Mindenki érezheti az ország erősödését
A társadalom minden csoportja számára érezhető az ország erősödése, a családok növekvő támogatása és a munkanélküliség csökkenése – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.
2017. január 10. 17:16

Novák Katalin példaként említette, hogy sokat léptek előre az ifjúsági munkanélküliség felszámolása terén. Ezt szolgálja az ifjúsági garanciaprogram, amelynek keretében ötvenezer fiatalnak biztosítanak munkát vagy képzést. A munkahelyvédelmi akcióprogram keretében pedig a munkaadók adó- és járulékkedvezményt vehetnek igénybe, így ösztönzik őket a fiatalok foglalkoztatására.

A családok boldogulását szolgálja a két évig igénybe vehető, havi 5 ezer forintos házassági adókedvezmény, továbbá az úgynevezett diplomás gyed keretében a felsőoktatásban tanulók is jogosultak a gyed-re, attól függetlenül, hogy korábban volt-e munkaviszonyuk – fűzte hozzá.

Kitért arra, hogy minden megyében létrehoztak a fiatalok számára olyan közösségi tereket, ahol a munkatársaik tájékoztatást nyújtanak az ösztöndíjakról, a továbbtanulási lehetőségekről, tanácsokat adnak a fiatal gazdáknak, illetve segítik a fiatalok vállalkozóvá válását.

Novák Katalin a Kossuth Rádió 180 perc című adásában arról szólt, hogy a kormányzati intézkedéseknek is köszönhetően ma már 12 százalék alatti az ifjúsági munkanélküliség és 5 év alatt 30 százalékkal növekedett a házasságkötések száma.

A családi otthonteremtési kedvezményt (csok) már 35 ezren vették igénybe, és az idén két gyermek nevelése esetén nettó 30 ezer forint havonta a családi adókedvezmény.

Ez jövőre 35 ezer forintra, 2019-ben pedig 40 ezer forintra nő – mondta az államtitkár.

MTI
megmondó
Jó lenne, ha az általános művelődési környezet emelkedne olyan nívóra, hogy flaszterparaszt és közokirat-hamisító még pártszékház portása se lehessen.
  • Medgyessy is, Gyurcsány is mulasztott
    „Gyurcsány Ferenc akkor is, és most is hivatalos személynek számít, márpedig hivatalos személyeknek kötelessége a tudomására jutott bűncselekményt feljelenteni.”
  • Harcoljunk a hazánkért
    Magyarországot az egykori tűzzel-vassal való támadások után sokkal veszélyesebb fegyverrel: az aljassággal támadják hosszú ideje.
  • Storcknak mennie kell
    Egy órán át emberhátrányban játszottak, és a világklasszist sorában tudó Portugáliának csak egy gólt sikerült szereznie ellenünk.
  • Demokratikus pontok a Vérszerződésben
    A második, a harmadik és az ötödik pont egyértelműen demokratikus elv, az első és a negyedik inkább a rend fenntartására tett eskü.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI