4-es metró: minden szál Demszkyékhez vezet?
A 4-es metró beruházásához kapcsolódó korrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport vezetője szerint egyre inkább úgy tűnik, hogy minden szál Demszky Gábor volt szabaddemokrata főpolgármesterhez, egykori pártjához és a szocialista párthoz vezet.
2017. április 24. 13:33

Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) csepeli polgármester a munkacsoport hétfői ülése után újságírókkal közölte: Becker László volt metróbiztost akarták meghallgatni, de ő nem jelent meg, arra hivatkozva, hogy a testület tevékenysége szerinte aktuálpolitikai ügyekről szól.

A korábbi meghallgatásokból az derül ki, hogy ő volt az, aki két politikusnak tartozott beszámolással, Demszky Gábornak és a volt szocialista főpolgármester-helyettesnek, Hagyó Miklósnak ő hozta-vitte az üzeneteket – mondta a munkacsoport-vezető.

Akinek vaj van a fején, nem áll ki a napra 

Borbély Lénárd szerint nagyon fontos lett volna meghallgatni Becker Lászlót. Balogh Árpád, aki 2007 júliusa és 2008 szeptembere között volt a DBR Metró Projekt Igazgatóság vezetője a korábbi ülésen ugyanis úgy nyilatkozott: Becker László jelölte ki azokat a cégeket, amelyekkel kapcsolatban felmerült, hogy közbeszerzés nélkül kötötték meg a szerződéseket, amelyeknek az összértéke elérhette az egymilliárd forintot.

Borbély Lénárd úgy fogalmazott: “azt látni, hogy akinek vaj van a fején, az nem áll ki a napra; úgy látszik, hogy a metróberuházás több szempontból több mindenkinek fialhatott”. Becker László egyik email-címe ugyanis swietelsky.hu-ra végződik – mondta. Ez szerinte azt jelenti, hogy a metróberuházás egyik legnagyobb partnerével, a Swietelskyvel a volt metróbiztosnak “azért mégis csak gyümölcsözött a kapcsolata, ott sikerült elhelyezkednie”.

Minden út Demszkyékhez vezet? 

A munkacsoport-vezető közölte, a következő ülésen a BKV volt igazgatótanácsának tagjait tervezik meghallgatni a 2002 és 2006 közötti időszakról, majd a felügyelőbizottsági tagokat, végül pedig az érintett politikusokat.

“Most már egyre inkább úgy tűnik, hogy minden szál Demszky Gáborhoz vezet, a szabad demokratákhoz és a Magyar Szocialista Párthoz” – fogalmazott Borbély Lénárd.

MTI
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A kormány a helyén van
    Vannak mondatok a történelemben, amelyek az időből kiszakadva és felemelkedve örök életet élnek. Az ókori Rómától az angol és a francia történelmen át egészen a mai históriáig tudunk ezekről. Nekünk is van ilyen.
MTI Hírfelhasználó