Orbán: Életünk tengelye a magyar nyelv és kultúra
A felépített új gazdasági rendszer működik és ennek következtében idén 65 milliárd forinttal több jut a magyar kultúrára, mint az előző évben - erről Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth-díjjal kitüntetett kiválóságok tiszteletére adott díszvacsorán mondott köszöntőjében beszélt.
2017. március 15. 21:57

A miniszterelnök beszédében - amelyet a miniszterelnök.hu oldalon tettek közzé - úgy fogalmazott: "merész mondat, de megkockáztatom, hogy az alkotásnak Magyarországon lassan nem a pénz, hanem a saját tehetségünk adja a korlátját", majd hozzátette: "Próbáljuk ki!"

A kormányfő arról is beszélt: nagy, de zavaros idők jönnek Európában, átrendeződik a nemzetek sorrendje, a kultúra számít, a jövőben még inkább számítani fog. Hozzátette: nemzeti kultúránk minősége és vonzereje adu lesz majd a kezünkben az előttünk álló zavaros időkben, s a díjazottaknak azt mondta: számítanak rájuk.

A miniszterelnök külön köszöntötte a Kossuth Nagydíjban részesült Kallós Zoltán néprajzkutatót, akiről úgy fogalmazott: életereje biztatás mindannyiunk számára.

Orbán Viktor a nemzeti ünnep apropóján megjegyezte: ilyenkor Petőfit, Aranyt, Eötvöst olvas az ember, hiszen beszédet kell írnia és az ember azt látja, ha ezeket a régi írásokat felidézi, hogy a dolgok szerkezete lényegében ugyanaz. Hozzátette: az írás apropója, a korszellem vagy a divat más, de a lényeg, a dolgoknak az ácsolata, a kihívás, amellyel a magyar kultúrának és minden más nemzeti kultúrának is szembe kell néznie, lényegét tekintve ugyanaz több évszázad óta.

Egyfelől kísérletek a népek egyedi sajátosságainak egybeolvasztására, amit nevezhetünk globális multikulturális kísérletnek, másfelől idegen, számunkra ismeretlen kultúrák térnyerése, ami manapság nem más, mint a délről és keletről jövő népvándorlás - fejtette ki.

Orbán Viktor hangsúlyozta: ahogy 1848-ban, úgy 2017-ben is az életünk tengelye a magyar nyelv és kultúra.

A díszvacsorán a kormány több tagja jelen volt: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere; Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter; Varga Mihály pénzügyminiszter és Pintér Sándor belügyminiszter.

A Kossuth- és Széchenyi-díjakat szerdán adták át az Országházban. Az ünnepségen Kossuth Nagydíjban egyetlen alkotó, Kallós Zoltán néprajzkutató részesült, tizenhárom művész kapott Kossuth-díjat, Széchenyi-díjat tizenhatan vehettek át, közülük hárman megosztva. A Magyar Érdemrend különböző fokozatait tizenketten vehették át.

MTI
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
  • Mindenki az álszent Richard Gere-en nevet
    Csúcsra jár a részvét-ipar. Most éppen az öregecskedő színészeket vetik be, így Richard Gere is megszakította nyaralását egy migránssimogatás erejéig. Bár csak ne tette volna!
  • Kozma Imre 1989-ről: Új reményt kaptak nálunk a keletnémetek
    Több tízezer keletnémet jött Magyarországra 1989 nyarán, mert az NDK-ban elterjedt a pletyka, hogy pár órára megnyitják az osztrák-magyar határt. Heteket, hónapokat táboroztak itt Magyarországon, hogy aztán innen újból eljussanak hazájuk nyugati részébe.
  • Célt értek a pályázati források
    Közel 190 ezer nyertes pályázat, 1317 milliárd forintnyi meghirdetett és 480 milliárd forint kifizetett támogatás — röviden ez a mérlege a 2014 és 2020 között elérhető Vidékfejlesztési program eddigi eredményeinek.
MTI Hírfelhasználó