Nagymihály Zoltán tartott emlékbeszédet a Teleki Pál Érdemérmek átadóján
Az idei évben a máriaremetei Kisboldogasszony Bazilikában került sor a Bethlen Gábor Alapítvány (BGA) által adományozott Teleki Pál Érdemérmek ünnepélyes átadójára.
2017. június 19. 13:24

2017-es év kitüntetettjei: Horváth Béla volt országgyűlési képviselő, Molnár Pál közíró, a Vasárnapi Újság egykori főszerkesztője, Török Máté és a Misztrál Együttes, a Mika Sándor Egyesület, a müncheni Széchenyi Kör, valamint a Rákóczi Szövetség. Az egybegyűlteket Rieger Tibor szobrászművész és a bazilika plébánosa, Esterházy László köszöntötte, a laudációkat: Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, a BGA  kuratóriumának elnöke tartotta. Az érdemérmek átadása után vette át a 2016-os Bethlen Gábor-díjat Barki Éva Mária bécsi magyar jogász. Az eseményen idén is megemlékeztek a trianoni békediktátum évfordulójáról, ezúttal a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (RETÖRKI) munkatársa: Nagymihály Zoltán mondott emlékbeszédet. A beszéd teljes szövegét az alábbiakban olvashatják.

„Boldogasszony, ezer évig / Édesanyánk voltál, / Eleink, ha hozzád sírtak, / Hozzájuk hajoltál: / Száz ostorral ostorozzon, / Csak ez egyért, Boldogasszony, / A jó Krisztust kérd meg: / Négy-víz-parton, három-hegyen / Mindörökké magyar legyen / A máriásének.”

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Plébános Atya! Kedves Megemlékezők!

E szakrális környezetben, Máriaremetén, a Magyarok Nagyasszonya szobrától nem messze illő, hogy felidézzük a piarista tanár, költő, a két világháború közötti magyar cserkészmozgalom egyik legjelentősebb alakja, Sík Sándor 1920-as fohászát az andocsi Máriához. Köszönöm a megtisztelő lehetőséget, hogy szólhatok Önökhöz. A megtiszteltetés még nagyobb, ha tudjuk, hogy tavaly barátunk és harcostársunk, Juhász György mondta a megemlékező beszédet. Emlékezzünk róla szeretettel a szívünkben!

Kilencvenhét év távlatából Trianon számunkra nem egy helyszínt, egy impozáns Versailles-i kastélyt jelent. Már nem is egy eseményt – egy erős cinizmussal szerződésnek nevezett nagyhatalmi diktátum aláírását. Trianon a magyar közgondolkodás számára fogalom. Olyan fogalom, amelyben összesűrűsödik az elmúlt száz év – egy közösség minden szenvedése, amelyek eredője jórészt ez a döntés. Ha Trianonról beszélünk, az országcsonkítással egyszerre juthat eszünkbe magyarok másodrendű állampolgárrá tétele saját hazájukban, lakosságcserének nevezett kiűzetés a Felvidékről, vérbosszú a Délvidéken, az anyanyelv-használat korlátozása, a szelmenci kettévágott falu vagy éppen a magyarellenes pogrom Marosvásárhelyen.

Trianon egyszerre a megemészthetetlenség, a kibeszélhetetlenség és az orvosolatlanság szimbóluma.

A két világháború között politikusok, írók, tudósok, művészek legjobbjai próbálták megérteni a megérthetetlent, barátkozni a csak rövid rémálomnak remélt valósággal. Juhász Gyula és József Attila, Kosztolányi és Karinthy, Babits és Tóth Árpád, Herczeg Ferenc és Tormay Cecile merengett a „kincses Kolozsváron”, Ady Érmindszentjén és Váradán, a vértanúk városán, Aradon, a pozsonyi koronázóvároson és a kassai Dómon, Szabadkán és az ősi Vereckén. A Kosztolányi Dezső által szerkesztett, először 1921-ben megjelent Vérző Magyarország című kötet írásaiból a nagyfokú érzelmi azonosuláson túl még az ideiglenesség érzete és reménye tükröződik. Herczeg Ferencet idézem: „…valamire való magyar ember soha sem fog belenyugodni az ország földarabolásába. Képzelhető olyan helyzet, mikor nem lesz opportunus erről beszélnünk, de úgy sohasem fordulhat a világ, hogy a szívünkben is lemondjunk ezeréves örökségünkről. Ezt nem fegyverrel, sem szerződéssel, sem brutalitással, sem engedékenységgel nem fogják elérni ellenségeink, mert az ilyen lemondás ellenkeznék az ember ősi természetével.”

A revízió, az igazságtalanságok békés eszközökkel való kiküszöbölésének vágya teljes támogatást élvezett a magyar közbeszédben. Kassa hazatérése idején, 1938-ban Márai Sándor ekképpen tudósította szülővárosából a Pesti Hírlapot és a közvéleményt: „Mikor az ember nagyon sokáig, éveken át készül valamire, s minden hitével, minden akaratával szolgál egy célt, amikor bekövetkezik az, amire ilyen föltétel nélkül készült: a valóság legtöbbször csalódás. E sorokat szülővárosomban írom, amelynek visszatérését legjobb akaratommal és hitemmel szolgáltam, s olyan erősen akartam, mint talán semmit az életben: s most, mikor a valóság bekövetkezett (…) csodálattal észlelem, mennyire fedi ez a valóság az elképzelést! Kassa nem csalt meg: egészen olyan, mint ahogy emlékeimben és álmaimban láttam, olyan, ahogy elképzeltem. (…) Így áll előttünk, életnagyságú valóságában, a táj és a lélek, amely most hazatér az örök otthonba. Kimondjuk a drága városok nevét, s csodálatos térképet látunk, melyet nem a pillanat politikai ereje rajzol, - az örök Felvidék térképét látjuk, amelyen összevegyül erdő és város a múlt tüneményeivel, műemlék és rögzített betű azzal a titkosabb mítosszal, melynek láthatárán ezer év történelmi és szellemi körképe dereng.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A második világháború lezárása, az újabb „Trianon”, majd Magyarország szuverenitásának teljes elvesztése tökéletesen kibeszélhetetlenné, tabuvá tette a traumát. Juhász Gyula óvó figyelmeztetésének első sorát tiltássá formálta, a másodikat eltagadta a diktatúra: „Nem kell beszélni róla sohasem, de mindig, mindig gondoljunk Reá.” Idézzük fel itt Mindszenty József hercegprímás alakját, aki – mint tudjuk, hetven éve nagy hatású zarándoklatot vezényelt ide, Máriaremetére, és akinek szoboravatására szintén a közeljövőben kerül sor – a leghangosabban, szinte egyedüliként tiltakozott a felvidéki magyarok kiűzése és a délvidéki magyarok legyilkolása ellen. A külügyminiszternek írt levelében így fogalmazott: „Az, hogy 1938-ban örültek a Magyarországhoz való visszatérésnek, amellyel különben is 90%-ban magyar és összefüggő tömböt alkotnak, nem lehet ma bűnük. Melyik egyén és nép nem örül akkor, ha ősi hazája keblére visszatérhet?” A diktatúra kiépülése után a tettek, az összetartozás kifejezése helyett homályos, hazug ígéretek hangzottak el a szocialista internacionalizmus mindent megoldó eszméjéről. Holott a kommunista diktatúra nem javított, de rontott a helyzeten – az itthoni hallgatás teljesen kiszolgáltatta a határon túli magyarságot az egyáltalán nem internacionalista szocializmust építő utódállamoknak. Hogy a szocializmus nem megoldás, hanem csak fokozza a problémákat, azt kevesen merték kimondani. A nemrég távozott Csoóri Sándor Duray Miklós könyvéhez írt előszavában megfogalmazta: a rendszertől elválaszthatatlan sajátosságok – mint az egypártrendszer, a magántulajdon megszüntetése és az egyházak kiiktatása – a kisebbségek szempontjából hatványozottan voltak hátrányosak. Csoórit idézem: „A szocializmus vívósisakja alatt a Trianon utáni kisantantos összepillantások cinkosságát figyelheti meg szomorúan az ember. (…) Ezek az őrületbe csúszó torzulások nem egyszerű félreértések. Ott van mögöttük a törvény: a szocializmus végiggondolatlan eszmerendszere és gyakorlata.”

Kedves Emlékezők!

Trianon mint fogalom lassan száz évvel a diktátum aláírása után is orvosolatlan. Az Európai Unióban, amelynek keretei között jelenleg élünk, nincs becsülete az őshonos nemzeti kisebbségeknek – inkább gyanakodva, mint bátorítva tekintenek a közösségi jellegű követelésekre. Valahogy úgy vannak vele, mint a szintén Csoóri által idézett amerikai diplomata, aki nem érti, hogy a nemzetiségek „miért akarnak fennmaradni, amikor asszimilálódhatnának” is. Először azonban önmagunkba nézzünk. A közép-európai kommunista rendszerek összeomlása óta sem sikerült nemzeti egységet teremteni a határon túli magyarság ügyében – akkor sem, ha e célhoz a rendszerváltás óta talán még nem álltunk ilyen közel. A személyes példa ereje, egy-egy határon túlra vagy onnan szervezett osztálykirándulás, a nemzeti összetartozás törvénybe iktatása (az arról való iskolai megemlékezés), az összetartozást tudatosító civil szervezetek léte és tevékenysége mind-mind fontos lépést jelent. Tudnunk kell, hogy az emlékezés nem öncélú – gondoljunk csak a nyelvhasználatot korlátozó törvényekre, a mindennapok hátrányos megkülönböztetéseire, az időről időre feltörő magyarellenes erőszakra vagy a még mindig elérhetetlennek tűnő autonómiára.

A századik évfordulóhoz közeledve tudatosítsuk magunkban és szomszédainkban is: Trianon közép-európai tragédia. Végletekig fokozta a már amúgy is létező viszálykodást, gyengévé, a nagyhatalmak számára kiszolgáltatottá tette a Kárpát-medencében élő népeket. A ma zajló örvénylésben, Európa közepén, az egyre inkább kontinensen kívüli nagyhatalmak nyomásának satujában meg kell találnunk küldetésünket és azokat a pontokat, amelyek összekötnek bennünket. Magyart a magyarral, magyart a másik közép-európaival.

A Magyarok Nagyasszonya segítsen bennünket ebben!

Nagymihály Zoltán, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (RETÖRKI) tudományos segédmunkatársa

gondola
  • Putyin téved, a liberalizmus nem elavult, hanem...
    Az úgynevezett „liberalizmus” ma is világhatalomra törekszik, éppúgy, ahogy egykor a világ egyhatodát uraló kommunizmus. Ebben is hasonlít egymásra a „liberalizmus” és a kommunizmus.
  • Az állam a legrosszabb tulajdonos...
    „Az állam a legrosszabb tulajdonos” – ismételgette mantraként számos külföldről megfizetett – fölbérelt – politikus a kilencvenes években. Sokan bedőltek nekik, mert ez a külföldi propagandaközpontban megfogalmazott mondat nagyon hatásos volt. Négy évtizednyi kommunista uralom után jól hangzott.
  • Brenzovics: Ez össznemzeti ügy, megmaradásunk a tét
    Sajnálatos módon a Központi Választási Bizottság az ukrán törvényi előírásokkal ellentétben nem hozott létre magyar választási körzetet. Ráadásul huszonnyolc év után először fordult elő olyan, hogy egyetlen ukrán párt sem ajánlott fel az Ukrajnában élő kisebbségek számára pártlistán befutó helyet.
  • Vívó-vb - Siklósi Gergely parádés vívással világbajnok
    Az aranyéremért a csapatban háromszoros Európa-bajnok Szergej Bidával kellett megmérkőznie. A 26 éves orosz már sokkal nagyobb falatnak bizonyult, de Siklósi még nála is jobb napot fogott ki, ezt jelezte, hogy a nehéz helyzetekből is ki tudott keveredni.
  • Naponta 11 keresztényt ölnek meg hite miatt
    Naponta 11 keresztényt ölnek meg a világon hite miatt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Washingtonban, a vallásszabadság előmozdításáról tartott második konferencián helyi idő szerint csütörtökön.
MTI Hírfelhasználó