Ügynökneveket tartalmaznak a szalagok
Befejezték a mágnesszalagok vizsgálatát
A munkacsoport megvizsgálta az 1990 előtti állambiztonsági szervek mágnesszalagokon megőrzött adatállományát.
2017. március 6. 09:28

Befejezte az állambiztonsági mágnesszalagok vizsgálatát a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) – közölte a NEB hétfő reggel az MTI-vel. A több mint százoldalas jelentés számos javaslatot tartalmaz. A közlemény szerint a két szervezet közös munkacsoportja megvizsgálta az 1990 előtti állambiztonsági szervek mágnesszalagokon megőrzött adatállományát. Elemezték az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) kezelésében lévő mágnesszalagokon rögzített adattartalom szerkezetét, teljességét és történeti értékét.

A NEB kezdeményezte, hogy a mágnesszalagok kerüljenek át az AH-tól az ÁBTL őrzésébe. A munkacsoport jelenleg is végzi a nyilvántartásokban szereplő minősített adatok tételes felülvizsgálatát, megteremtve ezzel az állampolgárok minél teljesebb “információs kárpótlásának” és a további történeti kutatásoknak a lehetőségét – közölték.

 

NEB-elnök: az adatállomány részben több, részben kevesebb mint egy ügynöklista

Az állambiztonsági mágnesszalagokon megőrzött adatállomány nem csak ügynökneveket tartalmaz, így részben több, részben kevesebb mint egy ügynöklista – mondta a Nemzeti Emlékezet Bizottság (NEB) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Földváryné Kiss Réka elmondta, a szalagokon 58 ezer adattípus található, amelynek a nagy része személyekre vonatkozik, de vannak például titkos lakásokra vonatkozó információk is.

A szalagok tartalmaznak ügynökneveket, azonban ügynöktörténetek, valós tevékenységre vonatkozó adatok nincsenek rajtuk. Emellett szerepelnek rajtuk olyan emberek nevei, akiket szerettek volna beszervezni, ezért megfigyeltek, valamint az ügynökök fontos, érdekes kapcsolatai is megtalálhatóak a szalagokon – ismertette a részleteket a NEB elnöke. Hangsúlyozta, hogy a nyilvántartás nem teljes körű, hanem töredékes, inkább csak egy “puzzle darab” a teljes képhez, így nem értelmezhető önmagában.

A NEB ezért azt javasolja, hogy oldják fel az adatok titkosságát, ha az nem sért állambiztonsági érdekeket, valamint a szalagok kerüljenek az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába a többi forrás mellé – mondta Földváryné Kiss Réka.

Befejezték a vizsgálatot a szakértők

Befejezte az állambiztonsági mágnesszalagok vizsgálatát a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) - közölte a NEB hétfő reggel az MTI-vel. A több mint százoldalas jelentés számos javaslatot tartalmaz.

A közlemény szerint a két szervezet közös munkacsoportja megvizsgálta az 1990 előtti állambiztonsági szervek mágnesszalagokon megőrzött adatállományát. Elemezték az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) kezelésében lévő mágnesszalagokon rögzített adattartalom szerkezetét, teljességét és történeti értékét.

A NEB kezdeményezte, hogy a mágnesszalagok kerüljenek át az AH-tól az ÁBTL őrzésébe. A munkacsoport jelenleg is végzi a nyilvántartásokban szereplő minősített adatok tételes felülvizsgálatát, megteremtve ezzel az állampolgárok minél teljesebb "információs kárpótlásának" és a további történeti kutatásoknak a lehetőségét - közölték.

A Nemzeti Emlékezet Bizottság közleménye

A Nemzeti Emlékezet Bizottságának jelentése és javaslata az ügynökneveket is tartalmazó mágnesszalagokról

Elkészült a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) közös szakértői munkacsoportjának jelentése az 1990 előtti állambiztonsági szervek mágnesszalagokon megőrzött adatállományának tudományos vizsgálatáról. A dokumentum teljes terjedelmében elolvasható a NEB honlapján.

A munkacsoport megvizsgálta az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) kezelésében lévő mágnesszalagokon rögzített adattartalom szerkezetét, teljességét és történeti értékét. Az elemzés befejezését követően a NEB kezdeményezte, hogy a vonatkozó törvényi szabályozás módosítása után a mágnesszalagok kerüljenek át az AH-tól az ÁBTL őrzésébe. A szakértői munkacsoport jelenleg is végzi a nyilvántartásokban szereplő minősített adatok tételes felülvizsgálatát, megteremtve ezzel az állampolgárok minél teljesebb információs kárpótlásának és a további történeti kutatásoknak a lehetőségét.

Kiadó: Nemzeti Emlékezet Bizottsága

(OS)

MTI
  • A forradalom indítására emlékeztek Szegeden
    1956. október 16-án a szegedi bölcsészkar Auditórium Maximumában összehívott diákgyűlésén a hallgatók közfelkiáltással létrehozták a MEFESZ-t, majd döntöttek arról, hogy az érdekvédelmi témák mellett politikai kérdésekkel is foglalkoznak. Egy óra alatt az orosz nyelv fakultatív oktatásától eljutottak a szovjet csapatok kivonásának követeléséig - közölte Kiss Tamás. Szavai szerint "kimondták az akkor kimondhatatlant". Innen indult az 1956-os magyar forradalom.
  • Erdélyikopó-világtalálkozó Bőszénfán
    Erdélyikopó-világtalálkozót rendeznek Somogy megyében, a péntektől vasárnapig tartó eseményen Magyarországról, Erdélyből és Csehországból tucatnyi tenyésztő több mint száz kutyával képviselteti magát.
  • Beleavatkoztak a csehországi választásokba
    Néhány nappal a cseh választások előtt a Babišra vonatkozó adatok kiszivárogtatása egy tudatosan időzített, célzott külső támadás volt.
MTI Hírfelhasználó