Rengeteg áldozatot szed a csendes gyilkos
Fiatalok, középkorúak, idősek - a csendes gyilkos nem válogat. Megjelenik, elbágyaszt, megöl. Tudnánk tenni ellene, miért nem teszünk?
2016. október 29. 22:38

Rendkívül sok halálos gázmérgezés történik. A legalattomosabb mérgezések egyikét a szén-monoxid okozza, amely a fűtési szezonban kezdi szedni áldozatait. Az elmúlt hetekben több mérgezés is történt, például Szadán és Győrben is. Szadán két gyerek halt meg, mert szén-monoxid-mérgezést szenvedtek egy családi ház fürdőszobájában. Győrben négy ember került kórházba szén-monoxid-mérgezéssel. Ezek a borzalmas tragédiák azonban elkerülhetőek lennének.

A szén-monoxid-mérgezés folyamatos veszélyforrás, azonban a fűtési szezon kezdetén, amikor már folyamatosan használjuk a fűtőberendezéseket, tüzelőberendezéseket, akkor ezek a tragédiák hirtelen megugranak, hiszen folyamatosan üzemelnek azok az eszközök, amelyek karbantartás hiányában vagy a nem megfelelő kialakítás miatt fokozott kockázatot jelentenek – nyilatkozta Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

A szakember szerint a veszélyes szén-monoxid-koncentráció kialakulásának, illetve a szén-monoxid-mérgezésnek három fő oka van:

1, a létesítés, azaz ha nem szakember végzi a beszerelést.

2, a megfelelő ellenőrzések, a szakemberek által végzett felülvizsgálatok hiánya.

3, a nyílt égésterű berendezések esetében a nem megfelelő levegő-utánpótlás, a szellőztetés hiánya.

Galambos József és felesége már túlélt egy nagyon súlyos szén-monoxid-mérgezést. „Először vibrált a levegő, pislogtam nem javult” – nyilatkozta a Kosár magazinban az asszony.

Az intő jelek

A csendes gyilkosként is emlegetett mérgezés fejfájással, szédüléssel, hányingerrel kezdődik, majd görcsrohamokon keresztül légzésbénuláson át halálhoz vezet. A szén-monoxid ugyanis gátolja a vér oxigént szállító rendszerét, így súlyosan károsítja a szívet, az agyat és a tüdőt.

„Ha valaki azt észleli, hogy fűtött szobában elkezdődik egy fejfájás, egy hányás, hányinger vagy bágyadt álmosság, akkor eszébe kell jutnia neki vagy a környezetnek, hogy lehetséges szén-monoxid lepte el a helyiséget” – mondta Dr. Várhegyi Krisztina, háziorvos.

A szén-monoxid egy színtelen, szagtalan mérgező gáz, ezért nagyon fontos, hogy valahogy tudjuk jelezni, hogyha a lakásnak a légterébe kerül, ezt csak és kizárólag megfelelően működő szén-monoxid-érzékelővel lehet megtenni, ezért fontos, hogy mind a Katasztrófavédelem, mind pedig a piaci szereplő, tehát az árusítóhelyek folyamatosan figyeljék azokat az érzékelő készülékeket, amelyek a boltok polcaira kerülnek.

Nem örök életre vásárolunk szén-monoxid érzékelőt

Fontos, hogy a szén-monoxid-érzékelők az aktiválás után 6-7 évig őrzik meg a szavatosságukat, azután le kell cserélni őket. Tehát nem örök életre vásároljuk ezeket a készülékeket, hanem ezeknek is szavatossági ideje van.

A pár ezer forintos készüléket derék és fejmagasságban érdemes elhelyezni a tüzelő-fűtőberendezés közelében. Ha riaszt, akkor azon nyomban nyissák ki az ablakokat és hagyják el a helyiséget.  Majd hívják a 112-es segélyhívószámot.

hirado.hu - M1
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
MTI Hírfelhasználó