Kicsoda ez a Donald Trump?
Clintonék addig segítették Trumpot, míg végül legyőzte Hillaryt
Donald Trump a politikán kívüli világból érkezett a politikába: a pénzcsináló vállalkozások világából a pénznyelő politikáéba.
Utoljára frissítve: 2016. november 10. 00:38
2016. november 9. 23:44

Talán kevesen emlékeznek rá, hogy a kedden megválasztott új amerikai elnök már 16 évvel ezelőtt, a 2000-es választásokon is indulni szándékozott a Fehér Házért, akkoriban még az ún. Reform Párt jelöltjeként. Donald Trump több mint másfél évtizeddel ezelőtt a Fehér Háztól, egyenesen az akkori elnöktől, Bill Clintontól kért tanácsokat, sőt Clintonék készítették fel őt az esetleges választási kampányra is. A Clinton-csapat mára valószínűleg már bánja, hogy akkor így tett.

Donald Trump a politikán kívüli világból érkezett a politikába: a pénzcsináló vállalkozások világából a pénznyelő politikáéba. Azt mondják róla, hogy Amerika leghíresebb és legszínesebb milliárdosa. A durvaságig szókimondó, majdnem mindig dühös arcot mutat, indulatos és lekezelő, és mégis: a legnépszerűbb volt már az elnökjelöltségre törő republikánusok között is.

„Akkor sem csökkenne a népszerűségem, ha a nyílt utcán lelőnék valakit”

Korábban egy kampánygyűlésén azt találta mondani, hogy akkor sem csökkenne a népszerűsége s nem veszítené el egyetlen hívét sem, ha a nyílt utcán lelőne valakit. Hívei csüggtek rajta, politikai ellenlábasai elítélték vagy jobb esetben viccelődtek rajta, Jonah Goldberg, a neves publicista például „irritábilis Trump szindrómáról” írt. A londoni parlamentben pedig korábban arról vitáztak, hogy kitiltsák-e Donald Trumpot muszlimellenes kijelentései miatt az Egyesült Királyságból.

13 éves korában szülei katonai akadémiába adták be

A 69 éves Donald Trump négygyermekes családban született New Yorkban. Apja ingatlanfejlesztőként vált módos emberré, de a fiától elvárta, hogy a cégnél a legalacsonyabb beosztásban kezdjen dolgozni. A nehezen kezelhető Donaldot azonban 13 éves korában, amikor az iskolában már nem bírtak vele, szülei egy katonai akadémiába adták be. Később üzleti ismereteket tanult, a Pennsylvania Egyetem tekintélyes Wharton Iskolájában diplomázott, majd a családi cégnél kezdett dolgozni az apjával, miután a bátyja, Fred úgy döntött, mégis inkább pilóta lesz.

Trump ma azt mondja, hogy az apjától kapott egymillió dolláros kölcsönnel szállt be az ingatlanfejlesztő üzletbe. A családi vállalkozásnál a lakossági ingatlanfejlesztésekkel foglalkozó üzletág vezetője lett, majd 1971-ben teljes egészében átvette a vállalat irányítását. „Édesapám volt az ihletőm” – mondta, amikor apja 1999-ben elhunyt.

Már milliárdosként vette célba Manhattant

Donald Trump akkor már milliárdos volt, s brooklyni és queensi ingatlanfejlesztései után beruházásaival Manhattant is célba vette. Szállodákat alakított át, és megépíttette a máig leghíresebb manhattani épületek egyikét, a 68 emeletes Trump tornyot az Ötödik sugárúton. Az utolsó öt emeleten egyébként ő lakik a családjával: harmadik feleségével és közös gyermekükkel. Ettől kezdve lett „szokása”, hogy különböző, saját tulajdonában lévő ingatlanjait saját magáról nevezze el. Trump palota, Trump nemzetközi szálloda, Trump kaszinó… – még az indiai Mumbaiban és a törökországi Isztambulban is vannak Trump tornyok.

Nemcsak sikereket, kudarcokat is el kellett könyvelnie

Trump ugyanakkor nagy kudarcokat is elkönyvelt. Az 1990-es évek közepén csődbe mentek New Jerseyben lévő kaszinói, szállodái, és tetemes veszteségekkel volt kénytelen szembenézni szállodaipari érdekeltségeinél is. Négy csődeljárást folytattak le ellene.

Közben szórakoztatóipari mogul is lett: 1996-tól az övé volt a Világszépe, az Amerika Szépe és az Amerika Tinédzser Szépe verseny, 2003-től hosszú éveken át saját valóságshowja volt az NBC televíziós csatornán, több könyvet írt, de csokornyakkendőket és ásványvizet forgalmazó cége is van. A Forbes magazin adatai szerint vagyona 4,5 milliárd dollárra (csaknem 1300 milliárd forintra) tehető; igaz, ő maga azt állítja, hogy tízmilliárdja van.

Donald Trump a harmadik feleségével él. Első felesége a cseh Ivana Zelnickova élsportoló és modell volt. Három gyermekük született, és 1990-es válásuk bőséges pletykával szolgált az amerikai bulvársajtónak. 1993-ban Trump feleségül vett egy Los Angeles-i színésznőt, Marla Maplest. Egy lányuk van, de 1999-ben ez a házasság is válással végződött. 2005-ben Trump a nála húsz évvel fiatalabb Melania Knauss ljubljanai topmodellt vette feleségül; egy közös gyermekük van.

Már az ezredfordulón is indulni akart az elnökválasztáson

Az üzletember 2000-ben már próbálkozott a politikával. Egy kicsiny és jelentételen párt, a Reform Párt jelöltjeként akart indulni, de hamar visszakozott.

Akkoriban a Fehér Háztól, egyenesen Bill Clintontól kért tanácsokat, sőt Clintonék készítették fel őt az esetleges választási kampányra is. A Clinton Elnöki Könyvtár ráadásul még a télen nyilvánosságra hozott vagy ötszáz oldalnyi olyan dokumentumot, amely a Clinton-házaspár és Donald Trump kifejezett baráti viszonyát érzékelteti. Ebben egy fénykép is szerepelt, amely Trump 2005-ös esküvőjén készült és amelyen egymást átölelve mosolyog a kamerába Hillary Clinton és Donald Trump.

Donald Trump 2015 júniusában jelentette be, hogy versenybe száll a republikánus elnökjelöltségért. „Szükség van valakire, aki a szó szoros értelmében kézbe veszi ezt az országot és ismét naggyá teszi” – fogalmazott a bejelentéskor mondott beszédében. Akkor azt is ígérte, hogy jelöltként nem lesz szüksége arra, hogy pénzt gyűjtsön, financiális támogatókat szerezzen, így nem kell majd senkinek semmiféle szívességet tennie, ha elnök lesz.

„Tegyük ismét naggyá Amerikát!” – ezzel a jelszóval járta be Amerikát. Kampányában nem egyszer ellentmondásos és vitát kavaró állásfoglalásokkal rukkolt elő. Ilyen volt például, amikor a párizsi és a kaliforniai San Bernardinóban elkövetett terrorista merényletek után azt követelte, hogy átmenetileg tiltsák meg muszlim vallásúak beutazását az Egyesült Államokba.

--------------------------------------------------------

Az újonc, aki a feje tetejére állítaná Amerikát

Donald Trumpnak nincs politikai tapasztalata, ezért nem illeszkedik a Republikánus Párt hagyományos elitjébe – mondta megkeresésünkre Krekó Péter, az Indiana Egyetem vendégprofesszora. A szakértő szerint ezért óvatosan kell kezelni a politikai fordulatokról szóló jóslatokat, az Egyesült Államok intézményrendszerébe épített fékeken túl ugyanis Trump saját politikai családja is szűrőként funkcionál majd.

Krekó szerint Trump első időszakában három területen várhatóak intézkedések. A szabadkereskedelmi tárgyalások lassulhatnak, de itt is sort kell keríteni a piaci szereplőket megnyugtató lépésekre. A Trump választási kampányában gyakran elhangzott másik elem tekintetében, a bevándorlásügyben is fejlemények várhatóak. Ha nem akarja teljesen elveszíteni a hitelét, muszáj lépéseket tennie – fogalmazott Krekó. Az elemző szerint Washington a világ ügyeibe enyhébben fog beleszólni. Az elnöknek azonban a nemzetközi rendszerben uralkodó politikai normákat és kényszereket is követnie kell majd. Ezért ha Moszkvával a viszony szelídülni is fog, a külügyi területen vonalas republikánusok miatt drasztikus változás az orosz kapcsolatokban nem várható.

Trump elnöksége Európára lesz a legnagyobb hatással – mondta a szakértő. Krekó Péter szerint a Trumphoz hasonló populista politikusok, mint Orbán Viktor, a francia Marie Le Pen vagy a cseh Milos Zeman támogatottsága várhatóan emelkedni fog.

Szkeptikusabb Amerika jövőjét illetően Felcsuti Balázs Bostonban élő publicista. A közgazdász szerint Washington politikájában fordulat várható.

Trump beváltja majd ígéretét – mondta a szakértő. A közgazdász szintén a bevándorláspolitikát jelölte meg első olyan elemként, amelyben változás állhat be.

Bizonyára bevezetik majd az országba utazó muszlimok szigorúbb szűrését.

Felcsuti kérdésünkre elmondta: az első döntések között várható még az alkotmánybíróság feltöltése konzervatív bírákkal, illetve a szabadkereskedelmi tárgyalások megtámadása.

Változni fog Washington NATO-politikája is. A közgazdász szerint ez a tagállamokra, így Magyarországra nézve nagyobb terheket ró majd. Trump ugyanis többször hangoztatta: az ígért hozzájárulások elmaradása fenntarthatatlan.

Dollármilliárdok és botrányok közepette a Fehér Házba

Nem mindennapi pályát tudhat maga mögött „A Donald”, ahogy bírálói gúnyosan nevezni szokták. A megválasztásával nemzetközi vihart kavaró üzletember nagyszülei a németországi Baden-Badenből vándoroltak ki Amerikába. Apai nagyapja német bevándorlóként 1885-ben érkezett az Egyesült Államokba, édesanyja skót származású. Fred Christ Trump és Mary Trump gyermekeként 1946-ban New Yorkban, Queensben, öt testvér közül másodikként született. A nehezen kezelhető Donaldot 13 éves korában, amikor az iskolában már nem bírtak vele, szülei egy katonai akadémiába adták be. Később tanult a Fordham Egyetemen, a Wharton Schoolban és a Pennsylvania Egyetemen is.

Apja cégénél tanulta ki az ingatlanos szakmát, s jelentős ingatlanvagyon birtokában kezdett egyre nagyszabásúbb vállalkozásokba. 1971-ben költözött Manhattanbe, ahol átvette a vállalkozás vezetését. Első igazi nagy üzletét 1974-ben kötötte, amikor 10 millió dollárért megszerezte a rendkívül jó fekvésű, de leromlott Hotel Commodore-t, amelyet a Hyatt szállodalánccal együttműködve 1980-ra fényűző és rendkívül jövedelmező hotellé alakított át, majd futószalagon jöttek az ingatlanüzleti sikerek. 1994-ben megszerezte az Empire State Building 50 százalékos tulajdonrészét. Megépíttette a 68 emeletes Trump-tornyot az Ötödik sugárúton. Ennek legfelső öt emeletén ma is ő lakik családjával.

Az 1990-es évek közepén csődbe mentek a New Jerseyben lévő kaszinói, szállodái, és tetemes veszteségekkel volt kénytelen szembenézni szállodaipari érdekeltségeinél is, négy csődeljárást folytattak ellene. Közben szórakoztatóipari mogul lett: 1996-tól az övé volt a Világszépe, az Amerika szépe és az Amerika tinédzser szépe verseny, 2003-tól hosszú éveken át saját valóságshow-ja volt az NBC televíziós csatornán, több könyvet írt, de csokornyakkendőket és ásványvizet forgalmazó cége is van. A Forbes magazin adatai szerint vagyona 4,5 milliárd dollárra tehető; igaz, ő maga azt állítja, 10 milliárdja van.

Értékrendje nem áll stabil alapokon, először demokrata, majd republikánus színekben politizált. 2012-ben már fontolgatta az elnöki posztért való indulást a választásokon. Háromszor nősült; első feleségétől, a sportoló és modell cseh Ivana Zelnickovától három gyermeke született. 1993-ban Marla Maples színésznőt vette el, aki egy gyermeket szült neki, 1999-ben ez a házasság is válással végződött. 2005-ben a nála húsz évvel fiatalabb Melania Knauss szlovén topmodellt vette feleségül, egy közös gyermekük van.

magyaridok.hu - MNO
  • Putyin téved, a liberalizmus nem elavult, hanem...
    Az úgynevezett „liberalizmus” ma is világhatalomra törekszik, éppúgy, ahogy egykor a világ egyhatodát uraló kommunizmus. Ebben is hasonlít egymásra a „liberalizmus” és a kommunizmus.
  • Az állam a legrosszabb tulajdonos...
    „Az állam a legrosszabb tulajdonos” – ismételgette mantraként számos külföldről megfizetett – fölbérelt – politikus a kilencvenes években. Sokan bedőltek nekik, mert ez a külföldi propagandaközpontban megfogalmazott mondat nagyon hatásos volt. Négy évtizednyi kommunista uralom után jól hangzott.
MTI Hírfelhasználó