Folytatják a munkát az alapítványok
A Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations) folytatni fogják munkájukat Magyarországon, annak ellenére, hogy a szervezet szerint a kormány ellenzi a tisztességesebb, elszámoltathatóbb társadalmakért folytatott missziójukat - közölte Christopher Stone, a szervezet elnöke szerdán az MTI-vel.
2017. január 11. 12:12

Magyarországon és szerte a világban is minden eddiginél jobban összepontosítunk arra, hogy helyi csoportokkal dolgozva erősítsük a demokratikus gyakorlatot, jogokat és igazságosságot - írta Christopher Stone angol nyelvű közleményében.

A szervezet elnöke emlékeztetett arra, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok az elmúlt három évtizedben "elképesztően széles körben" nyújtottak támogatásokat: a kommunizmus időszaka alatt fénymásolókkal segítették információhoz jutni az embereket, az 1990-es években internet programot valósítottak meg magyar iskolákban, több mint 3 millió dollárral (882 millió forinttal) támogatták az iskolás gyerekek étkeztetését, ultrahangos készülékekkel segítették a magyar kórházakat, és több mint háromezer ösztöndíjat biztosítottak magyar diákoknak, köztük a jelenlegi kormányfőnek. Emellett - folytatja a közlemény - a szervezet 2010-ben, a vörösiszap-katasztrófát követően 1 millió dollárt adott a veszélyes anyag eltávolítására.

Jelenleg a Nyílt Társadalom Alapítványok több mint 60 magyar civil szervezetet támogatnak, amelyek olyan ügyeket segítenek, mint a független újságírás, a civil részvétel, valamint a korrupció és a diszkrimináció elleni küzdelem - áll a közleményben.

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke keddi sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy hírek szerint törvényjavaslat készül a civil szervezetek vezető tisztségviselőinek vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségéről, úgy fogalmazott: a "Soros-birodalom" "álciviljeit" azért tartják fenn, hogy "a globális nagytőkét és a politikai korrektség világát átnyomják a nemzeti kormányok fölött". "Ezeket a szervezeteket minden eszközzel vissza kell szorítani, és azt gondolom, hogy el kell innen takarítani. És most ennek, úgy érzem, eljött a nemzetközi lehetősége" Donald Trump amerikai elnökké választásával - mondta.

MTI
megmondó
Miért fogadnak demokratikus intézményben tőzsdespekulánst? Erre a kérdésre nem lehet politikailag korrekt – PC – feleletet adni.
  • Olimpiarombolás: mögöttes erők
    A több évszázados hungarofób indulat most is felsistergett.
  • Nyelvi bűnözés
    A sokszínűséget hozza-e el, ha a gyilkost „fiúnak” nevezi, a bűnözőt „”fiatalnak” titulálja egy szerv?
  • A liberalizmus egyik alapelve: a korrupció
    Korruptak voltak Honecker alatt, korruptak voltak Medgyessy alatt, és „megbízhatóak”újabb bő évtized elteltével Brüsszelben az Európai Unió égisze alatt is.
  • Soros után
    „A kommunistáktól még nehéz lesz megszabadulni, mert senki nem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt.”
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI