Sokat spórolhat, aki vállalkozik
Több tízezer cégnek jelentene anyagi könnyebbséget, ha eddigi adózása helyett jövőre a kisvállalati adó, azaz a kiva szabályait alkalmazná – számolt a nemzetgazdasági tárca. A minisztériumnál megjegyezték: az adónem kulcsa 2017-ben két százalékponttal csökken.
2016. december 18. 12:39

Több speciális adózási módszer közül is választhatnak manapság a kisebb hazai gazdasági szereplők. A megfelelő módozat megtalálása lényeges feladat, ugyanis komoly összegeket spórolhat – mégpedig legálisan – a vállalkozás, ha ráakad a számára leginkább kifizetődő szabályrendszerre.

A nemzetgazdasági tárca ebből kiindulva a napokban arra hívta fel a vállalkozói szféra figyelmét, hogy jövőre két százalékponttal, 14 százalékra csökken a kisvállalati adó, vagyis a kiva adókulcsa. – Az adónem választásával több tízezer cég spórolhatna legálisan a közterhein – jegyezték meg a minisztériumnál, majd felidézték, hogy a kormányzat hivatalos honlapján már nyár óta elérhető a kivakalkulátor, amelyhez nemrégiben az adóforma jövő évi főbb változásait bemutató tájékoztató leírást is mellékeltek.

Általánosságban fogalmazva a tárcánál úgy vélekedtek: annak a cégnek mindenképp érdemes átgondolnia a kivára váltást, amelyiknek a bértömege nagyobb a nyereségénél. Azoknál a vállalkozásoknál szintén kifizetődő lehet újabb számításokat elvégezni, ahol a növekedésre fordítják a profitot.

A kisvállalati adóhoz egyébként bármikor, év közben is csatlakozhatnak az érdeklődő gazdasági szereplők, a 2016-os zárás ugyanakkor kiváló lehetőséget teremt a váltásra. Az áttérés ráadásul a legtöbbeknek meg is érné: a tárca számítása szerint a kiva választására jogosult, foglalkoztatottal rendelkező cégeknek több mint a nyolcvan százaléka jobban járna.

A feltételekről tudni kell, hogy a kiva – az eddigi 25 helyett – jövőre ötven foglalkoztatottig választható, és a társaság mindaddig a kisvállalati adó hatálya alatt maradhat, amíg dolgozói­nak száma nem haladja meg a százat. A belépési értékhatár – a korábbiaknak megfelelően – ötszázmillió forint lesz jövőre, de lényeges részlet az is, hogy a cég egészen addig kivatag lehet, amíg bevétele nem éri el az egymilliárd forintot. Az adó mértéke jövőre a törvény által meghatározott adóalap 14 százaléka lesz.

Jó tudni, hogy az így kiszámított összeg lerovásával a vállalkozás mentesül a társasági adó, a szociális hozzájárulási adó, valamint a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól.

Az év végéig fizetni kell

A kisadózó vállalkozóknak érdemes figyelniük arra, hogy még az idén rendezzék esetleges adótartozásukat – erre hívta fel a figyelmet tegnap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Nem alkalmazhatja ugyanis tovább a kisadózó vállalkozások tételes adójának – azaz a katának – a szabályait az a gazdasági résztvevő, amelyik az évet százezer forintot meghaladó adóhátralékkal fejezi be. A hiány ráadásul hosszabb időre elzárhatja a vállalkozástól a katától: az adóalanyiság megszűnésének évében és az azt követő 12 hónapban nem választható újból a kedvező adózási mód. A nehézségek elkerülése végett a hatóság arra buzdítja a katásokat, hogy mihamarabb tájékozódjanak adóügyeikről, már csak azért is, mert a hivatal adatai szerint közel tízezer kisadózót érint a probléma.

magyaridok.hu
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
MTI Hírfelhasználó