Küzdelem és örök boldogság
Csaknem napra pontosan egy hónappal a megélt 100 esztendőért mondott hálaadó szentmiséje után, 101 éves korában, vasárnap este elhunyt Olofsson Placid bencés szerzetes.
2017. január 16. 12:37

A Gulágot megjárt szerzetes tavaly december 23-án töltötte be századik életévét. Az idős pap a hirado.hu-nak ebből az alkalomból adott karácsonyi interjújában a hosszú élet kegyelméről így elmélkedett: „Sohasem volt könnyű a keresztény tanítást megélni, de Jézus Krisztus nem kényelmes életet hozott, hanem küzdelmet és örök boldogságot.”

Olofsson Placid bencés szerzetes 1916 - 2017

Olofsson Placid atya, bencés szerzetes misét celebrál a Vitézi Rend szervezésében tartott avatási ünnepségen a Szent Imre-templomban Budapesten 2004. szeptember 11-én

Budapest, 2005. június 24. Mádl Ferenc köztársasági elnök átadja a Köztársaság Elnökének Érdemérmét Olofsson Placid bencés szerzetesnek a Sándor-palotában

Hódmezővásárhely, 2009. február 25. Olofsson Placid 93 esztendős bencés szerzetes, gulágtúlélő beszédet mond a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján Hódmezővásárhelyen, az Emlékpont Múzeumban

Olofsson Placid 93 esztendős bencés szerzetes, gulágtúlélő beszédet mond a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján Hódmezővásárhelyen, az Emlékpont Múzeumban

Budapest, 2010. október 22. Oloffson Károly Placid, a Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia bencés szerzetese, tanár (b) távozik, miután átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje, polgári tagozata kitüntetést Schmitt Pál köztársasági elnöktől az 1956-os forradalom és szabadságharc 54. évfordulója alkalmából a Parlament kupolacsarnokában tartott ünnepségen. Jobbról Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök

Budapest, 2016. február 27. Olofsson Placid bencés szerzetes a Parma fidei – Hit pajzsa díj átadásán a felső-krisztinavárosi Keresztelő Szent János plébániatemplomban

Budapest, 2016. október 23.  Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Olofsson Placid bencés szerzetes az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából, 1956-2016 – A szabad Magyarországért! címmel tartott díszünnepségen az Országház előtti Kossuth Lajos téren

Budapest, 2016. október 23. Orbán Viktor miniszterelnök átadja a Magyar Becsület Rend kitüntetést Olofsson Placid bencés rendi szerzetesnek, tanárnak az Országház Munkácsy-termében

A Magyar Becsület Renddel kitüntetett Olofsson Placid bencés rendi szerzetes, tanár az elismerés átadásán az Országház Munkácsy-termében

Budapest, 1946. június 12.  A “kamaraerdei ügy” néven elhíresült szovjetellenes szervezkedés vádlottai, Vág (Eredits) József (b1) jezsuita szerzetes, Olofsson Placid (k) bencés barát és Kölley (Köhler) György (j) katolikus papnövendék a rendőrség Politikai Rendészeti Osztályán az Andrássy út 60-ban

 

 

 

2004. szeptember 11.
Olofsson Placid atya, bencés szerzetes misét celebrál a Vitézi Rend szervezésében tartott avatási ünnepségen a Szent Imre-templomban Budapesten.

hirado.hu