Zavart stílus, zavart gondolatok
Nem szónok, csak szemfényvesztő
A magyarság sanyarú sorsának ábrázolására emberünk nemcsak költői vénáját, de nyelvteremtő, nyelvújító zsenijét is mozgósítja.
2017. február 8. 21:53

A szónok egyik első feladata a hallgatóság megszólítása és jóindulatának megnyerése, ami persze háromszáz fanatikus hívő előtt nem különösebben nehéz. Éppen ezért érthetetlen az a nyelvi skizofrénia, az előkelősködő hölgyeim és uraim, a bizalmaskodó ti, a választékos önök indokolatlan keverése, aminek következtében időnként azt sem tudjuk, ki kivel van.

Magára az emberre nem érdemes külön szót vesztegetni. Legfeljebb csak annyit, hogy a minap vágott zsebre több mint egymilliárdot az osztalékjaiból. Hagyjuk tehát az embert, és inkább nézzük a stílusát, ami persze a közismert szállóige szerint maga az ember, úgyhogy mégis róla fogunk szólni. Az őszödi beszéd után ezt a stílust trágárságaival együtt, sőt leginkább azokra hivatkozva a magyar irodalom néhány prominense korszakalkotónak minősítette.

Valószínűleg politikai elvakultságból és részrehajlásból. Azért, hogy ne essünk ugyanebbe a hibába, próbáljunk levetkőzni minden előítéletet, és a modern műelemzés atyját, Hans-Georg Gadamert követve, csak a február negyedikén elhangzott negyvenperces szöveget hagyjuk beszélni, hagyjuk, hogy megszólítson bennünket, és megértsük általa a dolgokat. Harag és részrehajlás nélkül.

A szónok egyik első feladata a hallgatóság megszólítása és jóindulatának megnyerése, ami persze háromszáz fanatikus hívő előtt nem különösebben nehéz. Éppen ezért érthetetlen az a nyelvi skizofrénia, az előkelősködő hölgyeim és uraim, a bizalmaskodó ti, a választékos önök indokolatlan keverése, aminek következtében időnként azt sem tudjuk, ki kivel van.

Aztán egy szónoklat összbenyomását első hallásra döntően befolyásolja a beszédtechnika. Ami azt illeti, ezen a szombat délutánon egy beszédtanárnak bizony bőven lett volna mit csiszolnia az elharapott, elhadart szóvégeken, ami sok helyütt kimondottan az érthetőség rovására ment. És lett volna mit csiszolnia a tudatlan felsőbbrendűségből fakadó modoros kiejtésen is. Ezt a legszemléletesebben egy felolvasott levélrészlet példázza, amelyben szónokunk nagy átéléssel imígy ecseteli egy Győr környéki asszony viszontagságait: ívóvizünk sem lesz. Igen, így, hosszú í-vel, elegánsan, rózsadombi akcentussal, mit sem sejtve arról, hogy ez a szó a halak párosodásához köthető.

A beszédtechnikai fogyatékosságok mellett csekélyebb számban felbukkannak a nyelvhelyességi hibák is, amelyek a nyelv kellő ismeretének hiányáról tanúskodnak. Együtt kell működni mindenkinek – hangzik el a demokratikus erők összefogását sürgető részben. Ez legalábbis az igényes nyelvi normák szerint helytelen, és helyesen így illene mondani: együtt kell működnie mindenkinek. Aztán itt van a szólások, állandó szókapcsolatok megfelelő használata. Írmag szavunk valamiből az egyetlen, az utolsó példányt jelenti, és csak ilyen kifejezésekben él: írmagja sem marad, írmagostul kiírt, kipusztít.

Oly magabiztos szónokunk viszont a következőket mondja: „A modern, nyugati polgári pártoknak még az írmagját sem látom a Fideszben.” Vagyis a modern, nyugati polgári pártok kipusztulását jósolja, hiszen már csak írmagjuk van. Persze, azt akarta mondani az istenadta, hogy a nyomukat se látja. De hát aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul.

És ha már Istennél tartunk! Ez a szó sok közmondásban, állandó szókapcsolatban szerepel, amelyeknek használata már rég nem kötődik a valláshoz: isten bizony, isten veled, az istenit, az istenfáját, a durvábbakról nem is szólva. Ám a beszédben előforduló ilyen kifejezések: hála a Teremtő akaratának, isten adja, hogy így legyen – egy deklarált ateista szájából hiteltelenül és álszenten hangzanak. Különösen abban az összefüggésben, amelyben ez utóbbit használja: „Orbán szerint ez az év a lázadások éve lesz. Isten adja, hogy így legyen.”

A nyelvi kultúra egyik legelemibb ismérve az alany és állítmány pontos egyeztetése. Ezt már valahol egész alapfokon oktatják. Ám szónokunk e tekintetben sem áll mindig a helyzet magaslatán. Amikor a szegények szenvedésének ecsetelésekor elragadja a hév, ilyeneket mond: „emberi sorsok százezrei hullik a semmibe, mint porszem, mint homokszem”.

Ehhez nem kell kommentár. Az idézet második része már arra az ingoványos területre vezet át, ahol emberünk hasonlatai­val, halmozásaival, ellentétjeivel, szóképeivel költőnek, magasba szárnyaló madárnak hiszi magát, de hiába, mert minden próbálkozásakor kiderült róla, hogy esetlen háziszárnyas. A halmozások – a mint porszem, mint homokszem mintájára – értelemzavaró tau­tológiába, szószaporításba mennek át, tartalmilag pedig súlyos személyiségzavarokról tanúskodnak: kitöltöttem, letöltöttem a büntetésemet – nincs alku, nincs megalkuvás – jobb, tisztességesebb és őszintébb vagyok náluk.

Az ellentétek álfilozofikus modorosságba fulladnak, mint például ez: „a szegények a semmi és a valami között tengődnek”. A hosszabb szóképek pedig kibogozhatatlan képzavarba vesznek: „Viktor, te vagy a felelős az elenyészett életekért, vakká vált álmokért – Budapest sodródó kavics az enyészet tengerében.” Egy másik helyen még ezt is felülmúlja: „a magyar jobboldal fenyegető csörgődobbá silányítja a hazafiság eszméjét”. Óva intek bárkit, hogy ezeket a képeket a valóságban is elképzelje, és mondjuk Budapestet sodródó kavicsnak próbálja látni az enyészet tengerében, vagy pláne a hazafiság eszméjét fenyegető csörgődobnak!

A magyarság sanyarú sorsának ábrázolására emberünk nemcsak költői vénáját, de nyelvteremtő, nyelvújító zsenijét is mozgósítja. Ezt olyan szóösszetételek bizonyítják, mint a magyar életszenvedés, a sokak létgyötrelme, ami a magyarkodó irodalom legrosszabb hagyományait idézi.

Valljuk be őszintén, improvizálás közben gyakran követünk el hibát, botlunk el egy szón, sülünk bele egy mondatba. De előadókészségünk, anyanyelvi ismereteink, hitelességünk legjobb bizonyítéka mindig éppen az, ha ki tudjuk javítani magunkat. Itt azonban nem ez a helyzet. Szónokunk nem improvizált, beszédét tudatosan felépítette, három levél felolvasásával és A walesi bárdokból vett, többször megismételt, deformált idézettel („Te tetted ezt, Viktor!”) előre megfontolt szándékkal tagolta, helyenként papírról puskázta, és nem javította magát.

A magyar nyelv törvényeibe minden igyekezete ellenére mégis belebukott. Nemcsak most, hanem minden nyelvi megnyilvánulásán. Éppen ezért ideje szertefoszlatni azt a mesterségesen keltett tévhitet, hogy kiváló szónok. Soha nem volt az. Csak kiváló szemfényvesztő.

És mivel harag és részrehajlás nélküli értékelést ígértünk, mondassuk ki Babits Mihállyal az ítéletet: a zavaros stílus zavaros gondolkodást takar. Még ha az illető egymilliárdos osztalékot is zsebelt be. Hogy is mondja az angol közmondás? A tudáshoz nem királyi út vezet.

Édes anyanyelvünk tudásához meg kiváltképp nem.

Ircsik Vilmos

A szerző író, műfordító

magyaridok.hu
megmondó
Jó lenne, ha az általános művelődési környezet emelkedne olyan nívóra, hogy flaszterparaszt és közokirat-hamisító még pártszékház portása se lehessen.
  • Medgyessy is, Gyurcsány is mulasztott
    „Gyurcsány Ferenc akkor is, és most is hivatalos személynek számít, márpedig hivatalos személyeknek kötelessége a tudomására jutott bűncselekményt feljelenteni.”
  • Harcoljunk a hazánkért
    Magyarországot az egykori tűzzel-vassal való támadások után sokkal veszélyesebb fegyverrel: az aljassággal támadják hosszú ideje.
  • Storcknak mennie kell
    Egy órán át emberhátrányban játszottak, és a világklasszist sorában tudó Portugáliának csak egy gólt sikerült szereznie ellenünk.
  • Demokratikus pontok a Vérszerződésben
    A második, a harmadik és az ötödik pont egyértelműen demokratikus elv, az első és a negyedik inkább a rend fenntartására tett eskü.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI