Botka bosszúja a sajtó ellen hirdetett bojkott
Botka László nyomására a jobboldali média elleni bojkottot jelentett be az MSZP nevében a párt sajtófőnöke. Elnökségi forrásaink szerint a testület nem hozott döntést a bojkottról, ami azonban szerepel Botka tegnap este közzétett programjában.
2017. május 12. 09:27

– Az MSZP a jövőben nem nyilatkozik a „Fidesz pártsajtójának”, csak a „független magyar sajtónak” – jelentette be Nyakó István. A párt sajtófőnöke a Magyar Idők mellett az Echo TV-t, az M1-et, a TV2-t, az Origót, a PestiSrácok.hu-t, a 888.hu-t, a Lokált, a Ripostot és a Magyar Hírlapot nevezte a Fidesz-pártsajtó részeinek. Nyakó azzal magyarázta a lépést, hogy szerinte a „fideszesek által közpénzen rekvirált” médiumok állami támogatásokkal kistafírozva egy nem létező „álomvalóságot” mutatnak be, miközben elferdítik az ellenzéki politikusok nyilatkozatait.

Úgy tudjuk, a bejelentés hátterében az áll: a szocialisták miniszterelnök-jelöltje rosszul viseli, hogy a sajtó többször is hírt adott az urizálásáról. Mint azt megírtuk, miközben „Fizessenek a gazdagok” szlogennel kampányol, Botka kifejezetten kedveli a luxust, milliókat költ egzotikus nyaralásokra, többmilliós órái vannak, családja egy legalább 25 millió forintos dzsipet használ, ráadásul ezeket a vagyontárgyakat a törvényt megszegve nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában.

A jobboldali média elleni bojkott annak fényében is visszás, hogy Botka ugyancsak be nem vallott nagy méretű tóparti telekéről legutóbb a „fideszességgel”, kormánypártisággal aligha vádolható Hvg.hu számolt be.

Az MSZP elnöksége ugyanakkor nem hozott döntést semmiféle bojkottról – ezt egybehangzóan állították a Magyar Időknek a testület tagjai. Információink szerint a jobboldali média elleni hadjáratot Botka László személyes nyomására jelentette be Nyakó. Erre utal az is, hogy a politikus pénteken este közzétett miniszterelnök-jelölti programjában is szerepel: „a fideszes média hazugság­gyárának teljes bojkottját kell megvalósítanunk”. A programról viszont csak a május 27-i kongresszuson dönt az MSZP.

Mindezek ellenére a szocialisták egyelőre tartják magukat a bejelentéshez. A Magyar Időknek névvel most egyetlen olyan politikusuk sem nyilatkozott, aki eddig bármikor készséggel állt rendelkezésünkre, és akivel korrekt munkakapcsolatot tartottunk fent. A velük folytatott beszélgetések során ugyanakkor egyértelműen érzékelhető volt, hogy ez a helyzet számukra is kellemetlen.

Nyakó István szerint manipulál a jobboldali média Forrás: MTI

Nyakó István egyébként azzal indokolta a jobboldali sajtó bojkottját, hogy nem akarnak asszisztálni a szerinte manipulált anyagok gyártásához. Az MSZP sajtófőnöke példaként említette, hogy az Echo TV a közelmúltban vegytiszta provokációt hajtott végre miniszterelnök-jelöltjükkel szemben, amikor kilincset rángatva megpróbált bejutni Botka László szegedi irodájába egy hivatalos tárgyalásra. „Megteheti-e bárki azt, hogy Kövér Lászlóhoz hívatlanul bemegy, rángatja a kilincsét vagy éppen a miniszterelnökét, Orbán Viktorét?” – vetette fel Nyakó István, hozzátéve: a kormányoldal célja az volt, hogy lejárassa Botka Lászlót, illetve bemutassa: a 444.hu újságírónőjének fideszes vegzálása után az MSZP is ugyanezt csinálja.

Ismert: az Echo TV stábja szerdán szeretett volna interjút készíteni Botka Lászlóval a csődbe ment szegedi építőipari vállalkozás, a Szeviép ügyében, de a polgármesteri hivatalban a szocialisták miniszterelnök-jelöltje helyett biztonsági őrök és rendőrök fogadták őket. A stáb két órán át várakozott Botkára, végül a rendőrök kikísérték őket az épületből. A tévések ezután megpróbáltak forgatni Botka tatabányai beszéde alatt, de az MSZP-s felsőt viselő szervezők nem engedték be az operatőrt.

A Fidesz szerint Botkának nincsenek válaszai az őt érintő botrányokra. A párt emlékeztetett: az MSZP-s politikus máig nem tudott magyarázatot adni a vagyonnyilatkozatában eltitkolt luxustételekre, ahogy arra sem, mekkora a valós vagyona. Sőt arra sincs válasz, hogy hová tűnt a Botkához köthető, milliárdos nagyságrendű Szeviép-botrány károsultjainak pénze – közölték.

Nem jó ötlet

Horn Gábor politológus lapunknak úgy nyilatkozott: megérti az MSZP döntését a kormányközeli médiumok bojkottjáról, ám nem tartja jó ötletnek azt, mivel meg kell becsülni azt a kevés médiafelületet, amely Magyarországon elérhető. Szerinte fontos, hogy egy szerkesztőségnek legyen saját irányelve, de ez nem jelenthet elfogultságot. Emlékeztetett, hogy a kilencvenes években a média jelentős része ellenzéki volt, új elemként jelent meg, hogy bizonyos orgánumok jelentős állami támogatást kapnak. Azzal kapcsolatban, hogy Nyakó István úgy fogalmazott: nem nyilatkozik a „Fidesz pártsajtójának”, csak a „független magyar sajtónak”, a politológus elmondta, a „független” jelzőt ebben az esetben valószínűleg nem az objektivitásra, hanem arra a médiumra kell érteni, amelyet nem az állam finanszíroz.

----------------------

Az ellenzék nem büntetné Szilágyit

Szilágyi György egyhavi tisztelet-díjának megvonását javasolta csütörtökön Kövér László házelnök a házbizottság rendkívüli ülésén. Az ellenzéki frakciók képviselői nem fogadták el az előterjesztést.

magyaridok.hu
  • Jogi bástyákkal is védeni kell a család intézményét
    Vejkey Imre: Minket azért akarnak kiközösíteni, mert megvédjük a családokat és a gyermekeket, mert nem engedjük a család relativizálását! Egyetértünk Ferenc pápával, aki budapesti látogatása során búcsúzóul azt üzente a magyaroknak és az egész világnak, hogy „a család apából, anyából és gyermekekből áll, pont”.
  • Megújul a pápai katolikus nagytemplom
    Jövő tavasszal megkezdődik a pápai katolikus nagytemplom megújítása. Elsőként a templom külseje újul meg, a tervek szerint 2023 tavaszára - közölte a Veszprémi Főegyházmegye érseke kedden a Veszprém megyei településen.
  • Bethlen István országépítő munkája
    Meggyőződésem, hogy Bethlen Istvánnak és kormányának évtizedeken át méltatlanul zárójelbe tett, sőt, elhazudott országépítő munkája hasznos válaszokat adhat azokra a kérdésekre is, amelyekkel saját korunk kihívásai szembesítenek bennünket - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Bethlen-kormány megalakításának 100. évfordulója alkalmából szervezett keddi konferenciára írt köszöntőjében.
MTI Hírfelhasználó