Duray Miklós a magyarság intellektuális iránytűje
A felvidéki és az egyetemes magyarság életében Duray Miklós intellektuális értelemben mindig is az iránytű szerepét töltötte be - jellemezte Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a külhoni magyar politikust, könyvének bemutatóján kedden, Budapesten.
2016. november 8. 21:10

A miniszterelnök-helyettes Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 című kétkötetes könyvének bemutatóján kiemelte: bár sűrűn tapasztalhatjuk, hogy a mögöttünk hagyott időszak igen bizonytalan, de a saját történelmünket nekünk kell megírni.

Kitért arra, hogy első találkozásuk a politikussal bő negyedszázada volt, de már hallott róla korábban is. Hallhattak róla a Kádár-korszak Pestjén, még ha a hatalom szerette volna is azt a látszatot kelteni, mintha nem is létezne.

Felidézte Duray Miklós életútját, és kitért a Magyar Ifjúsági Szövetség megalakulására, amelynek vezetője lett.

1968. augusztus 21-én a Szovjetunió nem hagyott lehetőséget a legcsekélyebb változtatásokra sem, és ahogy 1956. november 4-én Magyarországot, úgy Csehszlovákiát is a szovjet tankok lánctalpai szántották fel. - mondta.

A bevonulás tanulsága Duray Miklós szerint az volt, hogy Közép-Európa atomizálva védhetetlen. Ennek eredménye '56 magyarországi tragédiája és '68 augusztusa. Az első világháború végétől ötven évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a három közép-európai történelmi nemzet, a lengyel, a cseh és a magyar eljusson a történelmi tudat és tapasztalat hasonló szintjére - idézte Semjén Zsolt a felvidéki magyar politikust.

A miniszterelnök-helyettes kitért a 26 évvel ezelőtti rendszerváltozásra, és kiemelte: emblematikus személyek álltak a lengyel, vagy litván kommunistaellenes mozgalmak élén, akiknek akkoriban megtanulta a világ a nevét.

Ilyen szerepet játszott a felvidéki magyarság életében Duray Miklós. Vannak ma is, akik politikai megrendelésre próbálják meghamisítani az elmúlt idők történelmét, de sem Duray Miklóst, sem az Együttélést nem lehet kitörölni a történelemből - jelentette ki Semjén Zsolt.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke személyes emlékeit idézte fel, majd kiemelte: Duray Miklós túlélt minden nehéz történelmi időszakot, ahogy Wittner Mária '56-os forradalmár, vagy Tőkés László.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a Magyarság Házában tartott rendezvényen azt mondta: Duray Miklós életútját követi a két kötet.

Kitért a felvidéki magyar politikusnak a státusztörvény kezdeményezésében játszott szerepére, és arra, hogy Duray Miklós később teljes mellszélességgel kiállt mellette.

Hajthatatlan volt amikor szabadlábon, és akkor is, amikor börtönben képviselte a felvidéki magyarság érdekeit, és következetesen és egyúttal kíméletlenül teszi ezt a mai napig - mutatott rá.

Duray Miklóssal mindig nagyon jó találkozni. Duray Miklós egyszerre tájékozódik jól nemzetközi területen, de ugyanakkor jól eligazodik Budapesten is, tudja a felvidéki magyarságot kívülről látni - fogalmazott.

Felvidéki magyarnak lenni ma sokszor kilátástalansághoz közeli állapotot, felvidéki magyar politikusnak pedig a csalódások sorát jelenti - tette hozzá Németh Zsolt, aki szerint a rendszerváltással a demokrácia csak a szlovákoknak jött el.

Az unióban pedig csak addig harcolnak a kisebbségi jogokért, amíg be nem lép egy ország a szervezetbe - jegyezte meg.

A rendezvényen részt vett Farkas Iván, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának alelnöke és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke.

Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 című kétkötetes könyve a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Retörki) könyvsorozatában, az Antológia Kiadó gondozásában jelent meg.

MTI
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
  • Bogár László: Majdan = Hongkong?
    A tüntetők amerikai zászlókkal vonulnak fel, és a pekingi amerikai követség munkatársa, aki mellesleg a CIA fedett tisztje egy hongkongi hotel különtermében tart eligazítást.
  • Szarka László Csaba: Klíma-inkvizíció
    Kezdtem megbizonyosodni a felől, hogy sok minden nem stimmel a globális felmelegedés körül. Ma már egyértelműen látható, hogy a modell eltér a valóságtól. Úgy vélem, hogy e tényt – immár több évtizedes adatsor birtokában – minden kutatónak kötelessége lenne észrevennie, világnézettől függetlenül.
  • A magyar állam az evangéliumi értékekre kezdett épülni
    Ezek az uralkodók meglátták a kereszténységben a "társadalom egyesítő erejét" - jelentette ki. Stanislaw Gadecki kitért arra, hogy nehéz felbecsülni, mit adott Magyarországnak a kereszténység felvétele.
MTI Hírfelhasználó