Harmadik vágány épül Ferencvárosnál
Három vágány köti majd össze a kelenföldi és a ferencvárosi vasút­állomást, ha elkészül az a 18 kilométernyi vasúti pálya, amelynek tervezésére pályázatot írt ki az infrastruktúra-fejlesztő. A vonal része a déli összekötő vasúti híd bővítése is, de annak tervezése már korábban megkezdődött.
2017. április 6. 14:38

A budapesti S-Bahn-koncepció fontos része lesz a Kelenföldi pályaudvar és a ferencvárosi rendező pályaudvar közötti vonalszakasz bővítése, „háromvágányúsítása”, amelynek tervezését a közelmúltban hirdette meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF). A szakasz azért is érdemel kiemelt figyelmet, mert azon zajlik Kelet- és Nyugat-Magyarország között a vasúti személy- és teherforgalom túlnyomó része. Mi több, ez a kelet-nyugati irányú nemzetközi áruforgalom szempontjából is kitüntetett pálya, nem véletlen, hogy az év minden napján, és a nap minden percében fegyveres őrök vigyázzák a biztonságát.

A jelentős forgalom mellett a városon belüli vasúti közlekedés – német nyelvterületen Stadt Bahn, röviden S-Bahn – megvalósítása szempontjából is fókuszban van a vonal mint a körvasút része. Az időközben visszavont olimpiai pályázathoz kapcsolódó közlekedési fejlesztések között is szerepelt az S-Bahn déli szakasza, amely a Kelenföldi pályaudvart végső soron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérrel kötné össze. Ehhez nemcsak a harmadik vágány kiépítésére lesz szükség, hanem új megállók építésére is. Ezen a szakaszon az összekötő híd pesti hídfőjénél, illetve a Ferencváros pálya­udvar mellett, a Népliget közelében terveznek állomásokat.

A NIF kiírása szerint a tervező feladata a vonalszakasz engedélyezési terveinek, a környezeti hatástanulmánynak, illetve és a költség-haszon elemzési dokumentumnak az elkészítése, valamint a környezetvédelmi, az építési és minden egyéb, a megvalósításhoz szükséges engedély megszerzése. A tervezendő vonalszakasz tervezési határai közé ékelődik a Déli összekötő vasúti Duna-híd, amelynek előkészítése külön tervezés keretében valósul meg, nem része ennek a tervezési feladatnak. Összesen nagyjából 18 kilométernyi vágány tervezendő.

A pályázat nyertesének el kell végeznie a vasúti infrastruktúra műszaki állapotának részletes felmérését lézerszkennerrel és georadaros vizsgálattal. Meg kell terveznie a felsővezeték, a biztosítóberendezés, a távközlési és az erősáramú berendezések, valamint a vasúti műtárgyak komplex átalakítását is. A legnagyobb műtárgy a Bartók Béla úti híd, amely acélszerkezetű, támaszköze 67 méter. A kiírás szerint a pályázatokat május 5-ig várják, a közbeszerzés időtartama tizenegy hónap.

magyaridok.hu
  • Orbán Viktor Madridban majd Párizsban tárgyal
    Az európai konzervatív pártvezetők találkozóját megelőzően került sor Orbán Viktor és Santiago Abascal, a VOX elnökének megbeszélésére, a téma az európai keresztény és konzervatív értékek védelme, a családok és a gyermekvállalás támogatása valamint az illegális bevándorlás elleni fellépés volt.
  • A csíkszeredai Szent Ágoston plébániatemplom felújítása
    A magyar kormány 26 millió forintos támogatásával cserélték ki a csíkszeredai Szent Ágoston plébániatemplom nyílászáróit és óriási méretű üvegfelületeit.
  • A V4-ek védelmi vezetői: egységes NATO, egységes EU
    A visegrádi országok (V4) - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia - parlamentjeinek honvédelmi és rendészeti bizottságai kiállnak az egységes NATO és az egységes Európai Unió mellett - közölte a magyar országgyűlési bizottság elnöke a pénteki debreceni tanácskozás utáni sajtótájékoztatón
MTI Hírfelhasználó