A Krisztusra várás félelem és remény
A Krisztusra várásban egyszerre van jelen a félelem és a remény - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az M1 aktuális csatornán szombaton.
2016. december 17. 18:14

Erdő Péter kiemelte: élete végén, a halál pillanatában minden ember külön-külön, a történelem végén pedig az egész emberiség találkozik majd Krisztussal. A végesség gondolata természetesen félelmet kelt, ugyanakkor a hívő ember várja is ezt a találkozást.

A Biblia szerint a végső találkozáskor Jézus lesz az ítélőbíró, és a "kapcsolatunk vele az igazi mérce" - mondta, hozzátéve: Jézus azt mondja, hogy "amit egynek tettetek a legkisebbek közül, azt nekem tettétek".

Ezért amikor a karácsonyi készülődésben szükséget szenvedő embertársainkkal törődünk, velük találkozunk, bennük is Krisztust látjuk, és ezzel is a történelem végpontjára készülünk - fogalmazott a bíboros.

Elmondta, hogy karácsonykor - ahogy minden évben, úgy idén is - ellátogat hallássérültekhez, látássérültekhez, a Katolikus Karitász akciójában pedig ajándékot oszt rászoruló gyerekeknek.

"Az emberi találkozásokból álló füzérben éljük meg a Krisztussal való találkozást" - mutatott rá, hozzátéve, hogy az ajándékozáson túl fontos azt is kifejezni, hogy "közösségben érezzük magunkat embertársainkkal".

Kitért arra is, a 80. születésnapját ünneplő Ferenc pápát a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és ő maga külön is köszöntötte. Megjegyezte, hogy ez egy gyönyörű évforduló, ugyanakkor a pápán egyáltalán nem látszik a kora.

 

Isten a történelemben

Az ember becsapta maga mögött a paradicsom kapuját. Válaszul Isten kitárta az ég ajtaját, hogy visszatalálhassunk hozzá. Ezzel Isten és ember közös története új szakaszába lépett. A Messiás nem váratlanul érkezett, vártuk. Nem idegenként idegenbe érkezett, övéi közé jött. Ezt a történelmi várakozást tartja ébren az ádvent, amikor karácsonyra, Krisztus születésének megünneplésére készülünk. Jézus emberré lett, vállalta emberlétünk határait, hogy visszaállítsa a Szeretet Istenének uralmát a szívünkben. Az Istenember nem emberi nagyságával, nem isteni fölségével, nem szellemi fölényével, nem programjának nagyszerűségével érkezett, de elhozta a szabadságot, kiszabadított bennünket önzésünk börtönéből, elhozta a testvériességet, hogy minden ember szégyenkezés nélkül „viselhesse” emberarcát.

Jézus beleszületett sötét világunkba. Pesszimizmusunk, gyűlölködéseink, igazságtalanságaink sötét világába. Együtt vándorol velünk, ezért egyetlen éjszaka sem egészen fekete és kilátástalan többé. Betlehemben a tékozlásból fölkelő emberiséget pillantja meg Fiában az Isten. Rongyaiban ölelte a tékozló fiút magához az atyja. A barlang rongyaiban nekünk is meg kell éreznünk Isten atyai ölelését.
Isten a világ fejedelmének legyőzésére, a bűnbe süllyedt világ meghódítására gyenge gyerekként indult el, isteni fények nélkül. Nekünk is meg kell tanulnunk a karácsonyi fények mögött észrevenni, tisztelni, imádni a karácsonyi fénytelenséget is, a Gyermeket, aki jászolba fektetve, pólyába takarva hozta el az üdvösséget.

A karácsonyi Gyermek felébreszt bennünket, hogy ki ne maradjunk földi életünk megújulásának lehetőségéből. Új ég, Isten emberbarát ege borul fölénk, és új útra lelt a föld, Isten és ember közös útjára. Jézus emberi születése a humánum hitelességi pecsétje, hogy örök időkre megóvjon az elembertelenedéstől mindenkit, aki igaz emberségre törekszik.

Kozma Imre atya

A szerző a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke

MTI - magyaridok.hu
MTI Hírfelhasználó