Magyarország biztonsága Európa biztonságát jelenti
Az 1989-es határnyitás és a határok védelme ma ugyanannak az éremnek a két oldala: akkor Európa szabadságáért cselekedtünk, ma ezt védjük, mert Magyarország biztonsága Európa biztonságát is jelenti - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a müncheni magyar főkonzulátus 1956-os megemlékezésén, a bajor tartományi gyűlés (Landtag) épületében.
Utoljára frissítve: 2016. október 17. 22:30
2016. október 17. 21:13

A kormányfő beszédében kiemelte: a bajor-magyar barátság különleges, egyedülálló Európában. Ez a barátság hatalmas ívet futott be, a történelem során sokszor vállalkoztunk hol rossz, hol jó dolgokra, de most jó pályán haladunk, mert arra a közös célra vállalkozunk, hogy biztonságos, szabad, békés és virágzó Európát hozhassunk létre - jelentette ki. Hozzátette: ez a cél büszkeségre ad okot, és méltó az 1956-os szabadságharcosok örökségéhez.

Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarországot a földrajzi elhelyezkedése minden harminc évben egyszer az aktuális európai harcok fősodrába löki, így volt ez 1956-ban, 1989-ben, és 2015-2016-ban is, amikor nekünk kellett lezárni a határt, hogy megállítsuk a délről fenyegető népvándorlást. Egyszer sem kértük a feladatot, hanem a sors, a történelem mérte ki ránk, de a magyarok nem futottak el, nem hátráltak meg, hanem teljesítették a kötelességüket - fogalmazott.

Hozzáfűzte: akkor is helyt állunk, "ha azok támadnak ránk hátulról, akiket valójában védelmezünk".

Mint mondta, bánt minket az igazságtalanság, de nem illik hozzánk a panaszkodás, és az igazságtalanság nem ad felmentést a kötelesség teljesítése alól. Erre a bajorok mindig számíthatnak - jelentette ki.

A miniszterelnök arra is kitért, hogy nemzedéke mindig Európa újraegyesítéséről álmodott, hogy akkor majd a gyermekeik és unokáik szabadon és jobb módban élhetnek. A béke, biztonság és jólét európai álmát álmodtuk mi magyarok is, ezért volt természetes a csatlakozásunk az EU-hoz, hiszen "mi ide tartozunk, hazatértünk, ez az otthonunk", így magától értetődik, hogy ha kell, megvédjük - mutatott rá.

Orbán Viktor kifejtette: ma Bajorország és Közép-Európa a világ egyik legerősebb régiója, és közös felelősségük, hogy Európa motorjaként az egész unió javára fejlődhessen és gazdagodhasson a térség. Ha a kölcsönös tisztelet alapján partnerként összefogunk, együtt nagy dolgokra vagyunk képesek - hangsúlyozta.

A kormányfő úgy vélte, akkor nyer értelmet a szabadság, ha kicsinyes céljainkon túllépve és félelmeinket meghaladva cselekedni tudunk. Ehhez bátornak kell lenni. Most olyan helyzet van Európában, hogy "nem lehet gyáván félrenézni", a mi közös uniónk bajban van, jogon kívüli területre és állapotba sodródott, csak megoldatlan gondok, kérdések vannak, viták, közös válaszok nincsenek - mondta.

Kiemelte: nem várhatjuk, hogy mások oldják meg a problémákat, a saját kezünkbe kell venni a sorsunk irányítását. Ahhoz, hogy megőrizzük Európát, az európai álmot, változtatni kell, a kérdés, hogy van-e bátorságunk az érdemi változtatásokhoz - mondta.

Úgy látja, a reform kevés, megújulás kell, és a változásnak belülről kell elindulnia. Nem hagyhatjuk, hogy az európai egység, amelyet sok áldozattal felépítettünk "ideológiai megfontolások, pénzügyi érdekek vagy politikusok rossz döntései miatt széthulljon" - hangoztatta.

Orbán Viktor felidézte: 1956-ban a szovjet intervenciót követően 60 ezer ember gyűlt össze Münchenben, hogy csendes menetben emlékezzen a szabadságért vívott küzdelemben elesett magyarokra. Amikor a brutális szovjet kommunista megtorlás miatt lehetetlenné vált az ellenállás, sokan Nyugat felé vették az irányt, és a bajorok segítettek nekik, ők pedig fegyelmezetten, rendben várták a hatóságok döntését - emlékezetett. Mint mondta, az ide érkező magyarok közül sokakat befogadtak, és a keresztény Bajorország törvénytisztelő, dolgos és odaadó polgárai, jó németek lettek.

A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarország olyan ezeréves keresztény állam, amely mindig a szabadságharcosok földje volt, amely nem tűri az elnyomást, a megszállást, a diktatúrát, és Magyarország a jövőben is mindig "az európai szabadság oldalán áll majd".

Úgy látja, 1956-ban a szovjet tankok eltiporták a magyar szabadságot, a kommunista diktatúra katonai intervenciója egész Európa veresége volt, a vasfüggöny keleti felének rabsága a Nyugatot is láncra verte. Európa csak egységesen lehet szabad és erős, és ez a belátás szülte az Európai Unió nagyszerű gondolatát, amikor 1957-ben a megkötötték a római szerződéseket - magyarázta.

Orbán Viktor kiemelte: 1989-ben Magyarország megnyitotta a határt Németország felé. Emlékeztetett, hogy Helmut Kohl volt német kancellár azt mondta, a magyarok ütötték ki az első téglát a falból. De aztán azon keresztül "a huzat kirántotta az egész kommunista világrendet" - fogalmazott. Hozzáfűzte: a német újraegyesítés világhatalommá tette az EU-t, Németország támogatta a közép-európai országokat, amelyek aztán csatlakozhattak a közös hazához, és az unió elérte fénykorát - mutatott rá a miniszterelnök.

Reinhold Bocklet, a bajor parlament első alelnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy az 1956-os forradalommal a magyar nép megnyitotta az utat a szabad Európa felé, és ma nagy csodálattal tekintenek azokra a bátrakra, akik akkor harcoltak. A forradalom hőseinek örökségére ma együtt emlékezünk - tette hozzá.

Tordai-Lejkó Gábor főkonzul azt mondta, 1956 különleges történelmi pillanat volt, amikor az egész világ Magyarországra tekintett, és azt látta, hogy a magyar szabadságszerető nép, amely kész az életét áldozni a szabadságért.

Horst Seehofer: Bajorország és Magyarország hosszú ideje szoros partnerek

A mostani közös megemlékezés és az Orbán Viktorral való személyes találkozás annak jele, hogy Bajorország és Magyarország hosszú ideje szoros partnerek Európában, a bajorokat és a magyarokat erős barátság köti össze és ez a jövőben is így marad - hangsúlyozta Horst Seehofer bajor miniszterelnök hétfő este a bajor tartományi gyűlés (Landtag) épületében, a müncheni magyar főkonzulátus 1956-os megemlékezésén.

Seehofer - aki a kisebbik német keresztény párt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke - hangsúlyozta: éppen ma, amikor Európa súlyos válságban van, fontos a párbeszéd, amelynek nincs alternatívája. Fontos az, hogy beszéljünk egymással, és ezt képviseli a bajor kormány. Nem a kirekesztést, nem a diszkriminációt, hanem a párbeszédet és ennek keretében egymás tiszteletét - hangsúlyozta.

A bajor kormányfő Magyarországot rendkívül fontos kereskedelmi partnernek nevezte. Utalt arra, hogy mintegy kétezer olyan cég van, amely egymással kereskedelmi kapcsolatokat tart fenn, és kiemelte: csaknem 70 ezer magyar él Bajorországban, akik hozzájárultak a tartomány alakításához és gazdagításához. Külön említette az intenzív felsőoktatási, valamint testvérvárosi kapcsolatokat, megemlítve a szülővárosa, Ingolstadt és Győr közötti testvérvárosi viszonyt.

Horst Seehofer emlékeztetett a 2001-ben bajor és baden-württembergi, valamint osztrák támogatással létrehozott budapesti német nyelvű Andrássy Gyula Egyetemre, azt olyan nemzetközi projektnek nevezve, amely bizonyítja, hogy Európa miként nő össze.

Hatvan évvel ezelőtt a magyar nép felkelt az orosz megszállók ellen, harcba szállt a szabadságért és a demokráciáért, a híres lyukas zászló az elnyomás elleni jelképpé vált. Az emberek akkor azért harcoltak, hogy szabad Európában éljenek, ezért kockára tették az életüket, amiért ma is tisztelettel tartozunk nekik - emelte ki a bajor politikus.

1956 nélkül 1989 elképzelhetetlen lett volna - mutatott rá Seehofer, hozzátéve: a bajorok, illetve a németek nem felejtették el, hogy a határ megnyitásával a magyar nép és az akkori magyar kormány 27 évvel ezelőtt mit tett a németekért és a szabad Európáért. A bajorok számára a magyar nép és a magyar kormány tette olyan hősi tett volt, amit soha nem fognak elfelejteni - jelentette ki. Hangsúlyozta: nem felejtik el azt sem, hogy a vasfüggöny először Magyarországon omlott össze.

Beszédében a bajor kormányfő utalt arra, hogy ma Európa ismét hatalmas kihívások előtt áll. Emlékeztetett az ukrajnai háborúra, az Iszlám Államnak a világot fenyegető terrorjára. Utalt arra, hogy emberek millióinak kell elmenekülniük Szíriából és Észak-Irakból, és Európára hatalmas menekülthullám zúdul.

A jelenlegi, válságokkal teli időben egyre nagyobb szükség lenne arra, hogy Európában egy hangon szólaljunk meg és támogassuk egymást - fűzte hozzá.

Bajorország mindig a közös és európai megoldásokért fog harcolni - hangsúlyozta a tartományi miniszterelnök, utalva ugyanakkor arra, hogy saját magunk által létrehozott szabályokat kell tartani. Voltak jó szabályaink - fűzte hozzá, ezzel kapcsolatban a schengeni és a dublini rendszert említve.

Az emberiesség és a segítség csak akkor működik, ha garantáljuk a jogot és a rendet - hangsúlyozta Horst Seehofer.


   

MTI
  • Szlávik: Nyárra talán elérhető lesz a nyájimmunitás
    Ha a védőoltásokat sikerül megfelelő ütemben beadni, és az emberek minél nagyobb számban kérik is azt, akkor talán nyárra elérhető a tömeges immunitás - erről a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője beszélt a közmédiának szombaton.
  • Alakul a Facebook-diktatúra
    Mintegy 90 százalékkal csökkent a magyar kormány, a tagjai és intézményeinek közösségi oldalain az elérés és az interakciók száma, a Facebook erről sem előzetes értesítést, sem utólagos magyarázatot nem adott.
  • Reneszánsz barátság
    Olyan világot kell visszahozni, mely méltó Európa múltjához, őseink áldozatvállalásához.
MTI Hírfelhasználó