Lezsák: Mindszenty élete a 20. század magyar szenvedéstörténete
A hercegprímást a kommunista hatalom csak azért nem végezte ki, mert tartottak attól, hogy mártír lesz belőle - mondta Lezsák Sándor vasárnap Dombóváron.
2016. október 30. 14:56

A Szent Orsolya Iskolaközpontban rendezett ünnepségen az országgyűlés fideszes alelnöke, egyben a Mindszenty Társaság elnöke hangsúlyozta: a hercegprímás tanítása az volt, hogy Magyarország keresztény ország maradjon, és ez segít bennünket egy olyan, fenyegetett világban, ahol “vigyázó szemünket már nem Moszkvára, hanem Brüsszelre vetjük”.

Fontos az is, hogy a szobor a templom és az iskola erőterében, “egy nemzeti erőtérben” kapott helyet – tette hozzá.

Lezsák Sándor utalt arra, hogy a hercegprímás boldoggá avatása “erősen” késik, ugyanakkor a keresztény magyarok – és nem csak a katolikusok – lelkében Mindszenty az első helyek egyikén vagy az első helyen áll – mondta.

Mindszenty József bíboros-hercegprímás mellszobra az avatóünnepség napján a dombóvári Szent Orsolya Iskolaközpontban 2016. október 30-án. MTI Fotó: Sóki Tamás

Az egyházi vezető életét felidézve emlékeztetett: a kommunista hatalom emberei 1948. december 25-én fogták el, és szállították az Andrássy út 60. alatt működött ÁVH-székházba. Kegyetlenül megkínozták, ami ellen hiába tiltakoztak világszerte, a kommunisták érzékeltetni akarták, hogy minden megtehetnek. Azért nem végezték ki, mert tartottak attól, hogy mártír lesz belőle, és ez ellenük dolgozhat – mondta.

A politikus hozzátette: ma hatvan éve, 1956. október 30-án szabadult az őrizetből, másnap XII. Piusz pápa táviratban köszöntötte az immár szabad hercegprímást. Iszonyú felelősség nehezedett rá, tudta, hogy a keresztény világ figyel minden szavára – tette hozzá.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszédet mond Mindszenty József bíboros-hercegprímás mellszobrának avatásán a dombóvári Szent Orsolya Iskolaközpontban 2016. október 30-án. MTI Fotó: Sóki Tamás

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az egyházi személyiség 1956-os beszédét idézte, amely szerint az októberi harc nem forradalom, hanem szabadságharc volt. A hercegprímás gondolatai, miszerint “1945-től egy vesztett, számunkra céltalan háború után erőszakkal épült ki az itteni rendszer, amit az egész magyar nép söpört el” nemcsak a magyaroknak adtak erőt, hanem meggyőzték a világ közvéleményét is a harc tisztaságáról – mondta.

Az államtitkár párhuzamot vont Mindszenty József és Márton Áron (1986-1980), Erdély püspöke között; az üldöztetés, börtön, halálbüntetés sem tántorította el őket attól, hogy felszólaljanak egyházukért és a magyar nemzetért.

Mindszenty József pirogránit mellszobrát – Varga Gábor dombóvári szobrászművész alkotását – Lezsák Sándor és Matkovics Mária Emerica, a Szent Orsolya Rend Római Unió Magyar Orsolyita Közösségének elöljárója leplezte le.

Az ünnepség előtt a dombóvári Jézus Szíve-templomban a Dombóvári Székely Kör szervezésében misén emlékeztek a hercegprímásra. Az istentiszteleten Gulner János nyugalmazott plébános többi között arról beszélt: a szobor emlékeztet arra, hogyan kell hitvalló keresztényként és magyarként élni.

MTI
  • Az EU-hadsereg ötlete visszafelé sülhet el
    Aligha véletlen, hogy minden Európa Birodalom létrehozására irányuló kísérlet kudarcba fulladt, és ennek alapvető oka az, hogy nincs közös európai identitás. Elvileg létezhetne ilyen, pontosabban létre lehetne hozni ilyen önazonosságot, de ahhoz előbb meg kellene nyílni annak a beszédtérnek, amely egységes narratívára építve elbeszélhetővé és megbeszélhetővé tenné mindezt.
  • Magyar templomfelújítás a Felvidéken
    A hit erősítése a magyarság megőrzését is szolgálja, mert ahol a hit megmarad, ott a közösség is megmarad - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Révkomáromban kedden.
  • Nagy eredmény a védettségi igazolvány kölcsönös elismerése
    Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Milo Dukanovic montenegrói államfőt. A megbeszélés fő témái közül kiemelt a vakcinaigazolványok kölcsönös elismerése, amely nagyban hozzájárul majd a mindkét ország számára kulcsfontosságú turizmus ismételt fellendüléséhez.
MTI Hírfelhasználó