1956 él, formál és befejezetlen
’56 nem pusztán elméleti viták tárgya a mai napig, hanem élő hivatkozási alap a jelenlegi politikai cselekvésekhez.
2016. október 29. 09:17

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója azt bizonyította, hogy a forradalom még korántsem az emlékezet része, nem egy lezárt és befejezett történelmi esemény. Velünk él és hatást gyakorol a közéletünkre a mai napig, amit a magunk mögött hagyott október 23-a is bizonyított.

Nem pusztán arról van tehát szó, hogy ’56 egy olyan, múltbéli történelmi esemény, amelynek eszmei, ideológiai, politikai jelentőségéről még ma is vitatkoznak szakértők, értelmiségiek és állampolgárok – hiszen ez természetesnek tekinthető. Köztudott, hogy a franciák az 1789-es francia polgári forradalomról sem zárták le a vitáikat, holott immár több mint kétszáz évvel túl vannak az európai történelmet felforgató eseményeken. Hogyan is lehetne ehhez képest egy, mindösszesen hatvan évvel, két emberöltővel ezelőtt lezajlott forradalommal kapcsolatosan konszenzusra jutni? Azon tehát, hogy ’56 kapcsán továbbra is érvek és ellenérvek hangzanak el és késhegyre menő véleményütközések történnek, nem kell csodálkoznunk.
De itt többről van szó: ’56 nem pusztán elméleti viták tárgya a mai napig, hanem élő hivatkozási alap a jelenlegi politikai cselekvésekhez – tehát cselekvésformáló erő a jelenben is. Négy dátum csatlakozik össze: 1956, 1989, 2006 és 2016, amelyek egymásba fonódnak, és az egyik következik a másikból.

1956 tehát nem történelem, hanem politika. És azért lehet a mai napig, a hatvanadik évfordulón is élő, alakító erő benne, mert az 1956-ban felvetett alapkérdések máig rendezetlenek, megválaszolatlanok.
Melyek ezek az alapkérdések? Legalább négyet kell itt említenünk: szabadság, függetlenség, európaiság és demokrácia. Ezek körül pörög-forog ma is a közélet, ez osztja meg továbbra a politikai szereplőket, pártokat, kormányt, civil szervezeteket és állampolgárokat.

Lássuk, ki hogyan folytatta az 1956-ben elkezdődött, s még be nem fejeződött vitát az alapkérdések közül a hatvanadik évfordulón?

Először is a kormányoldalról. Orbán Viktor miniszterelnök a magyar nemzetből mint egységes egészből indult ki; azt nézte, azt emelte ki, hogy a forradalom mit jelentett 1956-ban a magyar nemzetközösségnek, s mit jelent neki ma, hatvan évvel később. Ebből a szempontból hangsúlyozta a magyar nép örök szabadságvágyát, egy olyan értéket és nemzeti érzületet, amely minden korban újra és újra előjön és a változó kihívásoknak megfelelő cselekvésre ösztönöz. 1956-ban a magyar szabadságvágy a szovjet birodalmi elnyomás alóli felszabadulásban öltött testet, tehát akkor a nemzeti függetlenség és szuverenitás kivívása adhatta meg a szabadságot a magyar népnek. Harminchárom évvel később, 1989-ben (illetve a szovjet csapatok 1991-es kivonulásával) a nemzet függetlenné vált, és megkaptuk a kollektív szabadságot; ugyanakkor 2016-ban azzal nézünk szembe, hogy a délről érkező tömeges migráció miatt egyfelől, illetve az uniós elit birodalmi, kényszerítő jellegű politikája miatt másfelől ismét veszélybe került a függetlenségünk és a szuverenitásunk, ami nemzeti szabadságunk alapja. Ezúttal azonban nem kivívni, hanem megvédeni kell a szabadságunkat. Megvédeni a határainkat, hogy Magyarországra ne jöhessen be bárki, aki csak akar, akikkel nem kívánunk együtt élni. S megvédeni magunkat az Európai Egyesült Államok víziójától, amely nem jelentene mást, mint az EU „szovjetizációját”, vagyis a birodalmi logika újjáéledését, amely ismét függetlenségünket és szabadságunkat veszélyeztetné.

Orbán másik fontos hivatkozása az európaiságunk volt; a magyar nemzetnek az európai értékek olyan mércét jelentenek, hogy akkor is a védelmükre kelünk, ha éppen ezért a tevékenységünkért nemhogy dicséretet, hanem éppenséggel megrovást kapunk az unióból. A miniszterelnök beszédéből az is kiderült, hogy mi, magyarok azt az Európát, illetve Nyugat-Európát tartjuk ma is mintának a magunk számára, amelyik a hagyományos szabadságértékek megvédésére épül, jólétet teremtett Európában és nem szakított keresztény gyökereivel. S ha Európa nyugati fele vagy az unió egésze már nem képviseli ezeket az értékeket, akkor mi itt, Közép-Európában próbáljuk megteremteni és megőrizni azokat.

Orbán Viktor ugyan nem beszélt róla, de nagyon fontosnak tartom, hogy más kormányoldali politikusok – többek között Lázár János és Gulyás Gergely – emlékeztettek a szégyenletes ötvenedik évfordulóra, arra, hogy a Gyurcsány-kormány regnálása alatt, 2006. október 23-án brutális rendőrattakra került sor a békés ünneplőkkel szemben. A kormány, illetve a kormányfő szándékával nyilvánvalóan nem ellentétesen fellépő rendőrök ott és akkor a szó szoros értelmében lábbal tiporták (hiszen többek között földön fekvő embereket rugdostak kíméletlenül) az emberi jogokat és a magyar demokráciát. Azon a napon a politikai kultúra szempontjából Latin-Amerika és Afrika szintjére estünk vissza. Miután mások ezzel kapcsolatban többször idézték fel mondásomat, nekem már szinte kényelmetlen ideírnom: mindez tíz év után is következmények nélkül maradt.

Az 1956-os forradalmat leverték a szovjetek, de harminchárom évvel később, 1989-ben megkaptuk a szabadság, a demokrácia és a függetlenség lehetőségét. 2006-ban viszont másodszor is leverték az 1956-os forradalmat. Még egyszer megismétlem, hangsúllyal: 2006-ban a Gyurcsány-kormány másodszor is leverte az 1956-os forradalmat. Éppen ezért, ez a tízéves évforduló sajnos legalább annyira fontos számunkra, mint a hatvanadik: a tíz éve történtek itt vannak velünk, benne van az agyunkban és a lelkünkben. Nos, ezért is él 1956: immáron nem csak ’56 leverését, hanem a 2006-os rendőri brutalitásokat, a demokrácia elleni újabb támadást is el kell feledtetnünk a következő években.

Ezek után térjünk át az ellenzékre. Ennek két része van jelen pillanatban: az egyik, amelyik a Blaha Lujza téren gyűlt össze, a másik pedig, amelyik az Együtt felszólítására a Kossuth téren folyamatosan füttyögött és kerepelt Andrzej Duda és Orbán Viktor beszéde, illetve a Himnusz elhangzása alatt. Összeköti őket az, hogy számukra az ’56-os emlékezés, a nemzeti ünnep pusztán csak ürügy arra, hogy az Orbán-kormány iránti gyűlöletüket közösen, egymást bátorítva kimutassák. Más értelemben, de az Emkénél megjelent baloldali pártoknak is élő 1956: arra hivatkoznak, hogy újra a szabadságért és a demokráciáért kell küzdeni, mert az Orbán-kormány mindezt elvette tőlük. Politológiai értelemben ők nem konstruktív, hanem a legnagyobb mértékben destruktív ellenzék, amely gyakorlatilag megtagadja a nemzeti minimumot azzal, hogy a nemzeti ünnepeken is kormányellenes propagandát folytat. Valójában tehát hiába beszél Orbán a nemzeti egység szükségességéről, hiába hangsúlyozza jogosan, hogy „a fő kérdésekben egység, más kérdésekben szabadság”, ugyanis ez a baloldali ellenzék kiszakította magát a nemzeti egységből. Abból indulnak ki, hogy akkor lesz demokrácia és szabadság Magyarországon, ha az Orbán-kormány távozik. Nos, ez a legmélyebben antidemokratikus és szabadságellenes alapállás. De ezt ők nem tudják.

A másik, maroknyi Együtt-tábor azonban náluk is destruktívabb, amikor már nemcsak Orbán, hanem a lengyel elnök beszéde, illetve a Himnusz alatt is fütyültek, kerepeltek. Mindezzel azt mutatják, hogy ők kivonják magukat a nemzeti keretek közül, az intézményes rendből, s lényegében véve anarchista módjára viselkednek. Velük már valóban nem sokat lehet kezdeni: míg a baloldali pártok csak politikailag rombolják az ünnepet, az Együtt-kör lényegében tevőlegesen felrúgja az intézményes, s hogy a nevükkel is játsszak kicsit, az országon belüli együttélés alapvető kereteit is.

1956, 1989, 2006, 2016: a folyamat még nem ért véget. Ma már – ahogyan Lázár János fogalmazott –, talán 1989-et, a rendszerváltást is határozottabb eszközökkel csinálnánk végig. És akkor talán 2006 sem lett volna. Biztos vagyok benne, hogy előbbre tartanánk.

Fricz Tamás

A szerző politológus

magyaridok.hu
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
MTI Hírfelhasználó