Virágvasárnap a nagyhét ünnepélyes megnyitása
Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét, amely Jézus szenvedésén és kereszthalálán keresztül feltámadásának ünnepére, húsvétra vezet el minket. Virágvasárnap Jézus Jeruzsálembe való bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház.
2017. április 9. 00:47

A virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik, melynek során a hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, ahogy egykor a jeruzsálemiek is hódoltak Krisztus előtt. Sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták: „Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!” (Mt 21, 8). A virágvasárnapi liturgia része az a körmenethez szorosan kapcsolódó szertartás, amelynek során a hívek által hozott barkákat a pap megáldja: „Mindenható, örök Isten, szenteld meg áldásoddal ezeket az ágakat, hogy mi, akik most örvendezve lépünk Krisztus Király nyomába, őáltala egykor az örök Jeruzsálembe is eljussunk.”

Egyházunk liturgiája tehát megjeleníti e nagy nap eseményeit. Elsősorban azért, hogy megemlékezzenek arról, amit az Üdvözítő Jézus minden ember lelki üdvösségéért tett. Másodsorban azért, mert Krisztus minden embert maga köré szeretne gyűjteni e bevonuláskor. A hívek lélekben bekapcsolódnak, Jézust kísérik az úton, és megilletődött lélekkel ajánlják fel szívük dicsérő énekét. „Hirdessék a zöldellő ágak és a virágok, / hogy megváltó Királyunk, Jézus Krisztus / harcba szállt a halál fejedelmével, a Sátánnal, / és legyőzte őt saját halála által. / Kiáltsák az olajfaágak szó nélkül is, / hogy Jézusban az isteni irgalom és gyógyítás kenete az egész emberiségre kiáradt.”

Ez a vasárnap az Úr szenvedésének vasárnapja néven ismert a liturgiában és hallhatjuk Krisztus szenvedéstörténetét, a passiót. Az Egyház a liturgiában azt a hitét fejezi ki, hogy a dicsőséges bevonulás kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be, ezáltal megvalósítva a megváltást, amely az emberek számára az örök életet hozta el. Jézus feltámadása a feltámadás és az örök élet reményét táplálja minden hívőben.

Forrás: Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Valakit várunk…

Virágvasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 27,11–54)

Sajátos ellentét feszül a jeruzsálemi bevonulás hozsannája és a passió Barabása között. Egyetlen liturgia keretén belül áll elénk a hozzánk érkező Megváltóval szembeni két lehetséges magatartás: az elfogadás és a visszautasítás. A hozsanna egyszerre segítségkérés és ujjongás, örömdal, hisz az ember a hite révén már a kimondás pillanatában tudja: az Úr megszabadít engem, minket. Szó szerinti fordításban maga a Jézus név is ezt jelenti: Isten megsegít. Amikor tehát a tömeg Pilátus kérdésére a közismert gyilkos nevével felel, akkor tulajdonképpen annak a reménynek a beteljesülését utasítja vissza, amely évszázadokon át élt megannyi nemzedék szívében. Másképpen fogalmazva: aki szüntelenül kérte imájában az Isten segítségét, az végül képtelen felismerni és elfogadni azt, amikor közénk érkezik. Fájóan mutatkozik meg ez a főpap szavaiban: „Esküvel kényszerítelek az élő Istenre, mondd meg, te vagy-e a Messiás, az Isten Fia?” A vallató paradox módon Péter hitvallását idézi, kérdéssé alakítva azt át – „Te vagy a Krisztus (a. m. Messiás), az élő Isten Fia” –, ám végül kiderül, nem tudja megérteni, meglátni, felfogni, amikor a Titok, az Igen, a Válasz elébe áll.

Mi lehet ennek az oka? Ne higgyük, hogy a per résztvevői, a tömeg gonosz és elfajzott volt. A középkori festmények és a népies képzelet ugyan ördögi karikatúrává silányította a passióban negatív szereplőként feltűnő alakokat, ám valójában azt kell mondanunk, hogy népük, hitük és vallásuk iránt mélységesen elkötelezett, tudós és istenkereső, istenkövető emberek ők – akik azonban saját előítéleteik, elvárásaik, eszmei rendszereik rácsai közé akarták beerőszakolni a Mindenható szabadítását. Ez a mentalitás, a vallásosságnak ez a torz és torzító logikája köszön vissza, amikor felkiáltanak a Megfeszítetthez: „Ha Izrael királya, szálljon le a keresztről, s akkor hiszünk neki.” Valakit várunk, de annak úgy kell eljönnie, ahogy mi azt előre kigondoltuk – ha pedig másként érkezik, akkor vesse alá magát a mi elvárásainknak, különben nem hiszünk benne. Ilyen az ember.

Krisztus szenvedése elnémít. Nem engedi meg, hogy gyors előítélettel, felületes „igazságok” közhelyes hangoztatásával feleljünk az életre, amelyben ott van az ember szenvedése. Isten ma is eljön. Ha hozsannát kiáltunk, segítséget kérünk, meghallgat. Ám a szabadulás végül azt jelenti, hogy saját eszméink, antropomorf bizonyosságaink tömlöcéből fog kivezetni minket, hogy a szenvedés csöndjében megtanuljunk igazán, érzékenyen, mindennemű ítélkezéstől mentesen szeretni. Mindenkit. Egyformán. Úgy, ahogy azt ő teszi – mindörökké.

Török Csaba

Magyar Kurír
  • Állnak a végvárak
    Magyarország mindig keserves árát adta annak, ha elalélt a figyelme. A határon túli magyar sajtónak éppen ebben van óriási felelőssége: erősíteni az összetartozás-tudatot. Látjuk, milyen nemtelen támadásokat intéznek a határon túli liberális szócsövek akár Kolozsvárról, akár Pozsonyból a magyar kormány ellen.
  • A Nyugat politikai vaksága
    A tények nem számítanak, ahogy nem számítottak a holodomor idején sem. Ma politikai vakok vezetnek világtalanokat.
  • Oltóanyag még nincs, de a lakossági igény hamarosan jelezhető
    Müller Cecília közölte: a lakossági igényfelmérés információkkal szolgál az oltóhelyek pontos megtervezéséhez. "Sokféle forgatókönyvünk van attól is függően, milyen típusú vakcina érkezik az országba" - hangoztatta.
MTI Hírfelhasználó