Szinte csak káoszt hagyott maga után az arab tavasz
2010 végén egy helyi zöldség- és gyümölcsárus öngyilkos lett Tunéziában. Nem volt engedélye, így az autóját lefoglalták a hatóságok. A történelemkönyvek szerint halála indította el a jázminos forradalmat. A felkelések hatására más országokban is utcára mentek az emberek, és az arab tavasz végigsöpört szinte az egész térségen. A zöldséges halála csak az utolsó csepp volt abban a pohárban, amely már jó ideje telt sérelmekkel, elégedetlenséggel és kilátástalansággal. Megnéztük, mi történt az elmúlt hat évben az arab világban.
2017. február 1. 16:30

2010 decembere. Tunéziában beköszöntött a tél. Mivel az észak-afrikai ország gazdaságának jelentős hányadát közvetve és közvetlenül is a turizmus adta, így rossz hír volt ez a tunéziaiak számára. Sok idénymunkásnak csökkent vagy megszűnt a bevétele, ami tovább fokozta az országban tapasztalható amúgy sem csekély mértékű elégedetlenséget. Majd december közepén jöttek a hírek, hogy Mohamed Bouazizi, egy árus felgyújtotta magát az utcán, így tiltakozva az ellen, hogy elvették az árukészletét és megalázták. Ezzel eldőlt az első arab dominó, ami után már nem volt visszaút.

Már korábban kezdődött

Bár a történelmi leírások a zöldséges halálához kötik az arab tavasz kirobbanását, a háttérben már jó ideje forrongott a térség. Az okok nagyon összetettek voltak.

– Köztük volt a túlnépesedés, az ebből is fakadó gazdasági problémák, a gazdaság liberalizációjával összefüggő kérdések, a társadalmon belüli kiúttalanság, amiben már a ’70-es éveket követően megjelenő, egyre inkább a saját identitáshoz nyúló iszlamizálódás is szerepet játszott. Emellett a leglátványosabbak a politikai kérdések voltak, azon belül is az egyszemélyi vezetővel szembeni elégedetlenség – magyarázta a hirado.hu-nak N. Rózsa Erzsébet Közel-Kelet-szakértő, az MTA KRTK Világgazdasági Intézet tudományos főmunkatársa.

Kevés a pozitívum 

Az arab tavasz kezdetén mindenki demokratikus eufóriában úszott, ám már akkor is sokan óva intettek attól, hogy a demokratizálódás nem történhet meg teljesen egyik napról a másikra. Az egyes államokban külön alakultak a történések, és gyakorlatilag minden országban voltak kisebb, nagyobb megmozdulások. Hat állam volt leginkább érintett.

Tunéziában a zöldségárus halála után kirobbant tüntetések hatására az országot addig vezető Zin el-Abidin ben Ali elnök január 14-én elmenekült. Távozása után elindult egy demokratikus folyamat, azóta már két választást is tartottak. A tunéziai demokrácia még mindig nagyon törékeny és rengeteg problémával küzd, ám mégis olyan átalakulás zajlik az országban, amely mintául szolgált és szolgál a többi arab ország számára.

Egyiptomban két forradalom is lezajlott az elmúlt években. Az első hullám 2011. január 25-én kezdődött Hoszni Mubárak rezsimje ellen. A 30 évig regnáló diktátor kemény kézzel csapott le a tüntetőkre, de februárban lemondott hatalmáról, majd bebörtönözték. A második forradalomra sem kellett sokáig várni. A Mubárak utáni első demokratikus választást megnyerő Muhammad Morszi ellen lázadtak fel az egyiptomiak. Az iszlamista Muszlim Testvériséghez tartozó politikus is erőszakkal próbálta kezelni a demonstrációkat, de 2013-ban a hadsereg akkori vezetője, Abdel-Fattáh esz-Szíszi katonai puccsal megbuktatta. Murszit 20 éves börtönbüntetésre ítélték, Szíszi pedig azóta is vezeti az országot, mivel megnyerte a 2014-es államfőválasztást. Az egyiptomi társadalom továbbra is elégedetlen az ország vezetésével, de jelenleg nincs számukra reális alternatíva.

Hoszni Mubarak egyiptomi elnök támogatói Mubarak-fotókkal a kezükben vesznek részt a szimpatizánsok kairói tüntetésén 2011. február 2-án

Az arab tavasz február 15-én Líbiát is elérte. Moammar Kaddáfi keménykézzel lépett fel az utcai tüntetőkkel szemben, ami fegyveres felkelésbe torkollott. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tavaszi felhatalmazása után nyugatiak is bekapcsolódtak a harcokba, és a diktátorral szembeni erőket segítették. Kaddáfit október végén Szurt városában fogták el a felkelők, és máig tisztázatlan körülmények között megölték. A líbiai önkényúr halála azonban nem hozta el a várt demokratizálódást. Bár az első évben még választásokat is tartottak, később azonban Líbiában beköszöntött a totális káosz kora. Az ország két részre szakadt, és szembekerültek egymással a hagyományos nagyvárosok, illetve a törzsek is. Befolyást szerzett az Iszlám Állam is a térségben, a Nyugat pedig egy az ENSZ segítségével létrehozott szakértői egységkormányt támogat, mely kevés hatalommal bír.

Szíriában a januári tüntetések után március elején szabadultak el az indulatok Bassár el-Aszad rezsimje ellen. Több ezren vonultak az utcákra, amire válaszul a kormány kivezényelte a hadsereget, és brutálisan lépett fel a tüntetőkkel szemben. A konfliktus szétterjedt az egész országban, majd novemberben a lázadók – folyamatosan változó csoportjai – gerillaháborúkat indítottak a hadsereg ellen. Később a kurd milicisták is bekapcsolódtak a harcokba, 2012-re pedig kialakult a mai napig tartó polgárháborús helyzet. Később a káoszt kihasználva az Iszlám Állam is megerősödött a térségben. A háborús helyzet miatt milliók menekültek el az országból, több millióan vannak otthonuktól távol, de az országhatárokon belül,  és évek óta tart a huzavona a szíriai rendezésről a nagyhatalmak között. Jelenleg tűzszünet van Szíriában, még ha törékeny is.

Jemenben már 2011 januárjának közepén megkezdődtek a lázadások Ali Abdullah Száleh ellen. Az elnök megígérte, hogy a következő választásokon már nem indul. Ennek nem volt hatása az indulatokra, így erőszakkal lépett fel a tüntetőkkel szemben. Szövetségesei és a különböző törzsek fellázadása után végül csak egy évvel később, február végén adta át a hatalmat Abbed Rabbo Manszúr Hádi alelnöknek. Az új elnökhöz hű erők 2014 szeptembere óta harcolnak az ország egy részét ellenőrző húszi lázadók és a mellettük álló különböző csoportok ellen, amelyek még kitartanak Száleh mellett. A polgárháborún túl Jement háború is sújtja. 2015 márciusa óta ugyanis a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció tagjai légicsapásokat mérnek a lázadókra.

2011-ben Bahreint is elérte az arab tavasz szele. Az országban élő síita többség fellázadt a szunnita uralkodóval szemben, ám rögtön leverték a felkelést, és nem értek el semmilyen eredményt. Azóta sincsenek komoly tüntetések, ugyanis ahogy fellázadnak a síiták, a szaúdi csapatok partra szállnak, és szétverik őket.

Muzulmán egyházi személy beszél a tüntetőkhöz Hoszni Mubarak elnök lefelé fordított képe mellett, Kairóban 2011. január 30-án, amikor hatodik napja követelik tiltakozók a 30 éve hatalmon lévő Mubarak távozását Egyiptomban. Az elnök lemondását követelő megmozdulásokban eddig több mint száz ember életét vesztette. (MTI/EPA/Mohamed Omar)

Muzulmán egyházi személy beszél a tüntetőkhöz Hoszni Mubarak elnök lefelé fordított képe mellett, Kairóban 2011. január 30-án, amikor hatodik napja követelik tiltakozók a 30 éve hatalmon lévő Mubarak távozását Egyiptomban

A migráció megállíthatatlan

Az arab tavasz eseményeinek, ha voltak is pozitívumai, biztosan jóval több negatív következménnyel jártak. Ezek közül, Európa szempontjából kiemelkedik a kontinens felé irányuló migrációs krízis, amely részben a líbiai és a szíriai káosznak köszönhető.

– Kaddáfi többször fenyegetőzött azzal, hogy ha nem marad hatalmon, akkor nem lesz, aki feltartóztassa a migránsokat. Igaza lett, a halála óta bevándorlók tízezrei indulnak Líbián keresztül Európa felé. A szíriai polgárháború is komoly, kettős hatást gyakorolt a migrációra. Több millió szíriai menekült hagyta el otthonát, részben országon belül, részben a szomszédos államokhoz, részben pedig Európa felé indulva. Amikor pedig a hányatott sorsúak azt látták, hogy Európa befogadja őket, akkor elindultak a „hátukon” a pakisztániak, az afgánok és bangladesiek is, és azóta is jönnek – mutatott ré N. Rózsa Erzsébet.

Gyászolók tüntetnek a bahreini fővárostól, el-Manámától északra fekvő Damusztainban 2011. szeptember 18-án

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő úgy vélte, nyugati szempontból az arab tavasz stratégiai céljaiból semmi nem jött be, csődöt hozott, hisz egyetlen országban, Tunéziában értek csak el részsikereket.

– Az arab tavasz hatására a nyugati stratégia is megváltozott. Korábban a Nyugat azt hirdette, hogy számára bármi áron, de csak a demokratikus vezetések fogadhatóak el az arab országokban. Az amerikai szakértők azt vetítették előre, hogy gyakorlatilag amerikai típusú demokráciák jönnek majd létre, ezeknek ugyanakkor semmilyen feltétele nem állt fent. Jelenleg így a nyugati elképzelés az, hogy ha választani kell egy olyan demokrata közt, aki ellenséges, vagy egy olyan diktátor között, aki kiszolgál, akkor az utóbbira esik a választás – emelte ki.

Megmutatták, mire számíthatunk

N. Rózsa Erzsébet szerint ugyanakkor, jóllehet úgy tűnik, hogy az arab tavasz eredeti céljait tekintve eredménytelen volt, mégis jelzésértékű volt arra vonatkozóan, hogy valami átalakulás megindult az arab világban. Korábban is zajlott ez, csak nem volt ennyire látható.

– Ezzel is úgy lesz a történelem, mint Európa „a népek tavaszával”. Az sem győzött, mégis olyan folyamatokra mutatott rá és erősített fel, amelyek aztán később oda vezettek, ahol ma tartunk. Az arab világban a politikai folyamatok, a gazdasági jelenségek és a társadalmi átalakulások folyamatosan zajlanak, külső és belső hatások által egyaránt. Az elmúlt években pedig láthatóvá vált, milyen erővel tudnak megjelenni – húzta alá.

Az ENSZ Nyugat-ázsiai Gazdasági és Szociális Bizottságának számításai szerint 2011 és 2015 között 614 milliárd dollárba került az arab tavasz, a régió teljes GDP-jének 6 százalékának megfelelő növekedés maradt el.

hirado.hu
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
MTI Hírfelhasználó