Távozik Colleen Bell
Mindenképpen távozik a novemberi amerikai elnökválasztás után Budapestről Colleen Bell amerikai nagykövet.
2016. szeptember 20. 08:09

A Magyar Nemzet úgy tudja, a Barack Obama elnök által magyarországi misszióra 2014-ben kijelölt diplomata már néhány hete meghozta döntését, s ezt nem fogja befolyásolni az sem, hogy ki lesz az Egyesült Államok új elnöke. Információink szerint a korábban producerként ismert Bell kissé belefáradt a magyar–amerikai kapcsolatok reménytelennek tűnő egyengetésébe. Pedig a demokratákhoz közel álló külképviselet-vezető érezhetően javított az André Goodfriend ideiglenes ügyvivő nevével fémjelzett, 2013–2014-es időszak hangulatán, amikor súlyos diplomáciai konfliktussá fajult hat meg nem nevezett magyar köztisztviselő amerikai belépésének megtagadása korrupciós ügyletekre hivatkozva.

Bell megérkezésének első pillanatától a washingtoni diplomácia nyitottabb, barátságosabb arcát próbálta képviselni, korrupcióra vonatkozó bírálatokat ugyan időnként ő is megfogalmazott, de eddig feszültségmentes, akár szívélyesnek is nevezhető kapcsolatot tartott fenn a kormánnyal.

Colleen Bell várhatóan a jövő év elején, legkésőbb kora tavasszal távozik, feladatait átmeneti jelleggel, az új nagykövet kinevezéséig David Kostelancik helyettes misszióvezető veszi át. A karrierdiplomata nemrég érkezett Budapestre, legutóbb az amerikai kongresszus Helsinki Bizottságának volt külügyminiszteri főtanácsadója. 2008 és 2010 között az Egyesült Államok moszkvai külképviseletén szolgált mint helyettes, majd ügyvivő politikai tanácsos. Korábban is dolgozott Moszkvában az akkori nagykövet, Thomas Pickering különleges tanácsadójaként. Aligha véletlen a tapasztalt Kostelancik Magyarországra küldése, Washingtont a sajtószabadságon, az egyházi törvényen, a korrupción, illetve az antiszemitizmuson kívül továbbra is Orbán Viktor miniszterelnök oroszbarát megnyilvánulásai aggasztják. Az amerikai külügyben az is növelte a bizalmatlanságot a magyar kabinet iránt, hogy egyik moszkvai útja során a kormányfőt Vlagyimir Putyin elnök egy tolmács nélkül zajló tárgyalásra hívta dolgozószobájába.

Orbán Viktor – bár állítólag meggyőződéssel hisz a többpólusú világ kialakulásában, s ezért erősíti az orosz és a kínai kapcsolatokat – továbbra is kiemelten fontosnak tartja a jó viszonyt Washingtonnal, amire viszont egyelőre kevés az esély. Úgy tűnik, a magyar diplomácia teljesen feladta a demokratákhoz való közeledést, ám Donald Trump győzelme esetén sem várható lényeges áttörés a magyar– amerikai viszonyban. A republikánusok között sincs jelenleg olyan befolyásos politikus, aki szimpátiával tekint az Orbán-kormányra, és esetleg lobbizni tudna a kétoldalú viszony javításáért. Úgy tudjuk, államtitkár-helyettesinél magasabb szintű amerikai tárgyalópartnerre Trump győzelme esetén sem számíthat a Fidesz-kabinet.

Információink szerint a miniszterelnök nem elégedett Szemerkényi Réka washingtoni magyar nagykövet tevékenységével, pedig a misszióvezető a hagyományos diplomáciai eszközökkel maximálisan élve igyekszik javítani a kapcsolatokat, és befolyásos washingtoni körökben is magabiztosan mozog. Vélhetően ezzel állhat összefüggésben, hogy nemrégiben misszióvezető-helyettessé nevezték ki Hetesy Zsoltot, aki a szocialista kormányok idején a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot, majd az Információs Hivatalt vezette.

MNO nyomán
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Az év vége előtt lezárulhat a feltételességi eljárás
    Ha a kormány az általa tett vállalásokat teljesíti, akkor a feltételességi eljárás még az év vége előtt lezárulhat és Magyarország forrásvesztés nélkül léphet át a 2023-as esztendőbe - mondta az igazságügyi miniszter az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében szükséges, az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzéséről szóló törvényjavaslatok parlamenti vitájában, hétfőn este.
  • Nemzetek Ligája – Csoportmásodik a Rossi-legénység
    A magyar labdarúgó-válogatott a Puskás Arénában 2-0-s vereséget szenvedett az Európa-bajnok olasz csapattól a Nemzetek Ligája 6., zárófordulójában, így az A divízió 3. csoportjának második helyén zárta a sorozatot.
  • Orbán Viktor gratulált az olasz jobboldali vezetőknek
    A megszokott diplomáciai, udvariassági formuláknál jóval intenzívebb kommunikáció zajlik Orbán Viktor miniszterelnök és a várhatóan kormányt alakító olasz jobboldali pártok vezetői között; a vasárnapi parlamenti választás óta több üzenet-, illetve levélváltás is történt a magyar és az olasz partnerek között – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár hétfőn.
MTI Hírfelhasználó