A Széchenyi Kártya Program legeredményesebb éve
A Széchenyi Kártya Program fennállásának legeredményesebb évét zárta 2016-ban, amikor az elmúlt 15 év legmagasabb hitelkihelyezése valósult meg mintegy 180 milliárd forint értékben - mondta Krisán László, a programot koordináló Kavosz Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.
2017. február 5. 09:17

A program keretében tavaly év végéig összesen 325 ezer igénylést fogadtak be, és közel 250 ezer hitelügylet jött létre több mint 1700 milliárd forint értékben. Ebből 2016-ban több mint 21 000 hiteligénylés mellett közel 180 milliárd forint összegű támogatott hitelhez jutottak a kkv-szektor vállalkozásai.

A program hiteleit 75 százalékban vidéki vállalkozók veszik igénybe, az elérhető hiteltípusok közül továbbra is a folyószámlahitel a legkeresettebb.

Számítások szerint a múlt évben kihelyezett mintegy 180 milliárd forint a költségvetésnek több mint 40 milliárd forint adó- és járulékbevételt hoz - jegyezte meg Krisán László.

Szólt arról, hogy a vállalkozások javaslatai alapján az idén tovább finomítják és egyszerűsítik a program feltételrendszerét, keresik a maximálisan igénybe vehető hitelkeretek emelésének lehetőségét, emellett indokoltnak látják a fiatal vállalkozók finanszírozását elősegítő konstrukció kidolgozását, valamint a  mikro-és kisvállalati kör nemzetközi versenyképességet javító program létrehozását, amivel többek között a beszállítóként tevékenykedő kiscégek megsegítésére is lehetőség nyílna.

Kitért arra is, hogy a kkv-k finanszírozásában jelentős szerepet kapnak az uniós források, de gondolni kell arra is, hogy Nagy-Britannia kilépésével az Európai Unió költségvetése átalakul, és a kieső mintegy 10 százalék befizetés a fejlesztési források csökkentéséhez vezethet. Ezért is fontos, hogy az ország a számára rendelkezésre álló uniós forrásokat minél előbb felhasználja - mondta Krisán László, aki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) uniós forrásokért felelős alelnöke is egyben.

Úgy vélte, a vállalkozások a vissza nem térítendő pályázati támogatások lehetőségével fognak leginkább élni, emellett komoly kereslet várható a vissza nem térítendő és visszatérítendő támogatásokat egyszerre tartalmazó kombinált pályázatokra, amelyek az előző fejlesztési ciklusban rendkívül népszerűek voltak.

Megjegyezte, hogy a Széchenyi Kártya Program a kkv-kat az uniós források felhasználásában is segíti, a 2014-2020-as fejlesztési időszakban is rendelkezésükre állnak a pályázathoz szükséges önerőt kiegészítő, illetve az elnyert támogatásokat megelőlegező hitelek, amelyek jelenleg 0 százalékos nettó éves kamaton érhetők el.

MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó