Nyilvánosságra hozzák a robbantóról készült videőt
Még a nap folyamán nyilvánosságra hozza a rendőrség azt a videofelvételt, amelyen látható a szombati esti Teréz körúti robbantás elkövetője – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn az Országgyűlésben egy napirend előtti felszólalásra válaszolva.
2016. szeptember 26. 15:36

Kontrát Károly elmondta, a nyomozást nagyban segítheti az egyik utcai kamera által készített felvétel. Azt kérik az emberektől, hogy segítsenek az elkövető mielőbbi elfogásában – tette hozzá.  Közölte: a rendőrség nagy erőkkel nyomoz az ügyben, 145 kamerafelvételt foglaltak le eddig.  Az államtitkár értékelése szerint a támadás a rendőrök, a rendőrség, a magyar emberek biztonsága ellen irányult.

MTI
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Semmi esélye a habarékellenzéknek az egységes jobboldallal szemben
    Kormányzásképtelen a baloldalon az a hatalomtechnikai alkukon alapuló ellenzék, amelynek sem közös ideológiája, sem közös víziója nincsen – véli Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint az egység mára egyértelműen a jobboldal sajátossága, az Orbán Viktor által létrehozott jobboldali szövetség pedig rendkívül sikeres, a mostani parlamenti ciklus felénél is a biztos pártválasztók között ötven százalék feletti támogatottsággal bír.
  • Fiataloknak kínál élményeket hazánkban a várjárás
    A nagyvázsonyi vár felújításának eredményeként nőni fog a térség gazdasági vonzereje és munkahelyteremtő képessége - hangsúlyozta György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.
  • Egyetlen kézbe került Európa szuperexpressz gyártása
    Meglepetés: engedélyezte az Európai Bizottság a Bombardier felvásárlását a francia szuperexpressz gyártójának.
MTI Hírfelhasználó