Ellepték Brüsszelt a terroristák?
Ötvenegy, a terrorizmushoz köthető szervezet működik jelenleg a hírhedt brüsszeli Molenbeek negyedben a belga rendőrség szerint - jelentette a De Morgen című flamand napilap hétfőn.
2017. március 20. 11:42

A lap a terrorellenes intézkedésekről készített jelentésre hivatkozott cikkében, eszerint a hatóságoknak mintegy 1600 különböző szervezetről van tudomásuk a kerületben, és a gyanú szerint ezek közül 102 bűnözői csoportokhoz köthető, 51 pedig a terrorizmushoz. A radikalizálódás felszámolását célzó, több brüsszeli városrészre is kiterjedő Csatorna-terv keretében a hatóságok tavaly több mint 8600 házkutatást tartottak Molenbeekben, ahol a tavalyinál ötvennel több rendőr teljesít szolgálatot. Ezen akciók során 167 embert vettek őrizetbe.

Jan Jambon belga belügyminiszter arról számolt be, hogy az utóbbi 12 hónapban csak egyetlen ember próbált Molenbeekből Szíriába utazni, hogy ott csatlakozzon a harcokhoz, de őt is feltartóztatták.  A hatóságok összeállítottak egy listát azon - volt vagy jelenlegi - molenbeeki lakosokról, akiket terroristakapcsolataik miatt megfigyelés alatt kellene tartani. Közülük 26-an Szíriában, 46-an Belgiumban tartózkodnak. Utóbbiak közül 20-an a börtönbüntetésüket töltik, 26-ot pedig szorosan megfigyelnek - írta a De Morgen. A 96 ezer lakosú negyed azután került a nemzetközi érdeklődés középpontjába, hogy kiderült, hosszabb-rövidebb időre többen is megfordultak ott a 2015-ös párizsi és a 2016-os brüsszeli merényletek elkövetői közül.

Tavaly március 22-én a belga fővárosban a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson is terrortámadást hajtottak végre, harminckét ember halálát okozva. A robbantásos merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett.  Belgiumban a hatóságok még mindig hármas, azaz "súlyos" fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét. Ez azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, "lehetséges és valószínű" egy terrortámadás.

MTI
megmondó
Jó lenne, ha az általános művelődési környezet emelkedne olyan nívóra, hogy flaszterparaszt és közokirat-hamisító még pártszékház portása se lehessen.
  • Medgyessy is, Gyurcsány is mulasztott
    „Gyurcsány Ferenc akkor is, és most is hivatalos személynek számít, márpedig hivatalos személyeknek kötelessége a tudomására jutott bűncselekményt feljelenteni.”
  • Harcoljunk a hazánkért
    Magyarországot az egykori tűzzel-vassal való támadások után sokkal veszélyesebb fegyverrel: az aljassággal támadják hosszú ideje.
  • Storcknak mennie kell
    Egy órán át emberhátrányban játszottak, és a világklasszist sorában tudó Portugáliának csak egy gólt sikerült szereznie ellenünk.
  • Demokratikus pontok a Vérszerződésben
    A második, a harmadik és az ötödik pont egyértelműen demokratikus elv, az első és a negyedik inkább a rend fenntartására tett eskü.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI