Csúcsra jár az elhárítás
A szocialista Molnár Zsolt aggódik és tájékoztatást kér
Fokozott biztonsági intézkedéseket szorgalmaz a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke a nyári hazai tömegrendezvényeken. Közben a terrorelhárítás csúcsra jár, teszik a dolgukat.
2017. június 11. 10:18

Az európai biztonsági helyzet romlása miatt a nyári tömegrendezvényeken fokozott biztonsági intézkedéseket, a nyaralni induló magyar állampolgárok és a Magyarországra érkező külföldi turisták számára pedig többnyelvű tájékoztatást szorgalmaz az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke.

Molnár Zsolt az MTI-nek hangsúlyozta: az elmúlt hetekben, hónapokban Európában és a világ más részein több súlyos terrorcselekmény történt, s a következő hónapokban a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet katonai visszaszorulása nyomán tovább romolhat a biztonsági helyzet Európában.

Ezért levélben fordult a belügyminiszterhez és a tájékoztatásért felelős miniszterhez, azt kérve, hogy Magyarországon vezessenek be fokozott biztonsági intézkedéseket, továbbá vonják szorosabbra az együttműködést más országokkal az esetleges veszélyhelyzetek megelőzése érdekében.

Molnár Zsolt ezek szerint arról nem tud, hogy a terrorelhárításért, illetve a megelőzésért felelős magyar szervezetek hónapok óta csúcsra járnak. Mint ahogy azt megtudtuk, például a vizes világbajnokságra a biztonsági előkészületek már egy éve megkezdődtek. Minden szükséges, ám érthető okokból nem részletezett intézkedést megtettek a terrorelhárítás szakemberei. Annyi elmondható, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK), illetve a titkosszolgálatok folyamatos kapcsolatot tartanak a vb-re érkező országok társszerveivel, különös tekintettel a terrorizmus szempontjából célországnak számítókkal, így Izraellel, az Egyesült Államokkal, vagy éppen a britekkel és a franciákkal.

Molnár Zsolt a nemzetbiztonsági bizottság jövő heti ülésére várja, hogy a biztonsági helyzetről és a megtett intézkedésekről tájékoztatást adjon a Belügyminisztérium. Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke szerint azonban a tömegrendezvények biztosítása nem a bizottság feladata.

Horváth József vezérőrnagy, biztonságpolitikai és titkosszolgálati szakértő szerint is szakemberekre kell bízni a vizes vb, a Forma–1, illetve a Sziget Fesztivál és a többi, nagy hazai tömegrendezvény biztosítását. A tábornok szerint szép dolog, hogy a szocialista politikus aggódik az Iszlám Állam térvesztése kapcsán, ám úgy gondolja, hogy mielőtt véleményt alkot, egyeztessen pártja elnökével, aki éppen le akarja bontani a migránsok útjába épített kerítést a magyar–szerb határon.

Horváth József ugyanakkor hangsúlyozta: a tömegrendezvények, közülük is a második legnagyobb sportrendezvény, a vizes vb kapcsán valóban emelkedett a terrorfenyegetettség. Az iszlám terror célpontjában álló nemzetek képviselői mellett a világ minden tájáról érkező szurkolók tömege is növeli a veszélyeztetettséget.

A vezérőrnagy azonban biztos abban, hogy a biztonságért, így a terrorelhárításért felelős szervek mindent időben megtettek.

magyaridok.hu - MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Irányváltásra van szükség az európai politikában
    Teljesen egyértelmű, hogy az energetikai szankciók tönkreteszik az unió gazdaságát - mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerda reggel a kormány Facebook-oldalán megosztott videóban.
  • Karácsonyék kirúgással fenyegetik a sztrájkolókat
    Amit kifogásolnak, hogy a cég felvett ellenőröket, jórészt nyugdíjas rendőröket, akiknek az a dolguk, hogy kocsival mennek a szemétszállító autó után, ellenőrizve, hogy kapnak-e pénzt a kukások, avagy sem, be van-e jelentve az a kuka, amit kiürítenek, avagy sem. Az ellenőrök viszont 100-150 ezerrel többet keresnek, mint maguk a kukások.
  • A tudomány alapjait vizsgálták a díjazott kvantumfizikusok
    A kvantumfizikai véletlen szerepének pontosításában végeztek döntő fontosságú kísérleteket a fizikai Nobel-díjjal kitüntetett tudósok, akiknek az eredményei alapvető jelentőségűek a kvantuminformatika fejlődésében és a kvantumtitkosításban is - mondta Csanád Máté fizikus, az ELTE Természettudományi Kar Fizikai Intézet Atomfizikai Tanszékének egyetemi tanára az MTI-nek.
MTI Hírfelhasználó