Áder János bírálta a klímadöntést
Erkölcsileg elfogadhatatlannak nevezte az Egyesült Államok kilépését a párizsi klímaegyezményből a köztársasági elnök kedden a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola diákjainak tartott előadásában.
Utoljára frissítve: 2017. június 6. 15:21
2017. június 6. 14:58

Áder János ezt azzal indokolta, hogy az ipari forradalom óta az Egyesült Államoknak a legnagyobb a történelmi felelőssége a légkörbe jutó üvegházhatású gázok mennyiségének növekedésében, másrészt Amerika az egy főre eső légszennyezésben is messze mindenkit megelőz.

A döntés "a jövő generációival szembeni tiszteletlenség és felelőtlenség", hiszen nemcsak az Egyesült Államok következő nemzedékeit, hanem a Föld más részén élőket is súlyosan érinti - tette hozzá.

Az államfő kiemelte, hogy a párizsi megállapodást végre kell hajtani az Egyesült Államok nélkül is, mert nincs más választás, "nincs másik bolygó, ahová átköltözhetnénk".

Áder János szerint "nincs még világvége", mert múlt csütörtök óta minden jelentős ország kinyilvánította, hogy tartja magát a párizsi klímaegyezményhez.

Ráadásul az Egyesült Államok 14 szövetségi állama már bejelentette, hogy halad tovább "a Párizsban kijelölt úton" és további tíz szintén csatlakozni akar ehhez - tette hozzá.

A köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy két éve Párizsban megszületett klímamegállapodást eredetileg csak két ország, Szíria és Nicaragua nem írta alá, és az Európai Unióból elsőként Magyarország ratifikálta azt.

Az államfő a diákoknak tartott előadásában beszélt a felmelegedésről, a szén-dioxid jótékony és rossz hatásairól, az erdőirtásokról, valamint a permafroszt, az örökké fagyott talaj olvadásának következményeiről.



A vízválság kapcsán említést tett az elérhető ivóvízkészletről, a népességrobbanásról és az azzal járó víz- és élelmiszerigény növekedésről.

Áder János rámutatott arra, hogy a megújuló energiák aránya jelenleg 12 százalék az összeshez viszonyítva, de évről évre nő, és 2030-ra az éves energiafogyasztás 25 százalékát napenergiából fogják előállítani.

Vizi Lászlóné iskolaigazgató elmondta, hogy az előadást további tíz iskolában követték figyelemmel élőben, így Miskolc, Kaposvár, Győr, Szeged, Nyíregyháza, Eger, Békéscsaba, Debrecen, Szolnok és Zalaegerszeg egy-egy intézményében is végignézhették az államfő tanóráját a környezet állapotának yez.

Áder János ezt követően részt vett a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola előtt található, felújított Csónakázó-tó avatási ünnepségén.



Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester avatóbeszédében kiemelte: Székesfehérvár Magyarország egyik legerősebb ipari központjaként nagy kibocsátó, ezt pedig a technológiaváltások mellett környezetvédelmi célú fejlesztésekkel igyekeznek ellensúlyozni.

Mint mondta, több mint 400 hektáron lesz környezetvédelmi beruházás a következő években: a Csónakázó-tó felújítása mellett a Sóstó és környéke is teljesen megújul, valamint teljes parkosítást és erdősítést végeznek a Palotavárosi tavaknál.    

MTI
  • Javaslat a Korrupcióellenes Munkacsoportnak
    A baloldali politikus ugyanis 2015. szeptember 29-én egy online újságnak az ügyre utalva a következőket mondta: „Amúgy nem azt mondtam, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Hanem azt, hogy az SZDSZ is tele van korrupciós ügyekkel. Fontos az az is.” Egészen különleges üzenet ez a veterán politikustól.
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • Dokumentumfilm Batthyány-Strattmann László életéről
    Kiss-Rigó László Szeged-csanádi püspök, az esemény másik fővédnöke arról beszélt, hogy "ezekben a nehéz időkben" külön köszönetet érdemelnek azok, akik egy olyan embernek, mint Batthyány-Strattmann László, nemcsak az emlékét őrzik, hanem az életét és példáját is hozzáférhetővé teszik a mai társadalom számára.
  • Hazánk első szuperszonikus kutatórakétája
    Sikeresen startolt a BME (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) Aerospace Team által megépített megépített, 3 méter hosszú, szilárd hajtóanyagú, oktatási célú kutatórakéta csütörtökön - közölte az MTI-vel pénteken a projekt főtámogatója, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
  • Nekünk Magyarország biztonsága az első
    Nekünk Magyarország biztonsága az első, ezért Magyarország nem áll háborúban senkivel - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című pénteki műsorában.
MTI Hírfelhasználó