Lázár: súlyos vita lesz a kvótákról
Súlyos vita várható arról, hogy az unió a Juncker-féle kötelező, vagy a szlovák elnökség által javasolt rugalmas betelepítési kvóta útját járja majd - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten.
2016. november 17. 16:36

Lázár János megerősítette: Magyarország elutasítja a kötelező mechanizmust, azonban egyelőre nem áll győzelemre.

Fontosnak nevezte a nemzeti konzultációt és a népszavazást, ugyanakkor jelezte: az alaptörvény módosítása egyértelművé tette volna a helyzetet. Ismertette azt is, hogy az Alkotmánybíróság jövő héten fogja tárgyalni Székely László ombudsman beadványát, amelyben alkotmányossági kérdéseket vetett fel a betelepítéssel kapcsolatban.

A tárcavezető közölte azt is, hogy Magyarország kész felülvizsgálni az unió kohéziós politikáját, ugyanakkor értékelése szerint a pénzek elvonásával kapcsolatos nyomásgyakorlási kísérletek az amerikai elnökválasztás óta "gyengébb lendülettel jönnek".

 

A miniszter azt is bejelentette, hogy hétfőn szerb-magyar közös kormányülés lesz, amelynek egyik fő témája az illegális bevándorlás.

Új reptéri vasút épülhet

Bejelentette azt is, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a Nyugati pályaudvar vasúti összekötéséről döntött a kormány. Erre több megoldás is létezik, a kormány egy 29 kilométeres új vasúti pálya kiépítését részesíti előnyben, amely a Budapest - Cegléd - Szolnok vasúti vonal új nyomvonala is lesz.

A beruházás nagyságrendileg 100 milliárd forintba kerül - ismertette a tárcavezető, aki azt is elmondta, hogy a vonatok 20 percenként járnának a vonalon és 18-20 perc lenne a belváros és a reptér közötti menetidő.

Változhat a KRESZ

Lázár János szólt arról is, hogy kerekasztal-tárgyalást indít a kormány az érintett érdekképviseletekkel az autózásról, annak adminisztratív terheiről, az üzembe helyezés és az üzemben tartás költségeiről. Megfontolandónak tartja egy új KRESZ megalkotását is.

Azt is mondta, hogy Magyarországon a többi visegrádi országban fizetendőhöz képest magasabbak például egy új autó üzembe helyezésének költségei.

MTI
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
MTI Hírfelhasználó