"Csapataink harcban állnak" - 60 éve indítottak támadást Magyarország ellen
1956. november 4-én, vasárnap, hajnali 4 óra 15 perckor a szovjet hadsereg általános támadást indított Budapest és a nagyobb városok ellen.
2016. november 4. 08:16

A főváros védői - nemzetőrök, rendőrök és kisebb-nagyobb honvédegységek - felvették a harcot.

November 4. nemzeti gyásznap Magyarországon. Ezen a napon, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulóján az áldozatokra emlékeznek.

1956. október 23-án békés tüntetéssel kezdődő, fegyveres felkeléssel folytatódó forradalom bontakozott ki a Rákosi Mátyás nevével összefonódó kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen. A forradalom a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok beavatkozása után fegyveres szabadságharccá változott. Sorsát szovjet katonai invázió pecsételte meg november 4-én, négy nappal azután, hogy a Nagy Imre vezette magyar kormány kinyilvánította Magyarország semlegességét és felmondta a Varsói Szerződést.

4 óra 15 perckor indult támadás

A beavatkozásról már október 31-én döntöttek Moszkvában, ettől kezdve folyamatosan érkeztek szovjet csapatok Magyarországra.

1956. november 4-én, vasárnap, hajnali 4 óra 15 perckor a szovjet hadsereg általános támadást indított Budapest, a nagyobb városok és a fontosabb katonai létesítmények ellen. A főváros védői – nemzetőrök, rendőrök és kisebb-nagyobb honvédegységek – felvették a harcot.

Nem sokkal később, 5 óra 5 perckor az ungvári rádió által sugárzott közleményben a november elsején a Szovjetunióba távozott Apró Antal, Kádár János, Kossa István és Münnich Ferenc (valamennyien volt miniszterek) bejelentették, hogy minden kapcsolatot megszakítottak a Nagy Imre-kormánnyal, egyben kezdeményezték a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakítását Kádár János vezetésével.

„Itt Nagy Imre beszél… (…) csapataink harcban állnak”

5 óra 20 perckor elhangzott Nagy Imre rövid, drámai hangú rádióbeszéde, amelyet többször megismételtek, és valamennyi világnyelven is sugároztak: “Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.”

MTI Fotó: Bojár Sándor

Miután Soldatic jugoszláv nagykövet a hajnali órákban arról tájékoztatta Szántó Zoltán államminisztert, hogy a jugoszláv kormány menedéket biztosít Nagy Imrének és társainak. 6 és 8 óra között a jugoszláv nagykövetségre érkezett Nagy Imre, Donáth Ferenc, Losonczy Géza, Lukács György és Szántó Zoltán. A követségen 43-an kaptak menedékjogot. Mindszenty József bíboros még aznap átment az amerikai követségre, ő ott kapott menedékjogot.

Bibó István, a törvényes magyar kormánynak az Országgyűlés épületében maradt egyetlen képviselője kiáltványt adott ki. Ebben leszögezte, hogy Magyarországnak nincs szándéka szovjetellenes politikát folytatni, és visszautasította azt a vádat, hogy a forradalom fasiszta vagy antikommunista irányzatú lett volna. Felszólította a magyar népet, hogy a megszálló szovjet hadsereget vagy az esetleg felállított bábkormányt ne ismerje el, vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen.

A szovjet csapatok – helyenként fegyveres harc után – a Magyar Néphadsereg valamennyi alakulatát lefegyverezték. Budapesten a felkelő csoportok felvették a harcot. A szovjet csapatok délig elfoglalták a Honvédelmi Minisztériumot, a Belügyminisztériumot és a Budapesti Rendőr-főkapitányságot. Vidéken is több helyen komoly ellenállás bontakozott ki.


Ötvenhat emléke – Szovjet tankok a Margit hídon

8 óra 7 perckor megszakadt a Szabad Kossuth Rádió adása, rövidhullámon a Himnuszt és a Szózatot sugározták váltakozva. Kádár János és Münnich Ferenc szovjet kísérettel Szolnokra repült. A Kádár-kormány táviratban kérte az ENSZ főtitkárától “a magyar kérdés” levételét a napirendről.

Soldatic jugoszláv nagykövet közvetítette Tito Nagy Imrének és társainak címzett üzenetét, hogy ismerjék el a Kádár-kormányt, amit ők egyhangúlag elutasítottak.

Eisenhower amerikai elnök tiltakozott a szovjet intervenció ellen.

New Yorkban a Biztonsági Tanács ülésén a Szovjetunió megvétózta az amerikai határozati javaslatot, amely a szovjet csapatok kivonására szólított fel. Délután a rendkívüli közgyűlés elfogadta a bővített amerikai javaslatot, amely arra is felkérte az ENSZ főtitkárát, hogy jelöljön ki bizottságot a magyarországi helyzet megvizsgálására.

A harcok áldozatainak száma november 4-én a fővárosban 135 volt. A KSH 1957. januári jelentése szerint az október 23. és január 16. közötti események országosan 2652 (Budapesten 2045) emberéletet követeltek, és 19 226-an (Budapesten 16 700-an) sebesültek meg. Egy 1991-ben készült hivatalos statisztika szerint a szovjet hadsereg 669 katonája vesztette életét a harcokban, 51-en eltűntek. A forradalomban való részvételért kivégzettek száma (az eltérő adatokat közlő források szerint) 220-340 volt. Koncepciós per után végezték ki a forradalom vezetőit: Nagy Imre miniszterelnököt, Maléter Pál honvédelmi minisztert, Gimes Miklós újságírót.

Szilágyi József, Nagy Imre személyi titkárának ügyét elkülönítették, őt 1958 áprilisában végezték ki, Losonczy Géza államminiszter pedig a per tárgyalása előtt máig tisztázatlan körülmények között meghalt a börtönben. A megtorlás részeként ezreket ítéltek börtönbüntetésre, internálásra.

November 4-én hosszú évek óta megemlékeznek az 1956-os események áldozatairól, ezt a napot a kormány 2013-ban hivatalosan nemzeti gyásznappá nyilvánította.

MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Új lendület az európai jobboldalnak
    A neomarxista, globalista hullám és politikai erők olyan támadás alá vették az Isten, haza, család hármas egységét a nyugati civilizációban, hogy annak egységes válaszreakciót kell szülnie a jobboldal részéről – szögezte le Szánthó Miklós.
  • Őcsény lovasa nyerte a 15. Nemzeti Vágtát
    Németh János, Őcsény lovasa nyerte Galaxy nevű lovával a 15. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap a budapesti Hősök terén.
  • Megújult a Bakáts téri templom Budapesten
    Felújították a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-főplébániatemplomot Budapest IX. kerületében. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vasárnap szentmise keretében áldotta meg az épületet és szentelte fel a templom új oltárát.
MTI Hírfelhasználó