Ellenzék, párt, kampány
Tirts Tamás volt országgyűlési képviselő a korai Fideszről és a rendszerváltás magyar társadalmáról.
2017. június 30. 16:23

"Mint egykori történelem szakos bölcsész, hogyan látja: a magyar történelem fontos kérdéseiben mennyire voltak egységesek a Fidesz vezetői?

Az ideológiai különbségek természetesen ezen a területen is jelen voltak. Emlékszem például a külföldi utazásokat értékelő beszámolókra, amelyek során Fodor Gábor részéről előjöttek erőteljes kritikák az emigráció bizonyos részével szemben – például nem szívesen akart volna találkozni a „szélsőjobboldali” Tollas Tiborral. De beszélhetünk 1956-ról is: ezzel kapcsolatban ugyan az esemény pozitív megítéléséről nem volt vita, de arról igen, hogy mit emelünk ki belőle. Az első időben persze csak annyit tudhattunk, hogy aki október 23-án vagy június 16-án az utcára megy, az bajba sodorja magát. Természetesen Kádár árulásáról és a megtorlásról sem volt véleménykülönbség. Arról viszont már inkább, hogy milyen szereplőket hangsúlyozunk: Fodor Gábor vagy Hegedűs István sokkal fontosabbnak érezte például a reformkommunista vonulatot.

A Fideszről szóló állambiztonsági jelentések bizonyítják, hogy a kommunista hatalom nagy figyelemmel kereste azokat a pontokat, ahol az ellentétek kiélezhetőek voltak. Ezekben a jelentésekben a vidék-főváros ellentétet látták egy ilyen tényezőnek. Ez valóban érvényes lehetett? A kollégisták között megjelenő vidéki „mag” mennyire volt meghatározó?

Ez nagyon érdekes kérdés. A kollégiumok fiataljai alapvetően vidéki hátországot hoztak magukkal. Ráadásul viszonylag hamar létrejöttek a vidéki és kistelepülési Fidesz-csoportok is, tehát nem csak a kollégisták jelentették ezt a magot. A lefordítva „népi–urbánusnak” – nagyon általánosítva zsidó–nem-zsidónak – nevezett ellentét szerencsére nem jelent meg a Fideszben. Soha, ekkor és később sem éreztem, hogy ennek a pártban jelentősége lett volna. Nem véletlenül vallottuk kezdettől, hogy a népi-urbánus – ekkor MDF–SZDSZ-ellentétként testet öltő – viszály meghaladására törekszünk.

Mik voltak a fő fordulópontok a Fidesz korai történetében? Az említett párttá alakuláson kívül sokan a listavezető személyének kiválasztását is ennek tekintették…

Engem 1989. november 27-én behívtak katonának, úgyhogy az ominózus januári, listavezetőről szóló szavazáson jelen sem tudtam lenni. Ugyanakkor ezek a „presztízsharcok” már korábban érzékelhetőek voltak. A Nagy Imre-újratemetés idején a mi kertünkben volt egy hosszabb megbeszélés, ahol a Fodor–Ungár–Hegedűs-szárny Wachsler Tamást próbálta előtérbe tolni és szerepeltetni. Azt akarták, hogy ő, és ne Orbán mondja a beszédet. Akkor többek között Kövér László és jómagam is Orbán Viktor mellett szólaltunk fel, elég hamar felismertük ugyanis tudását és tehetségét, illetve hogy ő tudja közülünk legjobban, legkarakteresebben elmondani ezt a szónoklatot. De ennek eldöntéséhez is hosszú vita vezetett.

Orbán Viktor képessége és vezetői attitűdje egyébként már abban megmutatkozott, ahogy integrálni tudta a különböző irányzatokat (frakcióvezetőként is tudta kezelni a konzervatívokat és a liberálisokat egyaránt), majd felismerte a pillanatot, amikortól ez az „együttélés” már nem volt tartható. Nem tudom, hogy a liberálisabbakban mikor tudatosult végleg, hogy nem tudnak többségre szert tenni a párt vezetésében. A belső versengés kicsúcsosodási pontja mindenesetre 1993 őszére tehető, amikor Fodor Gábor nem került be az Országos Választmányba sem. Ezután léptek ki a pártból. A nemzedéki jelleget biztosította a 35 éves korhatár, ami az első öt évben érvényben maradt, és védett minket, például a beépíteni tervezett ügynököktől, akik nyilván nagyobb számban kerülhettek volna be, és zilálhatták volna szét a szervezetet. Akkor ez a döntés nem az ügynökökkel szembeni védekezés okán született, nem is voltunk feltétlenül tudatában ennek a maga teljességében, csak éreztük. Itt éltünk ebben az országban, volt valami fogalmunk arról, hogyan mennek a dolgok. A telefonok lehallgatása például már 1990 előtt téma volt. Az is nyilván „teljesen véletlen”, hogy Lónyay utcai lakásunkba akkor kaptuk meg a tizenöt éve igényelt telefont, amikor kampányfőnök lettem. Éreztük, hogy odafigyelnek ránk. A korhatár 1993-ban persze fel lett oldva, amikor a „törzsgárda” bizonyos tagjai elérték a 35 évet. Jó volt ez így, mert az első öt évet és az azzal járó gyermekbetegségeket túléltük.

Hogyan értékelték Önök Orbán Viktor Nagy Imre-újratemetésen elhangzott beszédét?

A Fideszt a szervezettségnek abban a fázisában a Választmány testületként irányította, és ezt mindenki komolyan is vette. Orbán Viktor későbbi évek során kiharcolt egyértelmű vezető szerepe akkor még nem jelentkezett. Orbán korrekt módon a testület elé hozta a mondandója vázát. Nyilván már korábban is beszélt ezekről másokkal: akkoriban a fő bizalmasa egykori nevelőtanára, Kövér Laci volt, adott a véleményére, szorosan kötődött hozzá, beszédeinek végsőnek szánt formáját is neki mutatta meg. (Azt gondolom, ez az emberi-baráti kötődés máig megmaradt.) Vannak elemei a beszédnek, amelyek nagyon emlékezetesek maradtak. Arról a központi kérdésről, hogy az orosz csapatok menjenek ki, például órákig vitatkoztunk. A Választmány egy része – talán itt Hegedűs Istvánt lehetne kiemelni – hosszasan érvelt amellett, hogy ezt nem kellene, ennek túl messzire menő következményei lehetnek. A kijelentés veszélyét próbáltuk bemérni a vita során. Ebből a szempontból jó, hogy voltak „mérsékeltebbek” és „radikálisabbak” – én ebben a kérdésben az utóbbi szárnyhoz tartoztam. Úgy éreztük, hogy ennek itt van az ideje: ha ennyi ember előtt elhangzik ez a kijelentés, az felszabadító erővel hat. Kétségtelen, hogy akik nem voltak benne 1988-tól az utcai tüntetésekben és a politikában, megijedhettek ettől. Éreztük, hogy van tétje a dolognak. Az orosz csapatok kivonulására vonatkozó üzenet végül elhangzott és hangsúlyos lett. A mai napig akárhova megyek, idős nénik és bácsik igazolják vissza mindezt, harminc év után is. Az emberek megjegyezték és Orbán Viktorhoz kötötték ezt, hiszen ő mondta el a beszédet.

A szovjet csapatok hazaküldésén kívül még egy hangsúlyos és az emberek számára emlékezetes momentuma volt a beszédnek. Ráadásul egy olyan, ami a mai napig meghatározza az 1956-tal kapcsolatos vitákat: a „hatodik koporsó”. Erről is volt vita?

Igen. Erről is hosszan vitatkoztunk, hogy ez a kérdés hogyan kerüljön a beszédbe. Orbán Viktor végül elég frappánsan foglalta bele a mi generációnk jövőjének kérdését. Minden generációnak újra kell értelmeznie a saját helyzetét, definiálnia kell az akaratát – így volt ez akkor is és így van ma is, újabb harminc év elteltével. Ez a jelképes fordulat az akkori ifjúságot volt hivatva megszólítani – erre Orbán Viktor karakterével, beszédstílusával (kissé hadart akkor), gyorsaságával (amely a beszéd időkorlátja miatt szükségesnek mutatkozott) amúgy is alkalmas volt. Az akkori viták legalább felét egyébként az ügyrendi kérdések foglalták el. Tudjuk, a szervezők nemcsak időkorlátot szabtak, de el akarták kérni előre a teljes beszédet – nyilván ki akarták herélni a szöveget –, ebbe végül nem mentünk bele."

(Részlet a Rendszerváltó Archívum legújabb 2017/2 számából, melyben Tirts Tamás volt országgyűlési képviselővel a korai Fideszről és a rendszerváltás magyar társadalmáról Szekér Nóra és Nagymihály Zoltán a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (RETÖRKI) munkatársai kérdezték. Az interjú teljes terjedelmében megtalálható és elolvasható a http://archivum.retorki.hu/folyoirat internetes oldalon.)

gondola
MTI Hírfelhasználó