Országgyűlés: harcos tavasz ígérkezik! I.
Hosszú téli szünet után újra csatasorban a Tisztelt Ház! A mentelmi jog birtokában szabad keserűen igazat mondani, valóságot leleplezni, és szabad hazudni, sértegetni, vádaskodni.
2017. február 19. 14:27

A hétfői nyitónapon néma felállással emlékeznek az elhunyt volt országgyűlési képviselőkre, Kocsenda Antalra,  (FKGP, EKGP) Torgyán Józsefre (FKGP, független) Erkel Tiborra (MIÉP) és  Katona Kálmánra (MDF, Fidesz, független). A csend ezzel véget is ér! A hagyományokhoz híven hangzatos napirend előtti felszólalások”köszöntik”egymást, majd  döntenek az Országgyűlés tavaszi ülésszakának munkarendjéről. A folytatás sem ígérkezik csendesebbnek. Sőt!

Mentelmi ügy

A Jászberényi Járásbíróság - Vajda Attila feljelentése alapján - indítványozta  Pócs János országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését rágalmazás vétsége miatt.

A feljelentés szerint: „Pócs János 2016. év szeptember 30. napján Jászkiséren a Művelődési Házban és az előtte lévő közterületen azt hangoztatta több ember füle hallatára, hogy Vajda Attila börtöntöltelék és azért jött Jászkisérre, hogy kirabolja a rendezvény megtartására összegyűlt embereket.”

A Jászberényi Járásbíróság, Pintér Ferenc feljelentése alapján is indítványozta Pócs János országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését rágalmazás vétsége miatt. A feljelentés szerint a Magyar Demokrata országos hetilap XX. évfolyam 38 . számában Pócs János a következőket nyilatkozta: „Nekem elmondta, hogy a hivatal épületében poloskákat helyeztetett el, és magánnyomozókat foglalkoztat…Felidézte Pintér Ferenc egyik ígéretét, miszerint kitelepíti a cigányokat Jászkisérről a környező településekre…és amikor politikai érdeke úgy kívánta, kenyeret és ruhát osztogatott a cigányságnak.” A feljelentő a nyilatkozatban foglaltakat valótlannak, személyére és korábbi közmegbízatására sértőnek tartja.

A Mentelmi bizottság mindkét ügyet február 15-i zárt ülésén tárgyalta. Hatáskör hiányában nem foglalkozott a cselekmény büntetőjogi értékelésével és ebben a vonatkozásban nem vizsgálta a tényállást. Magánvádas ügyekben követett mentelmi jogot töretlenül fenntartó gyakorlata a mentelmi jog célját, az Országgyűlés, illetve a képviselők zavartalan munkavégzését kívánja biztosítani. Javaslata mindkét ügyben: ”az Országgyűlés Pócs János országgyűlési képviselő mentelmi jogát ne függessze fel!”

Képviselő úr írásbeli nyilatkozatában közölte: kiegészíteni valója nincs, a bizottság és a parlament döntését tudomásul veszi. Nem kell izgulnia: a mentelmi jog felfüggesztéséhez a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának „igen” szavazata szükséges. 

Interpellációk

Folytatásként, nem kevés lendülettel, az interpellációk következnek. Kedvelt műfaj.  Fölöttébb nem csendben, hangzatos üzenetekkel ingerelik egymást. A mentelmi jog birtokában szabad keserűen igazat mondani, valóságot leleplezni, és szabad hazudni, sértegetni, vádaskodni. Időnként az elnök csenget, újra csenget, majd minden párt hálásan megtapsolja a szószólóját. Így történik, mindig így történik. Íme, a hétfői ülésen „főszereplést” kínáló interpellációk tervezett témái.

KÉPVISELŐ

TÉMA

CÍMZETT

HILLER ISTVÁN

MSZP

A magyar műemlékvédelem sötét napja: január 12.

LÁZÁR JÁNOS

Miniszterelnökséget vezető miniszter

LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY

Jobbik

A magyar háztartások örökre megszabadulnának a hálapénztől.

BALOG ZOLTÁN Emberi erőforrások minisztere

HADHÁZY ÁKOS

LMP

Szijjártó Péter miért falaz évek óta Kiss Szilárdnak?

SZIJJÁRTÓ PÉTER Külgazdasági és külügyminiszter

KUCSÁK LÁSZLÓ

Fidesz

Hány alagútban tűntek el a metrópénzek? A metródosszié és ami mögötte van!

SESZTÁK MIKLÓS

Nemzeti fejlesztési miniszter

GÚR NÁNDOR

MSZP

Már a rendvédelmi szerveknél is trükköznek a béremelésekkel!

VARGA MIHÁLY Nemzetgazdasági miniszter

HEGEDŰS LORÁNTNÉ

Jobbik

A minimálbér, garantált bérminimum emelését kompenzálja-e az állam az önkormányzati feladatfinanszírozásban?

VARGA MIHÁLY Nemzetgazdasági miniszter

HARRACH PÉTER

KDNP

Milyen változásokat hoz az idei év a családok életében?

BALOG ZOLTÁN Emberi erőforrások minisztere

HADHÁZY ÁKOS

LMP

Miért hoz a kormány olyan helyzetbe egy önkormányzatot, hogy eladja a falu egészségét?

ORBÁN VIKTOR

Miniszterelnök

HALÁSZ JÁNOS

Fidesz

Az adócsökkentéseknek milyen hatásai lesznek 2017-ben?

VARGA MIHÁLY Nemzetgazdasági miniszter

KORÓZS LAJOS

MSZP

Miért ítélik halálra a beteg, munkanélküli embereket? Miből éljen az, aki ahhoz elég beteg, hogy munkát ne kapjon, de ahhoz nem, hogy az állam elismerje egészségügyi problémáját?

BALOG ZOLTÁN Emberi erőforrások minisztere

KULCSÁR GERGELY

Jobbik

Újabb enyveskezű fideszes államtitkár?

SZIJJÁRTÓ PÉTER Külgazdasági és külügyminiszter

HADHÁZY ÁKOS

LMP

Meddig lesz még ihatatlan az ivóvíz Baján?

PINTÉR SÁNDOR

Belügyminiszter

BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ

MSZP

Mi az oka annak, hogy minden egyes szünidőben tízezrek maradnak ki az ingyenes étkeztetésből? Miért lopja el a kormány a rászoruló gyermekeknek szánt pénzt is?

BALOG ZOLTÁN Emberi erőforrások minisztere

SNEIDER TAMÁS

Jobbik

Így már igazi sikertörténet a szociális ágazat bérrendezése, ugye?

BALOG ZOLTÁN Emberi erőforrások minisztere

KUNHALMI ÁGNES

MSZP

Ön hogyan válaszolna, ha nem tudja a kérdést?

BALOG ZOLTÁN Emberi erőforrások minisztere

GÚR NÁNDOR

MSZP

A Dunaferr dolgozói is tisztességes béremelést akarnak!

VARGA MIHÁLY Nemzetgazdasági miniszter

Tárgysorozatba-vételi kérelem

Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítása a közpénzek védelme érdekében.

szövege: PDF

Vona Gábor, Volner János,  Staudt Gábor, Szilágyi György,  Apáti István, Hegedűs Lorántné, Pintér Tamás, Mirkóczki Ádám

Általános indokolása szerint a közpénzek eltulajdonítása súlyos bűntettnek minősül a jelenlegi büntetőjogi szabályozás keretein belül is. Ahhoz azonban, hogy a korrupció elleni küzdelmet a kormány és minden hatóság komolyan vegye, szükséges annak a rögzítése, hogy a korrupciós bűncselekmények elkövetői súlyos, szabadságelvonással járó büntetéssel sújtandóak. Ennek érdekében szükséges az Alaptörvény kiegészítése, amely szerint: a közpénzek védelme fontos állami feladat, és az ez ellen vétő személyek az állam büntetőjogi rendszerében jelen lévő legsúlyosabb büntetéssel, szabadságvesztéssel néznek szembe ilyen cselekményük elkövetése esetén.

Elfogadása esetén Magyarország Alaptörvénye a  követőkkel egészülne ki : „V) cikk (1) A közpénz — mint a nemzeti vagyon része — hazánk egyik legfontosabb eszköze az ország felvirágoztatására, alapvető rendeltetése pedig a közérdek és a közösségi szükségletek céljára történő hasznosítása. (2) A közpénzekkel gazdálkodni kizárólag szabályszerűen, nyilvánosan és ellenőrizhető módon, a gazdaságosság, hatékonyság és eredményesség követelményeinek szem előtt tartásával lehetséges. (3) A közpénzekkel kapcsolatos bármilyen visszaélés az államot, és ezzel a magyar népet károsítja meg, ezért az ilyen cselekmények elkövetése esetén súlyos, a személyi szabadság korlátozásával is járó jogkövetkezmények alkalmazása indokolt.”

Általános vita a lezárásig

Közigazgatási ügyintézés.

A közigazgatási ügyintézéshez kapcsolódó egyes illetékek és díjak megszüntetéséről.

szövege: PDF

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter

A kormány az érintettek véleményét kérte a megszüntetendő illetékek és díjak meghatározásához. A hatósági eljárások díjának mérséklésével vagy díjmentessé tételével kapcsolatban 479 930 javaslat érkezett, ezen belül az állampolgári terhekkel kapcsolatban 348 751, a vállalkozásokkal kapcsolatban pedig131 179 javaslat foglalkozott.

A jogszabály-módosítások előkészítése az állampolgároktól és a vállalkozásoktól érkezett javaslatok, valamint az állampolgárokat és a vállalkozásokat érintő hatósági eljárások adatainak figyelembevételével történt. Az előterjesztés célja a közigazgatási hatóságok által lefolytatott eljárások során fizetendő egyes illetékek és igazgatási szolgáltatási díjak megszüntetése az állampolgárok és a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése érdekében.

Nagypéntek.

TÖRVÉNYJAVASLAT

ELŐTERJESZTŐ

Egyes törvényeknek a nagypéntek munkaszüneti nappá történő nyilvánításával összefüggő módosításáról.

szövege: PDF

KDNP: Semjén Zsolt, Szászfalvi László

Fidesz: Balog Zoltán, Varga Mihály, Németh Szilárd István

     

Nagypéntek a keresztény liturgiában a húsvét előtti péntek, amelyen a keresztények Jézus Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról és temetéséről emlékeznek meg. A törvényjavaslat – a munkaszüneti nappá nyilvánítással – a nagypéntek méltó megünneplését segíti elő. 

Bartha Szabó József
  • Bécs - A jószomszédi kapcsolat megőrzése
    A jószomszédi kapcsolat megőrzéséről biztosította egymást Áder János köztársasági elnök és Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnök pénteken Bécsben.
  • Hétfőtől új világ, erőből betartatjuk a szabályokat
    Hétfőtől új világ kezdődik a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos előírások betartásának ellenőrzésében, és ha azt tapasztalják, hogy az érintettek nem tartják be a szabályokat, "erőből kell ezeket betartatnunk" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
  • Meghosszabbították a schengeni határok ellenőrzését
    A schengeni határok ellenőrzésének meghosszabbításáról szóló kormányrendelet értelmében a rendőrség tíz közúti határátkelőhelyen biztosítja a személy és teherforgalom beléptetését - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a pénteki online sajtótájékoztatón.
MTI Hírfelhasználó