Az Alexandra haláltánca
A könyvpiac nagy része fehérgalléros bűnözők és hazárdjátékosok kezébe került. Közismert ez a teljes szakmában, mindenki tudja ezt.
2017. január 31. 18:59

Az Alexandra könyvkiadói és könyvterjesztői hálózat elkerülhetetlennek látszó csődje miatt a teljes magyar könyvpiac összeomlásával riogat a szakma. A leghangosabban Kocsis András Sándor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MMKE) elnöke kongatja a vészharangot, azonnali állami beavatkozást követelve. Javaslata szerint az állam fizessen azonnal hárommilliárdot, és akkor minden rendben lesz. A támogatók körébe sokan beszálltak. A Népszava azt írja, már Balog Zoltán miniszter is foglalkozik a témával.

A balliberális sajtó előszeretettel cikkezett arról is, hogy L. Simon László, a Fidesz kultúrpolitikusa is „támogatja a segítségnyújtást”. „A könyv- és folyóirat-kiadásban eltöltött közel két évtizedes múltam alapján az a meggyőződésem, hogy a politikának nem szabad magára hagynia a könyvszakmát, segíteni kell az Alexandra újabb összeomlása miatt kialakult helyzetben” – írja a kormánypárti képviselő. Szerinte az Alexandra csődje „veszélyeztetné a könyvkiadás sokszínűségét” . Hozzátette: „az állam kétféleképpen segíthet: vagy részt vállal a kereskedelem újjászervezésében, vagy anyagilag és erkölcsileg támogatja azokat a szakmai befektetőket, akik az Alexandra romjain új kiskereskedelmi láncot alapítanának”.

Csakhogy az úgynevezett problémákat egyik alternatíva sem oldaná meg, sőt nem is ez a probléma, amit meg kellene oldani. Az elmúlt nyolc évben sok kultúrpolitikussal találkoztam, és minden esetben az volt a benyomásom, hogy a könyvkiadás és a könyvterjesztés terén totális a tájékozatlanságuk. Emblematikus szobra ennek az is, hogy Magyarország egyik legfontosabb kulturális hálózatrendszerének Budapesten az a Szabó Ervin a névadója, aki a kommunizmus legfontosabb szálláscsinálója volt, publicisztikai munkássága a magyargyűlöletben teljesedett ki, és eljutott odáig, hogy terroristamerényletet szervezzen Tisza István miniszterelnök ellen.

Általánosan elmondható, hogy a már említett kulturális vonalon soha senkinek fogalma sem volt arról, hogy az éves szinten mintegy 50 milliárd forintos forgalmat bonyolító könyvkiadási és könyvterjesztési piacon ki kivel van, ki kivel játszik össze, és ki kihez tartozik. Pedig ez a terület is ahhoz a körhöz tartozik, ahol nem igazán következett be a rendszerváltás, az úgynevezett szakma mintegy 90 százalékban a markáns balliberális világhoz tartozik ma is.

Vajon számít ez bármit is? Akkor nem számítana, ha ez a kör nem érezné betegesen a szükségességét annak, hogy politizáljon és a kulturális művek kiadása és terjesztése tekintetében visszaéljen azzal az erőfölénnyel, amellyel rendelkezik. Nemrég éppen a Libri diszkriminálta a Magyar Időket, ugyanis nem adott recenziós kötetet a lapnak. A sajtóreferens azt írta, hogy az újság „szellemiségével, sajnos, oly mértékig nem ért egyet a kiadó, hogy ennek az orgánumnak nem tudok adni”.

Ezek annyira gyűlölik a konzervatív oldalt, hogy sokaknak még az is sértő, hogy a kiadványaikról írjanak. Több mint beszédes, hogy a könyves szakmát összefogó MKKE-ülések kormányellenes szeánszokhoz hasonlítanak, ahol most is több időt szántak a Fidesz kultúrpolitikájának a szidására, mint az Alexandra csődje miatt bekövetkező helyzet átbeszélésére. Majd ezt követően bejelentkeztek a kormánypártoknál hárommilliárd forintos támogatásért. Érdekes tárgyalási technika.

És vajon mi történt ebben a nagyon szakmai szervezetben, ahol csak úgy futnak az események után, majd tartják a markukat? Vajon ennyire földrengésszerű volt ez az eset, vagy hasonlított egy cunamira, amelyet senki nem láthatott előre? A magyar könyvpiac olyan átalakuláson ment át – döntően az elmúlt 15-20 évben –, amely jelentősen koncentrálta az öt legnagyobb céggé vált kiadó és könyvterjesztő helyzetét. Több nagy bukás is volt, az úgynevezett üzleti modell pedig egyszerű: banki kapcsolatokkal hitelt vesznek fel, dömpingárakkal tönkreteszik a versenytársakat, átveszik a hatalmat a hálózatrendszerben, ahonnan ugyancsak kiszorítják a konkurenciát, például a 60 százalékos árréssel. Közben grandiózus és agresszív terjeszkedéssel csillogó-villogó palotákban, plázákban jelentek meg, a kisbolti forgalmat pedig tönkretették. Vagyis megpróbálták megerőszakolni azt a rendszert, amit nem lehet.

A könyvpiac nagy része fehérgalléros bűnözők és hazárdjátékosok kezébe került. Közismert ez a teljes szakmában, mindenki tudja ezt. Aki kettőig tud számolni, és kiadót is vezet, annak tudnia kell, hogy ez egy piramisjáték, a könyvpiac jellegéből adódóan nem működik ez az üzleti modell. A kereskedelmi árrések ideális esetben sem tudják kitermelni a plázák bérleti díjait, a reklámot és a marketinget. Például amíg egy drogéria vagy egy ruhabolt általában 200-400 százalékos árréssel dolgozik (kínai gyártású termékeknél ez még nagyobb is lehet), addig a könyv jó, ha a tizedét tudja ennek hozni. Miközben egyre nagyobbá vált a rés a bevétel és a kiadás között – látszott ez az éves céges beszámolókban is –, és egyre nagyobb lett a baj, a kiadók egy része tússzá vált. Több esély is volt a kiszállásra, de önként és dalolva folytatták a haláltáncot, mármint aki bírta még finanszírozni az esztelen üzleti modellt.

A legnagyobb arcátlanságot a most kipattant ügyben maga a „szakma” egyesülése tanúsította. Ott voltam három éve azon az MKKE-ülésen, ahol Matyi Dezső széttárta a karját, hogy nem tud fizetni, hosszú lejáratú törlesztést kért, közben új cégekbe szervezett át mindent. Az ülésen maga az MKKE is bátorította a kiadókat, hogy „adjanak még esélyt Dezsőnek”, aki természetesen mindent ugyanúgy csinált, ahogy korábban, hiszen máshoz amúgy sem értett. Most pedig a magyar könyvszakma, a kiadói vonal csak azt kapja, amit megérdemelt. Nem többet, nem kevesebbet. A könyvpiaci szereplők pedig néznek, mint a moziban, nem akarják elhinni, hogy a liberális piacgazdaság úgy működik, ahogy abban maguk is hittek. Az pedig meglehetősen mulatságos, hogy az állami beavatkozást elítélő ideoló­giai rendszerhez tartozó cégvezetők most állami beavatkozást várnak. Ugyan mire hivatkozhatnak? Kedves állam bácsi, ne haragudj, hittem a mesében, nem jött be, adjál hárommilliárdot?

Az MKKE olyan testületté vált, amely igazi sóhivatalként asszisztált a káoszhoz, dilettáns tanácsaival tovább növelte a bajt, a folyamatos politizálással teljesen elszigetelődött, lobbiértéke nulla. Mi mást lehetne csinálni Feloszlatni a szervezetet és a helyét stílszerűen behinteni sóval.

Szakács Árpád

A szerző újságíró, könyvkiadó

magyaridok.hu
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • 23 millió hazugság a nemzet ellen – 18 éve árulták el a külhoni magyarokat
    A 2004. december 5-i népszavazáson az emberek szavazhattak határon túli nemzettestvéreink sorsáról, természetesen az akkor meglévő baloldali-liberális gőzhengerrel szemben, amely nem volt rest akár hazugságokkal is akadályt gördíteni a közjogi magyar nemzetegyesítés elé. Az alacsony részvétel miatt nem lett érvényes a voksolás, melyen többségbe kerültek az elszakított területeken élők mellett leadott szavazatok. 2010-ben az Országgyűlés elsöprő többséggel megszavazta a kettős állampolgárság megkönnyítéséről szóló törvényt, ismét egyesítve jogaiban a szétszakított magyarság alkotóelemeit. Gyógyítva ezzel 2004. december 5-e sebeit.
  • Végképp lelepleződött a dollárbaloldal
    Az újabb hét új leleplezést hozott a dollárbaloldalon, egyértelművé vált, hogy nem csupán Márki-Zay Péter mozgalmát pénzelték a tengerentúlról, hanem további több mint egymilliárd forint szolgálta a pártok kampányát – mondta lapunknak Kiszelly Zoltán politikai elemző.
  • Emberkereskedők irányítják a migrációt
    Franciaország és Németország „saját határain vizsgálja meg, ki jogosult és ki nem a belépésre, ki képvisel hasznos munkaerőt a vállalatok számára és ki nem”. Olaszországban viszont – hangoztatta Meloni – a szelektálás a tengeri útvonalon történik, és a migránshajókat mozgató embercsempészek döntenek.
MTI Hírfelhasználó