Horváth Csaba feltételekkel vállalná a jelöltséget
Helytelen lenne, ha előbb tárgyalnának a baloldali pártok a körzetekről, és csak később a tartalomról – nyilatkozta a Magyar Időknek Horváth Csaba annak kapcsán, hogy állítólag egyeztetést folytatnak a baloldali pártok a fővárosi helyekről.
2016. november 25. 11:30

A Fővárosi Közgyűlés MSZP-s képviselője szerint 2014 kudarca figyelmeztet: túl sok idő ment el a szerkezeti és szervezeti kérdésekre ahelyett, hogy azt tudatosították volna a választókban, hogy mit ajánl a baloldal Magyarországnak, Budapestnek.

Hozzátette: ő a faltól falig koalíció híve, de csak ha van útiterv, tartalom, ezt követően lehet beszélni a megfelelő közös jelöltekről. Ami a főpolgármester-jelöltséget illeti, úgy fogalmazott: ha felkérnék, akkor neki is lennének feltételei, mivel a korábbi választások egyezkedései kapcsán vannak rossz tapasztalatai. Az MSZP-s képviselő szerint ha lesz baloldali összefogás, arról nem egy sötét szobában kell dönteni, ajánlatok kellenek a baloldali pártok részéről a budapestieknek, azokat kell versenyeztetni.

Karácsony Gergely, Zugló PM-es polgármesterének a neve is előkerül időről időre mint főpolgármester-aspiráns. – Többször kijelentettem már, hogy nincs főpolgármesteri ambícióm, ahogy miniszterelnök-jelöltségre sem készülök – mondta a Magyar Időknek a Párbeszéd társelnöke. Azzal kapcsolatban, hogy lát-e lehetőséget közös ellenzéki főpolgármester-jelölt indítására, Karácsony azt mondta: ha eredményes lesz az ellenzéki együttműködés országosan 2018-ban, akkor 2019 őszén Budapesten is lehetséges ugyanez.

A Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) jelenleg a 2018-as országgyűlési választásra készül gőzerővel, a kormányváltásért dolgozik nap mint nap – tájékoztatott Bokros Lajos pártja. A MoMa szerint a 2019-es önkormányzati választásra való felkészülés természetesen függ majd attól is, hogy 2018-ban milyen eredményt ér el a demokratikus ellenzék.

Emlékezetes: 2014-ben a baloldali pártok többségének közös jelöltje, Falus Ferenc az önkormányzati választások előtt néhány héttel visszalépett. A Falust támogatók egy része Bokros Lajos mögé állt. Bokros végül 36 százalékot szerzett.

magyaridok.hu
  • Felesége mentette meg egy szovjet tanktól
    Lőte Attila pályafutása során főszerepek és karakterszerepek sokaságát játszotta el, legnagyobb elismerése a közönség szeretete és a pályatársak iránta érzett megbecsülése. A színész ugyanakkor mindig nyíltan vállalta, hogy sosem tartozott klikkekhez, illetve nemzeti, konzervatív érzelmeit azokban az évtizedekben sem tagadta meg, amikor nyilvánvaló volt, hogy ezért nem fogják díjazni.
  • Orbán: Jankovics Marcell megmutatta, miért harcolunk
    Jankovics Marcell küldetése az volt, hogy megmutassa, miért harcolunk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a május végén elhunyt Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, a nemzet művésze temetésén kedden Budapesten.
  • A gyermekek fejlődésének biztosítása az elsődleges
    Magyarország úgy gondolja, hogy a családok védelme, a gyermekek fejlődésének és az egyéni életút háborítatlanságának biztosítása elsődleges kötelességünk - jelentette ki az igazságügyi miniszter kedden Luxemburgban, az európai uniós tagországok általános uniós ügyekkel foglalkozó szakminisztereinek tanácsülését követően.
MTI Hírfelhasználó