Rétvári: európai minimum legyen a kommunizmus elítélése
Európai minimumnak nevezte a kommunizmus elítélését az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken Szegeden, a Gulág áldozatainak tiszteletére állított emlékmű avatásán.
2016. november 25. 18:14

"Európai minimum kell, hogy legyen minden civilizált politikus számára a kommunizmus elítélése, a kommunista diktatúra néven nevezése, a kommunista diktatúra szimbólumainak elutasítása" - mondta Rétvári Bence. Hozzátette: az antikommunizmus alapvető európai érték kell, hogy legyen, ugyanúgy, mint "ahogy elutasítjuk a náci rendszert" szimbólumaival és rémtetteivel.

Rétvári Bence megjegyezte, ennek érdekében még sokat kell tenni. Ezért is fontos, hogy a Gulág-emlékév keretében nemcsak itthon állítanak emlékműveket, szerveznek konferenciákat, jelentettnek meg köteteket, hanem másik 16 országban is saját nyelvükön bemutatják, mi az, amit abban az időben minden tizenkettedik magyarnak át kellett élnie - mondta.

Ha képzeletben egymás mögé raknánk azokat a marhavagonokat, amelyekben 800 ezer honfitársunkat vitték el Magyarországról csaknem ezer Gulág rabtelepre, hogy ott kényszermunkát végezzenek, akkor az eleje Debrecennél lenne, a vége pedig Székesfehérvárnál. Ez a képzeletbeli szerelvény olyan hosszú, hogy még az űrből sem lehetne eltéveszteni - hangsúlyozta a miniszterhelyettes.

A vagonok tele voltak megnyomorított sorsokkal, reménytelenséggel, bizonytalansággal, igazságtalansággal, olyan emberekkel, akik bármiféle bűn nélkül szenvedték el büntetésüket - hangsúlyozta Rétvári Bence.

A szegedi Dóm mellett, a Keresztény szolidaritás parkjában felállított szobor - Kovács Jenő alkotása - azok előtt az emberek előtt tiszteleg, aki meghaltak vagy több akár, tízéves kényszermunkát végeztek, bennünket pedig kötelez a szabadság megvédésére, a szabadság tiszteletére - mondta az államtitkár.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára és Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök leleplezi a Gulág áldozatainak emlékművét a szegedi Dóm mellett, a Keresztény Szolidaritás Parkjában 2016. november 25-én. Az emlékmű Kovács Jenő szobrászművész alkotása

MTI
  • Cél: hazai tulajdoni fölény az élelmiszerláncban
    A pandémia következtében mára meghaladottá vált a régi dogma az ellátási és beszállítói láncok nemzetközivé tételéről, és a világ országai elkezdtek az önellátás képességére törekedni.
  • Szükség van a migrációt kezelő fegyveres szervezetre
    Bakondi György azt mondta: a jelenleginél szélesebb körben - intézményesített formában - tervezik bevonni a védekezésbe a polgárőrséget is. Ennek tart az előkészítése - közölte.
  • Magyarország nem fordulhat vissza
    Orbán Viktor kifejtette: a Magyarország előre megy, nem hátra mondatban benne van az a küzdelem, amelyet Magyarország az elmúlt 12 évben folytatott, hiszen 2010-ben egy csődbe jutott ország volt, az országot "kivéreztették és tönkretették". De "nagyon kemény munkával 12 év alatt a korábbi baloldali kormányzás hibáit és bűneit Magyarország kijavította" - mutatott rá.
MTI Hírfelhasználó