Obama kudarca
Ám ami a külvilágnak a legfontosabb: külpolitikai területen is egy romhalmaz marad az elnök után.
2017. január 18. 09:58

Január 20-án véget ér az Egyesült Államok első színes bőrű elnökének mandátuma. Az a tény, hogy afroamerikaiként Barack Obama először költözhetett a Fehér Házba, már önmagában előkelő helyet biztosít számára a történelemkönyvekben. Emlékszünk a 8 évvel ezelőtti kampányra, a „Yes we can” szlogen magával ragadó, de rideg tárgyilagossággal kimondva meglehetősen tartalmatlan ismételgetésére. És persze arra is, hogy az amerikai polgároknak addigra éppen elege lett Bush elnök háborús kardcsörtetéséből, amit a snájdig chicagoi szenátor, aki már washingtoni karrierjének 2004-es kezdetekor is a nemzetegyesítés szándékával agitált, ki is használt. Amerikai elnök nem lesz akárkiből, s ez igaz Obamára épp úgy, mint a most megválasztott Donald Trumpra – bármennyire is szörnyülködünk néha „szokatlan” mondatain. Obama is okosan, jó egyetemi pedigrével építette fel karrierjét, kihasználta az elektronikus médiumok hirtelen térhódítását, társadalmi mozgalmat tudott indítani érzelemgazdag szövegével – mert hogy még az amúgy elég jó amerikai átlaghoz képest is valóban fantasztikus retorikai képességekkel rendelkezik.

Az sem állítható, hogy ne ért volna el sikereket. A válságból éppen csak kilábaló gazdaságot dinamizálni tudta, a munkanélküliséget 10-ről 5 százalékra csökkentette, és a társadalombiztosítás reformját is végrehajtotta, így ma már Amerikában sem luxus a betegbiztosítás, még ha a rendszer nem is működik tökéletesen. Ezek az eredmények egy ideig elhitették a közvéleménnyel, hogy ez a karizmatikus, jó humorú, érzelmes politikus, népszerű feleségével, intakt család életével valóban hozzájárult az Egyesült Államok tekintélyének növeléséhez. Csakhogy közben megfeledkezett arról a fehér középosztályról, amelyik a közép-nyugati vidékek ipari központjaiban egyre több problémával szembesült.

Ugyanakkor számos olyan ígéret sem vált valóra, ami épp elég hangzatos volt ahhoz, hogy most a búcsúzó elnök orra alá lehessen dörgölni. Nem záratta be a guantanamoi fogolytábort, s a szabados fegyverhasználati jogokat sem módosította, aminek pedig az elmúlt években számos látványos gyilkosság, őrült ámokfutás épp elég apropót adott volna. Nem tudott úgy kormányozni, hogy a kezdetben meglévő demokrata többség idején okos kompromisszumokkal békítette volna meg a republikánus hadakat, akik aztán mindent meg is tettek, hogy ellehetetlenítsék az Obama-kormányzat utóbbi éveit. A vélt vagy – olykor talán – valós intellektuális fölénye tudatában az elnök elvesztette realitásérzékét, amit mit sem mutat jobban, mint utódjának megválasztása. Nem csak az ő hibája persze, hogy nyolc év után egy ideológiailag, politikailag kettéhasadt USA-t hagy ránk, ami egy ilyen nagy és befolyásos ország esetében nekünk sem lehet mindegy. A republikánusok blokád-politikája is ezt a folyamatot erősítette, s talán ők sem gondolták, hogy ennek következtében a Trump nevű szellem is kiszabadulhat a palackból. Amióta folynak ilyen mérések, vagyis az ötvenes évek óta Obama a leginkább megosztó elnök-személyiség: míg a demokrata választók 90 százaléka gondolja azt, hogy jó elnök volt, a republikánusoknak csupán 12 százaléka gondolja ugyanezt. Félő, utódjával sem lesz ez másként, sőt! Abban az országban, ahol a politikai kultúra fontos eleme volt – a pártos különbözőségeken átívelő - bizonyos fokú kontinuitás, ahol az önkorlátozás az alapító atyák óta már-már közmondásos velejárója a kormányzásnak, most az a veszély fenyeget, hogy Trump egy tollvonással semmisítheti meg az elmúlt évek mégoly pozitív eredményeit is. Obama annyira hitt egykori külügyminisztere választási győzelmében, hogy biztos volt benne: elnöki nagyságát még évekig fogják zengedezni Washingtonban.

Ám ami a külvilágnak a legfontosabb: külpolitikai területen is egy romhalmaz marad az elnök után. Szíriában teljesen hiteltelenné vált az Aszaddal szemben fenyegetőző, de cselekvésképtelen USA-politika, az egyre csak puhuló amerikai biztonságpolitika láttán Oroszország és Kína is vérszemet kapott, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. A hamarosan beiktatandó új elnök fejtegetéseit hallgatva nem lesz könnyű kijönni ebből a helyzetből, hacsak nem lesz elég a „Yes, we can”-hez hasonlóan gyakran felharsanó kampányszöveg: „make America great again”, vagyis hogy fontos helyreállítani az USA nagyságát. A mantra azonban itt is kevés lesz.

Obamának nem sikerült politikai kommunikációs tehetségét olyan határozottsággal, taktikai érzékkel, távlatos gondolkodással párosítani, ami által az első afro-amerikai ember elnöki mandátuma valóban történelmi léptékű lehetett volna. Kár.

Prőhle Gergely

volt nagykövet

messzeletoblog.hu
  • Nemzeti ügy segíteni a keresztényeknek
    Politikai nézettől függetlenül magas a kormány üldözött keresztényeket segítő tevékenységének támogatottsága, a lakosság mintegy kétharmada ért ezzel egyet a Nézőpont Intézet felmérése szerint. A kutatás eredményeiből kiderül: a magyarok közel háromnegyede szerint a szülőföldjükön kell segíteni a vallásuk miatt üldözötteket.
  • Áder: Ne tévesszünk mértéket, amikor klímakatasztrófáról beszélünk
    Helyes, hogy Magyarország felelősségét és tennivalóit is vizsgáljuk, amikor a fenyegető klímakatasztrófáról és a megteendő intézkedésekről beszélünk, de ne tévesszünk mértéket – mondta Áder János köztársasági elnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
  • Sorsdöntő öt év vár Európára
    Ha a számok nyelvére fordítjuk le azt, ami az elmúlt években történt, akkor az iszlám terjedése Nyugat-Európában már elérte a kritikus szintet.
MTI Hírfelhasználó