Este a versenypálya mellett kialakított Vágtadombon Kassai Lajossal, A Lovasíjász című film főszereplőjével hallgathat beszélgetést a közönség, majd levetítik a Kaszás Géza rendezésében készült filmet is.

Stohl András, Barabás Kiss Zoltán, Sipos Imre, színművészek, Kovács Koppány, a Rómeó Vérzik zenekar frontembere, Puzsa Patrícia és Nagy Ervin, színművészek (b-j), a 2016-os Nemzeti Vágta OTP Bank Jótékonysági Sztárfutam résztvevői az edzésen, a Pasaréti Honvéd Lovardában 2016. szeptember 8-án. 

hirado.hu - MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A Parlamentben nyílt meg a Kurultaj
    Több mint 20 nemzet képviselőjének jelenlétében a Parlamentben nyílt meg a Bugacon pénteken kezdődő Kurultaj hagyományőrző rendezvény.
  • A háborúk felelősei
    Kizárt, hogy Putyin (elemzést érdemlő) „dühe” ne játszott volna szerepet a támadási parancs előzményeként. Ő az, aki bármit csinált, a közvéleményt befolyásolni képes nyugati médiában csak és kizárólag negatív jelzővel illették, miközben elnöksége alatt a korábban szétzilált Oroszország újfent katonai és gazdasági hatalom lett – fogalmaz Földi László.
  • Adócsalásba bukhat bele a német kancellár
    Arról ír az AFP francia hírügynökség a Hamburger Abendblatt című német lapra hivatkozva, hogy a „CumEx Files" elnevezésű, adócsalási botrány kapcsán az ügyészség már vizsgálja Olaf Scholz német szociáldemokrata (SPD) kancellár e-mailjet. Scholz 2015. január 1-től lebonyolított elektronikus levelezését nézik át.
MTI Hírfelhasználó