A teremtés meghekkelése
A mesterséges intelligencia gondolatának gyökerei
A valódi értelem, főleg a Homunculushoz hasonló képességekkel rendelkező mesterséges intelligencia megalkotásától még messze állunk.
Utoljára frissítve: 2018. január 31. 15:01
2017. január 22. 22:30

Ha a ma oly divatos mesterséges intelligencia-kutatás gyökereit keressük, meglehetősen messzire kell tekintenünk térben és időben. Mivel a teljességre törekvés egyben áttekinthetetlenné tenné a számbavételt, csupán a kérdés egynémely aspektusára szeretnék rávilágítani, néhány általam fontosnak tartott szerző munkásságának fókuszba állításával. Elsősorban olyan alkotók írásaiból szeretnék idézni, akik nem elégedtek meg a megmagyarázhatatlan természeti jelenségek és metafizikai anomáliák hittel való elfogadásával, hanem megpróbáltak magyarázatot találni a dolgok rendjére. Választ kerestek az élet nagy kérdéseire, végső soron maguk is teremtővé, pontosabban Teremtővé próbáltak válni, már amennyiben hinni lehet leginkább irodalminak tekinthető munkásságuknak.

Az ezirányú tevékenység motivációi világosak. Talán a legerősebb ezek közül az a felismerés, mely szerint az emberi élet véges. De nem feledkezhetünk meg a teljesség megismerésére való folytonos gondolatkísérletekről sem. Gondoljunk bele, hogy valószínűleg már fejlődésünk korai szakaszában találkozunk azzal a problémával, hogy látásunk bizonyos kicsinységen és nagyságon túl képtelen releváns információt szolgáltatni számunkra. Se a mikro-, se makrokozmoszba nem tudunk betekinteni. Alighanem a tárgyban lekíváncsibbak atomfizikussá és csillagásszá lettek, de a többi kíváncsi kevésbé képzett halandón eddig ők sem tudtak segíteni. Valahogy mindig előkerül egy még kisebb alkotóeleme a világnak. A következő valami nyilván egy még kisebb alkotóelem lesz, amiből az isteni részecskének nevezett Higgs-bozon épül fel. A csillagászok talán még nehezebb helyzetben vannak. A világegyetem annyira végtelen, hogy jelen eszközeinkkel alighanem csak egy kis szeletét láthatjuk, nem is beszélve arról, hogy mivel magunk véges lények vagyunk a saját háromdimenziós világunkban, egyáltalán nem tudjuk elképzelni a végtelent, se a végtelenül kicsinyt, se a végtelenül tágasat. Egyszóval flexibilis korlátok között élünk. Feszegetjük a határainkat. Technikai eszközeink lehetővé teszik, hogy mind messzebbre lássunk a világűrben, és még kisebb részecskéket fedezzünk fel a mikrokozmoszban, de fogalmunk sincs, hogy meddig tudjuk kitolni a határainkat, ráadásul az a nyomorult számegyenes is végtelen mindkét irányban.

Nem csoda tehát, némi iróniával élve, ha eddigi legjobb, és legtöbb örömet adó eredményeink az íróktól származnak. Talán elég Douglas Adamsre hivatkoznom, akinek szüleménye a Nagy Elme, mint választ a 42-t adja meg a legvégső kérdésre. Nem beszélve arról, hogy a tudomány művelői is lelkes olvasónak bizonyulnak, így rendre megvalósulhatnak legjobbjaink elképzelései. Az elmúlt évszázadokra tekintve például a Holdutazás, napjainkra pillantva pedig a mesterséges intelligencia gyermekcipőben járó változata.
Ha az életünket valamilyen irányban befolyásoló találmányok gyökerét kutatjuk, gyakorta a következő folyamatábrát rajzolhatjuk fel: bölcselő, aki felvet egy problémát - fantaszta, nevezzük írónak, aki kitalálja a megoldás - feltaláló, aki megvalósítja a fantaszta elképzelését. És máris megszületik mondjuk a virtuális valóság szemüveg. Alighanem nincs ez másképp a mesterséges intelligencia esetében sem, bár egyelőre irodalmi viszonylatban sokkal jobban állunk, mint a valóságban.

Rendhagyó módon vessünk most egy pillantást az antik és reneszánsz világ „hekkereinek” gondolati megalapozóira jelenünk tudományos szenzációjának örvén. A Nature magazinban párhuzamosan jelent meg egy amerikai és egy európai kutatás összegzése, amely arról számol be, hogy a két kutatócsoport egymástól függetlenül talált bizonyítékot a negyedik dimenzió létezésére, ami nem azonos az eddig így nevezett idővel. A két kutatás eredményét nem kvatumfizikusok számára úgy próbálják elmagyarázni a tudományos ismeretterjesztő lapok, hogy a vizsgált fotonok illetve ultrahideg atomok a kísérleti körülmények között nem a háromdimenziós fizika törvényeinek megfelelően viselkedtek. Mozgásukra a negyedik dimenziós kvantumfizika képes magyarázatot adni. A Gizmodo tudományos blog készített egy szemléltető videót, amelyben a kétdimenziós lény háromdimenzióba vágyakozó példáján mutatják be saját szellemi képességünk korlátait a négydimenziós világ megértésében. A videójáték kétdimenziós hősének akkor van esélye átjutni a háromdimenziós térbe, ha kilencven fokkal elfordítjuk sík világát. Valami ilyesmit kéne tennünk a saját világunkkal is, ahhoz, hogy meghaladjuk a képzeletünk és felfogóképességünk határolta világunkat, ami egyben azt is jelentené, hogy szabadon tudnánk mozogni a saját háromdimenziós időnkben és terünkben. Magyarán az időutazásról és a teleportációról beszélünk, ami napjaink tudományos-fantasztikus irodalmának és filmalkotásainak már-már természetes toposza.

A fenti magyarázat pedig eszünkbe juttathatja Platón barlanghasonlatát. A példázatban Szókratész egy kvázi kétdimenziós térbe kényszerített társadalmat mutat be Glaukónnak. Ennek tagjai csak síkra (barlangfal) vetített árnyékként érzékelik a háromdimenziós világ történéseit, éppen úgy ahogy a Gizmodo videójában a kétdimenziós emberke a falon túli világot. Ahogy Szókratész mondja:

„ÉLETÜNK OLYAN, MINT A BARLANGLAKÓKÉ
Ezt a hasonlatot, kedves Glaukónom,
teljes egészében a fentebb mondottakra kell alkalmazni: a
látás által megismert világot hasonlítsd a börtönlakáshoz,
a benne levő tűz fényét pedig a nap erejéhez; s ha a
felmenetelt és a fent levő dolgok szemléletét a léleknek a
gondolat világába való felemelkedésével veszed egyenlőnek,
nem jársz messze az én felfogásomtól – ha már egyszer ezt
kívánod hallani. Bár isten tudja, igaz-e. Én mindenesetre így
képzelem: a megismerhető dolgok közt végső a jó ideája –
de ezt csak nehezen lehet meglátni; ha azonban egyszer
megpillantottuk, azt kell róla tartanunk, hogy mindnyájunk
részére minden jónak és szépnek az oka, amely a látható
világban a fényt s ennek az urát szüli, az ésszel felfogható
világban pedig ő maga mint úr biztosítja nekünk az
igazságot és az észt; s ezt az ideát meg kell látnia annak,
aki a magán- és közéletben okosan akar cselekedni.”

Nevezzük akárhogy is, de Platón Szókrátésze egy újabb, magasabb dimenziós térről beszél, ami ráadásul megismerhető. Ahogy a sejtés jól nyomon követhető a teljes világirodalmon Shakespeare-től, Goethe-én és Bulgakovon át a sci-fi klasszikusaiig.
Az avoni hattyú szavaival élve:
„Több dolgok vannak földön és égen,
Horatio, mintsem bölcselmetek
Álmodni képes.
(…)"

Mindazokon túl, hogy Platón gondolatai utat nyitottak a tapasztalati valóságon túl létező világ megismerésének igénye előtt annak minden következményével, meg kell említenünk, hogy az utókor többek között neki tulajdonította Galénosz könyvét, amely más néven a Tehén könyve néven ismert (Liber Vaccae). A könyv mesterséges lény előállítására szolgáló módszereit tekintve kevéssé hihető, hogy maga Platón volna a szerző.
Értelemszerűen a másik szerzőséggel illetett személy maga Galénosz, Marcus Aurelius, Commodus és Petrinax orvosa, akinek munkássága 1500 évre meghatározta a nyugati orvoslást, és csak a vérkeringés felfedezése indította útjára a modern orvostudományt. Tény, hogy maga Galénosz kísérletezett állatokkal, elsősorban majmokkal, és eredményeit állítólag minden kétség nélkül átültette gyógyászati gyakorlatába. A Tehén könyvének szerzőségét Abu Zayn Hunayhoz szokás kötni, aki viszont saját bevallása szerint lefordította Galénosz száz művét. Akárki is volt a „vétkes”, ha Platón adja az ideológiai alapot, akkor a Liber Vaccae szerzője a mesterséges élet létrehozásának fizikai lehetőségét szolgáltatja. A lehetséges szerzők számbavételével az alább röviden ismertetett metódus a kr.e. V. század és kr.u. 803 között keletkezett, és a teljes középkor során ismert volt, többek között szerepel Richard de Fournival amiensi kanonok Biblionomiájában is, méghozzá az orvosi könyvek között. Nyilván ihletett adhatott a reneszánszban próbálkozó alkimistáknak is.
Többféle receptet kapunk élőlények előállítására, mindegyik meglehetősen naturalisztikus, visszataszító procedúrát követel meg. A legalább háromféle emberi lény előállításában közös az állati anya, amely lehet birka, tehén vagy majom. A két előbbi esetén, amennyiben a kísérletet folytatónak saját meleg vizeletét (esetleg ondóját) napkő porával kell elegyítenie, és azt valamely állat méhébe helyezni, annak vagináját be kell kennie a másik állat vérével (tehén esetén birkavérrel, birka esetén tehénvérrel), majd az állat vagináját napkővel be kell dugaszolnia. Ezek után emberhez hasonló lény születik, amit három nap éheztetés után anyja vérével kell táplálni. A lény számos mágia végrehajtásának lehet eszköze. Elérhető, hogy a Hold teliholdként keljen fel, amennyiben fehér vásznon megfüstölik a létrehozott teremtményt, valamint bekenik ondóval és különböző vegyi anyagok keverékével. Ennél sokkal hasznosabb lehet a vízen járás, vagy a szempillantás alatt nagy távolságok megtételének képessége (rendkívül hasonlít a teleportációra). Ehhez a lényt vérrel, tejjel és ondóval kell táplálni negyven napig, majd a beleit kivágni, és az ember kezét lábát bekenni vele. Ha pedig levágják a fejét, és megisszák a vérét, tehénné vagy birkává változhat a bárki, attól függően, hogy mely állatot használták béranyának. Ha valaki csupán vérével keni magát, úgy majom formáját ölti fel. Hogy miért is jó birkává vagy tehénné válni, azt nehéz megmagyarázni, majomnak látszani is kevéssé tűnik előnyösnek, mint mondjuk szempillantás alatt megjelenni egy másik városban.
Látható, hogy a fenti mágiák végrehajtását a teremtmény nem élheti túl, ahogy a kicsi lény egylábú változata sem, amelyet majmot használva anyának lehet előállítani. A recept szerint, ha kivágja nyelvét, és megeszi, beszélni tud a démonokkal, ha kiveszi a szemét, és bedörzsöli vele a sajátját, akkor látja is őket.
Jól látható, hogy a teremtménynek, melyek értelméről nem rendelkezünk információval, a leírás alapján, alakján kívül nem tulajdonítanak emberi jelleget. Egyszerű mágikus eszköznek tekintik, amit gondolkodás nélkül feláldoznak a kívánatos cél érdekében. Ebből a szempontból hasonlatosak a gólemhez, már ha a legelsőt, Ádámot nem számítjuk. A Talmud szerint Ádám teremtése tizenkét óráig tartott, a második órában „formátlan tömeget” alkotott, azaz gólemmé vált. Ám később a tizenkettedik órára Isten befejezte művét, az első ember értelmet és lelket kapott.
A gólem héber nyelven tehát, alaktalan, élettelen tömeget jelent. A zsidó hagyomány szerint azonban ember is tud gólemet teremteni, habár az ilyen, nem isteni eredetű gólem sokkal szerényebb értelemmel rendelkezik. Beszélni egyáltalán nem tud, ellenben egyszerű parancsokat végre tud hajtani. Az első gólem leírását a IV. századi Babilóniai Talmud 65.b. fóliánsán találjuk. A mindössze huszonhárom szavas történet az első, ember által készített gólem története. Rava rabbi megalkot egy gólemet, átküldi Zera rabbihoz, aki beszélgetni kíván vele, de a teremtmény nem válaszol. Ekkor rájön, hogy mágikus teremtménnyel van dolga, és megparancsolja neki, hogy váljon ismét porrá. Így ér véget az első “dokumentált“, ember alkotta gólem rövid pályafutása. A mód, ahogy Zera rabbi reagál a teremtmény látogatására, feltételezi, hogy tisztában van annak alkotási módjával, nevezetesen, hogy porból, sárból és agyagból készül. Valamint annak is, hogy az emberi parancsokat teljesítenie kell. Tehát a gólemkészítés legendája a IV. századi zsidó hagyományban már annyira ismert, hogy különösebb magyarázatra sem szorul.
Ennél részletesebb leírást kapunk a gólemkészítésről a wormsi Eleazar ben Judah rabbitól, aki a XI-XII század fordulóján élt. „A gólem készítése előtt a kabbalista rituálisan alámerül, majd fehér ruházatot ölt. A gólem elkészítéséhez korábban még nem művelt hegyi földet használnak, melyet kútvízzel áztatnak. A gólem különböző testrészeinek megformálásakor meditatív állapotban az alefbét betűit (231 kapu) és az Isten nevének négy betűjét (YHVH) kombinálják hangosan. A gólem életre-keltéséhez nagyfokú koncentráció, fegyelem, és szinte elképzelhetetlen spirituális erő szükséges. A teljes műveletsor jellemzően kb. 36 órát vett igénybe.”
Johann Jacob Shudt XVI. századi Zsidó érdekességek című munkájában leírja egy gólem sikeres elkészítésének történetét. A lengyel zsidóknál dívó szokás szerint egy hászid gólemet készített, amely beszélni ugyan nem tudott, de követte a parancsait. A gólem „ki és bekapcsolása” alfabetikusan történt, ugyanis a homlokára az „emeth” - héberül igazság - szót írta, ez felelt meg az „on” funkciónak. Ha letörölt egy „e” betűt, és a lény homlokán a „meth” - halott - szó volt látható, a teremtmény „off” pozícióba került, és nem mutatott életjeleket.  A történet szerint azonban a gólem veszélyessé vált, mivel folyamatosan növekedett, így gazdája nem érte el idővel a homlokát, azaz nem tudta kikapcsolni. Ravasz módon azonban megparancsolta neki, hogy vegye le a csizmáját, mire az lehajolt, a gazdája pedig gyorsan letörölte az „e” betűt. Szerencsétlen módon azonban az élettelenné vált lény egyensúlyát vesztette, és agyonütötte alkotóját.
A Shudt által ismertetett történet gólem hőse tulajdonságaiban szinte mindenben megegyezik a híres prágai gólemével, eltekintve attól, hogy utóbbi egyértelműen védelmi célokat szolgált. A legenda szerint a Juda Löw ben Becalél rabbi által a XVI. század végén Prágában alkotott teremtmény, amellett, hogy védelmezte a gettó lakóit, parancsra takarította az utcákat, fát vágott, és szombaton a zsidó hagyományt nem teljesen önkéntesen megtartva, inaktív módban tartózkodott. A történet vége több változatban is ismert. A legrokonszenvesebb szerint II. Rudolf császár kérésére helyezték „üzemen kívül”, mert megígérte, hogy ha a rabbi leállítja a gólemet, megvédelmezi a zsidókat. Állítólag a teremtmény „kikapcsolt” állapotba ma is gettóban pihen valahol, de a turisták nagy bánatára sehol sem találják.
Összességében az ember által teremtett gólem intelligenciáját vizsgálva megállapítható, hogy értelme csekély, nagyjából egy mai robotporszívónak megfelelő. Irányító rendszerét ellenben a mai technika sem haladta meg. Tökéletesen működik hangvezérléssel és alfabetikus parancsokkal.
A reneszánsz vége kitermelte egy mesterségesen előállított valódi emberi intelligenciával rendelkező emberi lény koncepcióját, nevezetesen a Homunculust.

Theophrastus Philippus Aureolus Bombastus von Hohenheim, közismert nevén Paracelsus De Natura rerum című munkájában az ember új, mesterséges generációjáról ír. Mielőtt kifejtené a „Homunculus, avagy a Mesterséges” teremtmény előállításának módját, leszögezi, hogy minden szörnyek előállítására folytatott kísérlet a Gonosz műve, ez azonban nem szabad, hogy eltántorítson minket az új mesterséges emberi generáció megalkotásától. Úgy véli, ez nem lehet Isten szándékaival ellentétes, és teljesen természetes dolognak számít.
Ezért:
„Viszont semmiképpen nem szabad elfelednünk a mesterséges emberek generációját. Mivel van valami igazság ebben a dologban, habár már régen titok fedi, és nem kevés kétség merült fel, valamint kérdést tett fel néhány antik filozófus, hogy vajon képes volna-e a természet vagy a művészet egy női testből és természetes mátrixból emberi testet készíteni. Erre a válaszom az, hogy ez semmiképpen sem összeférhetetlen az alkímia művészetével, sőt, mi több nagyon is lehetséges.”

A recept szerint egy férfi spermáját bele kell helyeznünk egy lombikba (gourd glasse - szó szerint töküveg), majd eldugaszolni rothadt lótrágyával, és így negyven napig kell rohasztani vagy addig, amíg fel nem éled, és láthatóvá nem válik. A lény emberformájú lesz, de eleinte majdnem teljesen átlátszó. A lehető legnagyobb gondossággal kell vele bánni, és emberi vérből készült elixírrel („Arcanum of Mans blood”) kell táplálni, valamint negyven héten keresztül a rothadó lótrágya melegében kell tartani. Végeredményül egy igazi kis gyermeket kapunk, pont olyat, mintha anya szülte volna. Ez a gyermek nevelhető, értelmes, pont olyan, mint a hagyományosan született.
Ami a receptet illeti, talán nem árt egy félreértést tisztázni. Számos másodlagos forrásra hivatkozó internetes felületen Paracelsus receptje úgy jelenik meg, mely szerint az emberi spermiumot negyven napig egy ló méhében kell rohasztani. Ez az eljárás nyilvánvalóan a Tehén könyvének receptúráját vegyíti Paracelsuséval. Még ha valaki félre is olvasná a dung (trágya) kifejezést wombként (méh) a hivatkozott kiadás végén található szótárban egyértelműen a következő szerepel: Fimus equinus (azaz lótrágya) = Horse-dung.

Ha napirendre térünk a nem túl ízléses leírás felett, mely szerint a lótrágya inkubátorként is funkcionálhat, eljutunk a lényegig, amely Paracelsus reneszánsz felfogását alapvetően megkülönbözteti az ókori elődök hasonló törekvéseitől. A mesterséges teremtményt nem valamilyen mágikus cél megvalósításának eszközeként kívánja létrehozni, ahogy a Tehén könyvének szerzője, nem is csekély értelmű szolgát akar teremteni, ahogy a zsidó legendák a gólemet körülírják, hanem minimum az emberrel egyenértékű lényt akar megalkotni az alkímia, mint művészet által. Sőt kijelenti, hogy ezeknek a lényeknek „nem kell másoktól tanulniuk, ellenkezőleg mások tanulhatnak tőlük”.

A ’Mesterséges (ember) megalkotását Isten legnagyobb csodájának és ajándékának nevezi, a titkok titkának. Ugyanakkor megjegyzi, hogy ez a titok csak az emberek elől volt elrejtve eddig. Az erdei tündérek, a nimfák és az óriások jól ismerték ezt a titkot, mert maguk is tőlük származnak. Azt is megtudhatjuk, hogy az emberi történelem során ezek a lények gyakorta megjelentek, és törpéket vagy óriásokat alkottak. Maguk nagy győzelmeket arattak ellenfeleik felett, mert minden testrészüket „húsukat, csontjukat, életüket a Művészet (alkímia) által kapták”.

Ha végigkövetjük a Mesterséges teremtmények készítésére való törekvés genealógiáját, bizonyos gondolati fejlődés jól nyomon követhető. Az értelem nélküli mágikus eszköztől, a félautomata gólemen keresztül eljutunk az embernél is magasabb rendű homunculushoz. Ha a kortárs irodalomban keresünk analógiát Paracelsus „Mesterségesére”, akkor Philip K. Dick replikánsához jutunk, amely lény minden tekintetben meghaladja a született ember képességeit, leszámítva az érzelmeket, amelyeket azonban háromévnyi létezés után magától kifejleszt. Ez maga a mesterséges intelligencia volna. Ember által alkotott intelligens lény, amelyik képes megérteni mindazt, ami emberi: emocionálisan azonos értékű, intellektuálisan akár fejlettebb is. Ahogy Paracelsus írja a De Natrua Rerum fent hivatkozott lapjain: az emberi faj, új, mesterséges generációja.

Ami a tudományt illeti, a kutatások teljes erőbedobással folynak. Rendelkezünk már párbeszédre képes, embertestű robottal. Repülőtéri hologram diszpécserrel, ami eligazít minket. Az interneten való eligazodásunkat tanulni képes, szokásainkat megjegyző algoritmusok segítik. A valódi értelem, főleg a Homunculushoz hasonló képességekkel rendelkező mesterséges intelligencia megalkotásától azonban még messze állunk.
 

Lovas Lajos
megmondó
Hagyjuk az elemzéseket és a véleményeket, fókuszáljunk egyetlen személyre, akinél nagyobbat még senki sem bukott az újkori magyar politikában.
  • Csodálatos Együtt-érzés
    De most történt valami. Olyan, amit nehéz a magyar nép bölcsességével azonosítani.
  • Az Európai Unió tulajdonosa
    A kisrészvényesek megzabolázásához rendelkezésre állnak az eszközök: a Nagytestület tagjainak többsége a tulajdonos zsebében van.
  • Elnökjelölt rovott múlttal
    Azaz a baloldali politika továbbra sem óhajt megtisztulni: benne hagyja a szennyeződést a magyar közéletben.
  • Aztán eljött az este
    Most várhatjuk, hogy a gender-Macron, a kvóta-Merkel és a whisky-Juncker mikor és milyen őszintén gratulál.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI