Civilizációs mentőcsónakok
Jelenleg a civilizációs mentőcsónakok épségben való megőrzése lehet a társadalmi önvédelemnek a stratégiai célja.
2017. június 22. 16:21
Tavaly 27,5 milliárd euróba kerültek a migránsok, az idén akár többe is kerülhetnek, hiszen folyamatosan érkeznek újak, elképzelhető, hogy akár 800 000 ezer migráns jöhet idén Olaszország felől. Minél alacsonyabb edukációval érkeznek, még nehezebb őket bevinni a munkaerőpiacra – magyarázta egy volt német közrendőr a magyar köztelevízióban.
 
Európa elesett – mondják szakértők.
 
Ennek oka elsősorban az, hogy a kontinens politikai csúcsvezetőségeiben vagy korrumpált, vagy más módon érdekeltté tett, vagy mentálisan sérült politikusok ülnek. Azaz dehogy ülnek: lázasan tevékenykednek, buzgólkodnak.
 
Jóvátehetetlen kárt okoznak.
 
A politikai bűnözők tevékenységét vagy korrumpált, vagy más módon érdekelt médiumok segítik. Bődületes torzításokat zúdítanak rá a közönségre: elhallgatással lehetetlenné teszik a tájékozódást, alattomos manipulációval hamis világképet alakítanak ki.
 
Nyugat-Európa már áldozatukká esett.
 
A társadalmak tönkretételét fokozzák a külföldről megfizetett, úgynevezett „civil szervezetek”, valójában köztörvényes alanyok. Immár nem is titkolják, hogy konkrét károkozóktól kapják egzisztenciájuk fenntartásához a javadalmazást.
 
A hatóságok küzdenek ellenük, de erejük fogy.
 
Kontinensünkön még vannak területek, amelyeket nem tett tönkre a terrormigráció. Ezeket a területeket folyamatosan támadják a korrupt politikusok és a felbérelt, úgynevezett „civil szervezetek”, és maguk a terrormigránsok.
 
E civilizációs mentőcsónakokat is igyekeznek elsüllyeszteni.
 
Az európai civilizáció megvédése lényegében az egykori vasfüggönytől Keletre eső régiók történelmi küldetése lehet. A misszió teljesítését megnehezíti az adott térségekben már régóta tevékenykedő ötödik hadoszlop, amely pénzügyi támogatást húz.
 
A terrormédia és a vörös gárdák támadásai rombolnak.
 
Ám lépéseket tesznek a csúcsokon pöffeszkedő szélsőségesek is, köztük a brüsszeli alkoholista, a berlini szelfis jópofáskodó, és az immár oromzatra vergődött párizsi ficsúr, egy híres bank volt alkalmazottja. Megosztani igyekeznek a védekező közösségeket.
 
A négy Adalbert-országból kettőt kiragadni próbálnak.
 
Az úgynevezett „elitbe” édeskednek két, valamikor egybetartozó posztkommunista központot, bízva a rövidtávú érdekek csáberejében. A szirénhangok nemcsak az „adalbertek” szétesését, hanem Európa teljes összerogyását okozhatják.
 
Éppen ez a pénzügyi oligarchia célja.
 
Jelenleg a civilizációs mentőcsónakok épségben való megőrzése lehet ellenben a társadalmi önvédelemnek a stratégiai célja. S a veszély oly közeli, hogy stratégiáról már alig, inkább csak taktikáról beszélhetünk. Az elképzelhető legkeményebb önvédelemhez kell tehát folyamodnunk.
Ennek része a korrupt csúcsvezetők gyors leleplezése.
 
Noha ez jelentős részben már megtörtént, hiszen a korrupt csúcsvezetők immár a látszatra sem vigyáznak, önmagukat leplezik le, annyira magabiztosak, tudják: nincs erő, amely velük szemben a törvényességet érvényesíthetné.
 
Titkos bankszámláik, rejtett kapcsolatrendszerük fénybe helyezése azonban hatásos lehet.
 
Egy tengerentúli nagy állam éveken át lehallgatta telefonbeszélgetéseiket, zsarolhatóvá tette egy részüket. A feltárt tényeket kell jól érthetően a társadalommal tudatni, s ez a munka annak az apparátusnak a feladata, amely politikusok körül, adófizetői pénzből él.
 
Divatos szóval: kommunikálni kell. Kellene…
 
Fontos tudatosítani azt is, hogy adott társadalmak a mentőcsónak szerepébe jutnak. Ez a küldetés sokkal felemelőbb, mint az áldozattá válás ellen naponta harcolni: utcai bandákkal, robbantókkal, késelőkkel, gázolókkal, büntethetetlen bűnözőkkel.
 
A gazdasági szankciókkal való brüsszeli fenyegetés gyerekes.
 
A Merkel-vendégekkel elárasztott térségek sokkal nagyobb gazdasági kárt szenvednek, mint a védekező, önmaguk forrásaira támaszkodó régiók.  A munkaerőpiacra bejutni sem akaró tömegek napi etetése, öltöztetése, szórakoztatása bődületes költség.

Tavaly 27,5 milliárd euróba kerültek a migránsok – mondta a volt német közrendőr.

Kovács G. Tibor
megmondó
Jó lenne, ha az általános művelődési környezet emelkedne olyan nívóra, hogy flaszterparaszt és közokirat-hamisító még pártszékház portása se lehessen.
  • Medgyessy is, Gyurcsány is mulasztott
    „Gyurcsány Ferenc akkor is, és most is hivatalos személynek számít, márpedig hivatalos személyeknek kötelessége a tudomására jutott bűncselekményt feljelenteni.”
  • Harcoljunk a hazánkért
    Magyarországot az egykori tűzzel-vassal való támadások után sokkal veszélyesebb fegyverrel: az aljassággal támadják hosszú ideje.
  • Storcknak mennie kell
    Egy órán át emberhátrányban játszottak, és a világklasszist sorában tudó Portugáliának csak egy gólt sikerült szereznie ellenünk.
  • Demokratikus pontok a Vérszerződésben
    A második, a harmadik és az ötödik pont egyértelműen demokratikus elv, az első és a negyedik inkább a rend fenntartására tett eskü.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI