Aranyos a magyar vizes vb-történelem
Minden idők legjobb vizes világbajnoksága lehet a ma kezdődő magyarországi rendezvénysorozat. A helyszínek megújulva várják a külföldről érkező 350 ezer nézőt.
2017. július 14. 14:49

Őket a főváros négy helyszíne mellett még a Balaton északi partján is sportesemények várják.

A vizes sportok világbajnokságát 1973 óta rendezik meg a FINA (Nemzetközi Úszószövetség) segítségével. Bár a budapesti rendezvénysorozaton már hat versenyszámban mérkőzhetnek meg egymással a világ legjobbjai; az első belgrádi kiírásban még csak az úszás, szinkronúszás, műugrás és férfi vízilabda versenyeiben avattak bajnokokat.

A szervezők eredetileg egy ’71-es startra készültek, ám a FINA anyagi gondjai miatt két évet csúszott a projekt. A rendezvényen résztvevők és a média azonban hamar rájött, hogy kiváló kezdeményezésbe fogtak bele.

Lali és Lili, a két kabalafigura a budai alsó rakparton, a Batthyány téri hajóállomáson lévő 17. FINA Világbajnokság Látogatóközpontjánál, ahol sajtótájékoztatót tartottak 2017. július 6-án. Bejelentették, hogy a budapesti vizes vb helyszínéül szolgáló Duna Aréna akadálymentes, a kerekesszéket használók pedig online is megvásárolhatják jegyüket a sporteseményre. MTI Fotó: Cseke CsillaLali és Lili, a két kabalafigura a budai alsó rakparton, a Batthyány téri hajóállomáson lévő 17. FINA Világbajnokság Látogatóközpontjánál, ahol sajtótájékoztatót tartottak 2017. július 6-án. Bejelentették, hogy a budapesti vizes vb helyszínéül szolgáló Duna Aréna akadálymentes, a kerekesszéket használók pedig online is megvásárolhatják jegyüket a sporteseményre. MTI Fotó: Cseke Csilla

 

Hazánk már az első világversenyen is jól teljesített

Az első vizes világbajnokság két ország küzdelméről szólt. Összesen 47 ország 686 versenyzője vett részt a versenyen, de az Egyesült Államok és Kelet-Németország 66 éremmel távozott a jugoszláv rendezésű eseményről. A házigazdáknak egy bronz jutott, de Magyarország meglepően jól teljesített.

A belgrádi versenyen hazánk is kiváló eredményeket ért el. A magyarok négy éremmel tértek haza, Hargitay András (jelenlegi úszó szövetségi kapitány) 400 méter vegyesen és a vízilabdázók lettek a világ legjobbjai, míg Verrasztó Zoltán 200 méteres hátúszásban ezüstöt, Gyarmati Andrea ugyancsak 200 méter háton nyert bronzérmet.

Magyarországról eddig összesen 10 úszó nyert aranyérmet a vizes vb-k történelmében. Együttesen összesen 26 aranyérmet szállítottak hazánknak, ebből 22 mell- és vegyes úszóversenyekből jött. Cseh László kazanyi pillangósikerével gyorsúszásban is aranyat szereztünk, de a magyar világklasszisok impozáns eredményei után Hosszú Katinka vette át a stafétabotot ötszörös bajnokságával és négy bronzérmével. Őt Darnyi Tamás követi négy elsőséggel.

Kivételes évnek számít a vizes világbajnokságok közül a 1991-es év, hiszen ekkor csak az Egyesült Államok volt eredményesebb hazánknál. Perthben az öt aranyunkból három világcsúcs született Darnyi és Rózsa révén.

Hatalmas lehetőség a világesemény

Vissza nem térő alkalmat jelent hazánk népszerűsítésére a vizes világbajnokság, amelyet mindössze két év alatt szervezett meg az ország – nyilatkozta Seszták Miklós fejlesztési miniszter a Magyar Időknek. A világesemény jegyárainak kialakításánál az volt a cél, hogy minél több szurkoló láthassa a rendezvényt, így az esemény akár tízmilliárdokat is hozhat a magyar gazdaságnak.

A világesemény a kimutatások szerint jelentős megtérülést jelent a szervező országoknak. Így volt ez Barcelonában is, ahol a 2013-ban megrendezett vizes vb-ről készült kutatás szerint az esemény 1853 munkahelyet teremtett.

A vizes világbajnokság Magyarország eddigi legnagyobb sporteseménye. 350 ezer nézőt vonz hazánkba, ráadásul a a világbajnoksághoz köthető tartós fejlesztések az eseménytől függetlenül a későbbiekben is megvalósultak volna. A Duna Aréna, a Császár-Komjádi és a Hajós uszoda, vagy a megújult Margitsziget évtizedeken át szolgálja majd a gyerekeket, családokat, versenyzőinket és a nagyközönséget. A kormány azonban az esemény miatt előrébb hozta a munkálatokat, így azok hamarabb szolgálják majd a fővárosiak kényelmét.

A 2017-es, magyarországi vizes világbajnokságon több mint 200 ország versenyzői vesznek részt. A rendezvény négy budapesti helyszíne mellett a balatonfüredi kikötőt is bevonták, hazánk új létesítmények megépítésével és számos felújítással készült a várva-várt sporteseményre.

Megújulva várjuk a hangulatos világbajnokságot

Az úszóversenyeket a 2017 februárjában átadott Duna Arénában tartják július 23-a és 30-a között. A fővárosi Dagály strandfürdő tőszomszédságában épült új fedett uszodaegyüttes alapkövét kevesebb mint nyolcszáz nappal a világbajnokság rajta előtt tették le.

Az aréna két részből áll, egy nagyjából hatezer nézőt befogadó alapépületből és a kifejezetten a világbajnokságra épített, lelátókat és kiszolgáló létesítményeket felsorakoztató létesítményből, ami 15 ezerre növeli az aréna befogadóképességét.

A 2017-es vizes világbajnokság központi budapesti létesítménye, a Duna Aréna 2017. július 13-án. MTI Fotó: Balogh ZoltánA 2017-es vizes világbajnokság központi budapesti létesítménye, a Duna Aréna 2017. július 13-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán

 

Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda

A Margitszigeten, a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában kerül sor a világbajnokság vízilabdatornájára. A fedett uszodát 1930-ban építették az első magyar olimpiai bajnok, Hajós Alfréd tervei alapján.

Hét évvel később készült el az első külső medence és a műugrók számára kialakított létesítmény. Azóta többször felújították, a 2006-os úszó Európa-bajnokság előtt pedig újabb nagymedencével bővült a létesítmény, amely Széchy Tamás mesteredzőről kapta a nevét. A vízilabdatorna eseményei július 16-ától 29-éig tartanak.

fina2A 2017-es budapesti FINA vizes világbajnokság vízilabdatornájának helyszíne, a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda a fővárosi Margitszigeten 2017. július 13-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

 

Szinkronúszás a Városligeti tavon

A Városligeti tavon kialakított medencében, a Vajdahunyad vára mellett rendezik meg a szinkronúszó versenyeket július 14-e és 22-e között. A sportág történetében még nem volt arra példa, hogy a szinkronúszók számára kialakított medencét egy teljesen nyílt helyszínen állítsák fel. Az előadás egy 20×30 méteres medencében zajlik, ezen belül van egy olyan 12×12 méteres területet, melynek mélysége legalább három méter, a zene pedig víz alatti és víz feletti hangszórókból szól.

A 2017-es vizes világbajnokság szinkronúszó versenyeinek helyszíne a Városligetben, a Vajdahunyad vára mellett 2017. július 13-án. MTI Fotó: Illyés TiborA 2017-es vizes világbajnokság szinkronúszó versenyeinek helyszíne a Városligetben, a Vajdahunyad vára mellett 2017. július 13-án. MTI Fotó: Illyés Tibor

 

Óriásugrás szembe az Országházzal

Az egyik legszembetűnőbb, impozáns építkezés a Parlamenttel szemben kezdődött. Az óriástoronyugrás 2013 óta része a vizes világbajnokság programjának, előzőleg sziklaugrásként különböző extrém világkupa-sorozatok formájában létezett a sportág. A férfiak 27, a nők 20 méteres ugrását a Batthyány térnél ideiglenesen felépített létesítményben rendezik meg, háttérben az Országházzal és a Lánchíddal. Az óriástoronyugrás versenyeit a vb zárásaként, július 28-29-30-án rendezik meg.

A 2017-es budapesti FINA vizes világbajnokság óriástoronyugrásának helyszíne a fővárosi Batthyány térnél, a Sztehlo Gábor rakparton 2017. július 13-án. MTI Fotó: Koszticsák SzilárdA 2017-es budapesti FINA vizes világbajnokság óriástoronyugrásának helyszíne a fővárosi Batthyány térnél, a Sztehlo Gábor rakparton 2017. július 13-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

 

Balatonfüred is debütál

A fővárosi helyszínek mellett a Balaton északi partját is bevették a vizes világbajnokság helyszínei közé. Balatonfüreden a nyílt vízi úszók versenyeit rendezik meg július 15-16 és 17-21 között.

A 2017-es FINA vizes világbajnokság nyíltvízi úszás versenyszámának helyszíne Balatonfüreden 2017. július 12-én. MTI Fotó: Bodnár Boglárka

 

A pályát a Tagore sétány közelében, a kikötőnél alakították ki.

hirado.hu
megmondó
Ebben a kérdésben a jelen a fontos: most titkolják el a tényeket a társadalmak elől.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI