Az ellenzék elárulta a budapesti olimpiát
Másfél évvel ezelőtt az országos politika maximális mellszélességgel kiállt az olimpia mellett, most valamiért az ellenzéki politikusok többsége "kihátrált", ez árulás - mondta Tarlós István főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
2017. február 17. 15:42

Tarlós István közölte: "ha már eldőlt, hogy a budapestiek kellő számban aláírták, hogy népszavazást akarnak, akkor (...) erősen el fogok gondolkodni azon, hogy nem kéne-e visszavonni a pályázatot".

Ugyanakkor megjegyezte, a népszavazással korábban kellett volna előállni.

Tarlós István elmondta, szerinte, ha valaki egyszer letette a voksát és megegyezett az Országgyűlésben, hogy támogatni fogja az olimpiát, annak másfél évvel később nem illik így viselkedni, mert ez nem tisztességes. "Most azok, akik teljes mellszélességgel kiálltak és támogatták, fölállnak mint a nép védelmezői, és elkezdenek (...) országvédői szerepben tündökölni" - fogalmazott.

A főpolgármester emlékeztetett: 2004-ben Demszky Gábor akkori szabad demokrata főpolgármester és még jó pár ma is aktív politikus összehívtak egy értekezletet a kerületi polgármesterekkel, és akkor "ezerrel támogatták az olimpiát".

Ő maga 2014-ben az AGENDA 2020 előtt az olimpiarendezésről fenntartásokat fogalmazott meg, utána már támogatta, mert az AGENDA 2020 alapvetően megváltoztatta a rendezési lehetőség feltételrendszerét - jegyezte meg.

Tarlós István felvetette azt is, hogy a most aggódó fővárosi szocialista politikusok, akik másfél évvel ezelőtt szavazatukkal támogatták a Fővárosi Közgyűlésben a budapesti olimpiarendezést, miért nem akkor kezdtek aláírások gyűjteni. Fel se merült másfél éve, hogy ezek a politikusok népszavazást akarnának - mondta, és szerinte nekik a népszavazás valójában nem az olimpiáról, hanem valami másról szól.

Közölte, az ügyben konzultál majd Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Az esetleges népszavazás kapcsán Tarlós István leszögezte, "nem fogom a népet se becsapni, se kijátszani". Messzemenőkig elzárkózik attól, hogy egy népakaratot kijátsszanak - mondta.

A főpolgármester szólt arról is, hogy szerinte az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a budapesti 4-es metró beruházásáról szóló jelentése körül szerinte nem tömegtájékoztatás, hanem "tömegmanipuláció" zajlik, a védekezők általában teljesen rossz számokat mondanak.

Tarlós István közölte, vizsgálják, hogy mekkora az az összeg, aminek a felfüggesztéséről intézkedhetnek abban az esetben, ha az állam hivatalosan felfüggeszti a metróprojekthez idén még a központi büdzséből folyósítandó pénz kifizetését. Ennek az összegnek a túlnyomó többségét az alagútfúró cégnek kellene kifizetni - jegyezte meg.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. dolgozóinak béremelése kapcsán elmondta, ha egy szakszervezet jóhiszeműen követel béremelést, akkor figyelembe veszi a cég objektív lehetőségeit. Majdnem nagyságrenddel magasabb béremelést követelnek, mint amire a cégnek lehetősége van: a társaság 4,5 százalékos béremelést ajánlott, a szakszervezet pedig 36,5 százalékosat követel - hívta fel a figyelmet.

A római-parti védmű kapcsán Tarlós István azt közölte, március elején fórumot tartanak az ügyben Békásmegyeren.

Arra a kérdésre, hogy tervezik-e azt, hogy a taxizni csak elektromos járművel lehessen majd, azt mondta: ez az előírás belátható időn belül a taxisokat nem fenyegeti.

Borkai Zsolt: az ellenzéki pártok meggyengítették Budapest esélyeit, gyengítik Magyarország pályázatát

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szerint az ellenzéki pártok meggyengítették Budapest esélyeit, gyengítik Magyarország pályázatát. Ezek után a Fővárosi Önkormányzat jogosultsága, hogy Budapest fenntartja-e szándékát a hazai rendezésű olimpia megrendezésére - hívták fel a figyelmet.

A MOB pénteki közleményében Borkai Zsolt elnök úgy fogalmazott: a MOB mint a pályázat egyik benyújtója, a szakmai oldalt képviseli ebben a témában.

"Pontosan emlékszem arra a napra, amikor a Magyar Olimpiai Bizottság székházában valamennyi politikai párt vezetői konszenzusban voltak az olimpiarendezést illetően, mindannyian pártpolitikától függetlenül támogatták a budapesti pályázatot. Az ellenzéki pártok azonban sajnálatosan kivonultak az olimpiarendezés támogatása mögül, és elkezdték a magyar társadalmat is megosztani" - emlékeztetett Borkai Zsolt, reagálva arra, hogy pénteken a Momentum Mozgalom 266 151 aláírást adott le az olimpiával kapcsolatos népszavazás érdekében.



Borkai Zsolt hozzátette: az ellenzéki pártok "nagymértékben meggyengítették és gyengítik folyamatosan Budapest esélyeit, gyengítik Magyarország pályázatát".

A Magyar Olimpiai Bizottság, mint a pályázat egyik benyújtója, a szakmai oldalt képviseli a témában. A döntés meghozatala a Fővárosi Önkormányzat jogosultsága - zárul a MOB közleménye.

A 2024-es ötkarikás játékokért Budapest, Párizs és Los Angeles verseng, a győztest szeptember 13-án hirdetik ki Limában.

Az ellenzék lerombolhatja az olimpiai álmot

A Nolimpia néven meghirdetett aláírásgyűjtés eredményeként a szükséges 138 ezernél többet adott le a Momentum Mozgalom, de a hitelesítésre még várni kell.

Lejárt a gyűjtésre rendelkezésre álló 30 napos határidő, a Momentum Mozgalom így péntek délután leadta a Fővárosi Választási Irodán az összes aláírást az olimpiai népszavazás kiírásáért.

A Momentum Mozgalom saját állítása szerint 266 151 aláírást adott le a Választási Irodánál.

A mozgalom elnöke, Fekete-Győr András azt nyilatkozta az aláírásgyűjtő ívek átadásakor, hogy a budapesti demokrácia történetének egyik legfelemelőbb időszaka volt az elmúlt hónap.

A most leadott aláírások között biztosan akad érvénytelen, az eddig népszavazási aláírásgyűjtések tapasztalatai alapján az aláírások negyede-ötöde ilyen-olyan okok miatt érvénytelen szokott lenni. A népszavazás elrendeléséhez 138 526 + 1 érvényes aláírás szükséges.

Fővárosi Választási Irodának mostantól 45 nap áll rendelkezésére, hogy ellenőrizze az aláírásokat.

 

MTI
megmondó
„A kommunistáktól még nehéz lesz megszabadulni, mert senki nem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt.”
  • Resurrexit tertia die
    Protonok, elektronok, neutronok élettelen parányaiból ragyog fel a csodálatos, megfoghatatlan, de azért körülírható és csodálatos érték: a szeretet.
  • Korlátozni a napi hülyeséget
    Állítólag Einstein mondotta egyszer, hogy a világűr és az emberi butaság végtelen – de különösen az utóbbi.
  • Gyűlölet és politika
    A kis párt elnöke utóbb bebújt egy pénzember hóna alá, olyan milliárdos hajlatába, amely figura korábban a nagy párt elnökének bizalmasa, diáktársa volt.
  • Sufnituning kell labdarúgásunknak (is)
    A magyar futballrajongók a válogatott tétmérkőzésen is még mindig kisiskolás módjára „tanulni” akaró nebulónál sokkalta többet érdemelnek.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI