Volt egy kis zavar a déli harangszó körül
A magyar történelemhez kötődő, és a katolikus világban általánossá vált szokás, a déli harangszó bevezetésének évfordulója van ma. A pápa 1456. június 29-én rendelte el, hogy minden délben meg kell szólalniuk a templomok hatalmas hangszereinek, hogy a török elleni keresztény győzelemért könyörgő imára hívjanak. Kezdetben azonban nem volt kapcsolat, mert nem lehetett, a magyarok által kivívott nándorfehérvári győzelem és déli harangszó között.
2017. június 29. 11:58
A déli harangszó minden nap déli 12 órakor megszólaló, az Úrangyala imádságra hívó harangszó. Az egész világon elterjedt szokás a katolikus templomokban, de Magyarországon a legtöbb protestáns templomban is harangoznak délben.
 
A mindennapos déli harangozás szokása a XV. század közepéről ered, amikor III. Callixtusz pápa 1456. június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok ünnepén kiadta Cum hiis superioribus annis kezdetű imabulláját. Ebben az egész keresztény világ számára elrendelte, hogy imádkozzon a török ellen harcba szálló keresztes seregek győzelméért.
 
 
III. Callixtusz pápa ábrázolása az olasz Sano di Pietro (1406–1481) festményén

 

Magyarország lett volna a következő nagy fogása

II. Hódító Mehmed török szultán ugyanis Konstantinápoly 1453-as bevétele után ismét Európa felé fordult. A török uralkodó 1456 májusában százezres haddal indult a Magyar Királyság kulcsának tartott, az ország belseje felé felvonulási útvonalat biztosító Nándorfehérvár, a mai Belgrád ellen.

A hírre a Borgia családból származó III. Callixtus pápa, aki 1455 áprilisában lett a katolikus egyház feje, keresztes hadjáratot hirdetett. Ebből ugyan nem lett semmi, de más úton gyűltek a hadak a magyar végek védelmére. Csehországból, Lengyelországból és Szerbiából érkeztek katonák Magyarországra, ahol az olasz inkvizítor és hitszónok Kapisztrán János szervezett keresztes sereget. Nándorfehérvár védelmét a törökverő hős, Hunyadi János, Magyarország főkapitánya irányította.

Volt egy kis zavar

Fontos azonban kiemelni, hogy a pápa a rendeletét három héttel a július 22-ei nándorfehérvári győzelem előtt hirdette ki, aminek híre csak további pár hét múlva érkezett meg Rómába. Tehát eredetileg nem lehetett szó a magyar diadal és a déli harangszó közötti kapcsolatról.

Azonban a keresztény győzelem híre a török felett Európa számos városába a pápai imabullával egy időben, sőt sok helyre azt megelőzve érkezett meg. Így előfordult, hogy a harangokat a győzelem hírére kongatták meg, és a déli harangszó egybeforrt a nándorfehérvári csatával.

Maga a pápa augusztus 6-án értesült a diadalról, és aznapra kihirdette az egyház új ünnepét, Jézus színeváltozását. (Az ünnep arra az újszövetségi eseményre emlékeztet, amikor a Tábor hegyén a tanítványok előtt megmutatkozott a Megváltó isteni dicsősége.) Az Európa-szerte kitörő örömmel és megkönnyebbüléssel fogadott magyar győzelmet követően a pápa bullájának is új értelmezést adott: „Minthogy Isten győzelemre segítette a keresztények fegyvereit, a déli harangszó alatt elmondott imák egyben a hálaadás imái legyenek.”

Szoptatás és harangszó

III. Callixtus bulláját VI. Sándor pápa 1500. augusztus 9-én az újabb török veszedelem miatt megújította a déli harangozásról szóló bullát, és arról rendelkezett, hogy a harangszó az egész keresztény világban minden délben szólaljon meg, jelezve, hogy a kereszténység védelme, az összetartás minden időben és minden helyen fontos kötelesség.

Ma minden plébánia legalább egy templomában kötelező a déli harangozás. A harangok csak a húsvéti nagyhét utolsó napjain némulnak el, amikor „Rómába mennek”. További adalék a kapcsolódó szokásokhoz, hogy az 1930-as években még élt az a népszokás, mely szerint a harangszó idejében szoptatták az újszülötteket.

hirado.hu - MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Új lendület az európai jobboldalnak
    A neomarxista, globalista hullám és politikai erők olyan támadás alá vették az Isten, haza, család hármas egységét a nyugati civilizációban, hogy annak egységes válaszreakciót kell szülnie a jobboldal részéről – szögezte le Szánthó Miklós.
  • Őcsény lovasa nyerte a 15. Nemzeti Vágtát
    Németh János, Őcsény lovasa nyerte Galaxy nevű lovával a 15. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap a budapesti Hősök terén.
  • Megújult a Bakáts téri templom Budapesten
    Felújították a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-főplébániatemplomot Budapest IX. kerületében. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vasárnap szentmise keretében áldotta meg az épületet és szentelte fel a templom új oltárát.
MTI Hírfelhasználó