Örökség – Helmuth Kohl temetésének titkai
Magyar Miatyánk Kohl sírja fölött
Jómagam azok közé tartozom, akik szerint Helmut Kohl államférfiúi teljesítménye elválaszthatatlan volt a keresztény hitétől.
2017. július 22. 15:00

Kidőlt a tölgy. Nem lehet véletlen, hogy épp június tizenhatodikán. Ez a nap az apokrif középkori hagyomány szerint a világ teremtésének napja – emiatt aztán később elhíresült írók választották kitüntetett regényidőnek, s nem keveset adtak volna érte, ha köze lehetne hozzá a biográfiájuknak. Helmut Kohl ekkor távozott, de úgy alakult az élete, hogy nyugatnémet, majd össznémet kancellárként, a német újraegyesítés atyjaként hozzá tudott adni valamit a félbemaradt Teremtéshez.

Nyolcvanhét évéből tizenhat volt az, amelyet a német politika csúcsán tölthetett, s ennek hajszálpontosan a felezőidejében történt meg a történelmi igazságszolgáltatás, a természetellenes kettéosztás „helyrekalapálása”, amit a legendás és bátor kohli tíz pont meghirdetése tett lehetővé a berlini fal leomlását követően. Mert históriai szerepük lehet a rombolóknak, ám ha a rombolást nem követi építés, felemás a mégoly forradalmi siker is.

Az elemzők óvatosan megkerülik a kérdést, de folyton kitüremkedik a politikailag korrekt takaró alól: ennek a történelmi tettnek a végrehajtásában mennyiben játszott közre Kohl kancellár kereszténydemokrata mivolta, kereszténysége, istenhite?

Abban, hogy nem legyintett a reménytelen megkísértésére, s a mindenkori kicsinyes reálpolitikai lehetőségekre hivatkozva nem érte be kompromisszumokkal, pici lépésekkel, ahelyett, hogy a kollektív bűnösség billogát, az önemésztés identitásőrlő kényszerét évtizedeken át hordozó népével együtt a Nagy Ugrást megkísérelje?
Jómagam azok közé tartozom, akik szerint Helmut Kohl államférfiúi teljesítménye elválaszthatatlan volt a keresztény hitétől.

Ezzel együtt tisztelte meg az Európa Tanács az Európa Díszpolgára címmel, s ezzel együtt javasolta Kohlt Nobel-békedíjra kereken tíz éve Manuel Barroso, az Európai Bizottság akkori elnöke és Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió Nyugat-szerte ünnepelt sírásója. Persze – akárcsak Gandhi – Kohl ezt nem kaphatta meg: abban az évben kellett a plecsni Al Gore-nak, akire már alig-alig emlékszünk, ám akinek a tevékenysége ugyebár összehasonlíthatatlanul jelentékenyebb a békés világ normalizálásában.

Orbán Viktor kormányfő Helmut Kohl egykori német kancellár gyászmiséjén a speyeri dómban 2017. július 1-jén Forrás: Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda–Szecsődi Balázs

Kohl halála és július elsejei temetése között kereken két hét telt el. Ezalatt napvilágot látott a hír, hogy a kancellár özvegye, Maike asszony azt szeretné: Orbán Viktor magyar miniszterelnök is beszédet mondjon a búcsúztatón. Nem így történt. Jean-Claude Juncker, a kohli alapoktól időközben ideológiailag messze elkószált barát, az Európai Bizottság elnöke ezt személyesen akadályozta meg.

Mivel Helmut Kohl lett az első politikus, akitől nem nemzeti, hanem európai uniós szintű gyászszertartáson vettek végső búcsút Strasbourgban, az unió zászlajával letakart koporsó előtt beszélt Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke; Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke; Jean-Claude Jun­cker, aki „európai hazafiként” írta le Kohlt, s felidézte, hogy 1997-ben, amikor megszülettek az első tervek az unió keleti bővítéséről, a kancellár könnyezett örömében; Angela Merkel, a nagy kancellárelőd politikai „kivégzőosztagának” vezetője (akit az özvegy a hírek szerint az „árulása” miatt nemkívánatosnak tartott, de Merkel becsületére legyen mondva: beszédében elismerte, hogy „voltak köztünk súrlódások az elhunyttal”); Feli­pe González egykori spanyol kormányfő; Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök; Emmanuel Macron francia elnök; sőt még Bill Clinton amerikai exelnök is. A rutinos tengerentúli rétor – ha szabad ebben a kontextusban így fogalmazni – „elvitte a show-t”: felintve a karzaton helyet foglaló ifjú strasbourgi muzsikusoknak, s rámutatva a ravatalra, kijelentette, hogy „mindannyian így végezzük”.

Úgy fogalmazott: nagyon sok olyan, már visszavonult politikust lát a megemlékezésen, mint ő maga. Mind azért jöttek el, mert Kohlnak köszönhetően olyan nagy dolgok részesei lehettek, amelyek túlmutattak önmagukon. Ezzel – államférfiúi nagyság ide, kontinentális jelentőség oda – Clinton egy csapásra helyretette az emberi és isteni léptéket; lehet mondani: olyan volt, mint európaiak között egy keresztény.

Hogy az özvegyet mivel vették rá, hogy a német haza üdve érdekében Orbán, az unió „fekete báránya” maradjon ki a hivatalos politikai ceremóniából, annak kiderítése minden bizonnyal kemény titkosszolgálati feladat lenne. Mindenesetre, ha a német és az európai hatalom mulandó aktuálpolitikai meggondolásokból negligálta az elhunyt előre kinyilvánított szándékát, az több évezredes európai hagyományt bírált felül.

Maike asszony kétségkívül személyesen ismeri a magyar miniszterelnököt. Például arról a kormányfői látogatásról, amely tavaly tavasszal zajlott ludwigshafen-oggersheimi otthonukban, Balog Zoltán kíséretében, aki tolmács minőségében volt jelen.

A bensőséges beszélgetés során a felek közös hangot találtak többek között a menekültválság megítélésében, hangsúlyozva, hogy Európa nem lehet a világban szükséget szenvedő emberek millióinak új hazája, s ennek ellenkezőjét a kereszténységre való hivatkozással sem lehet levezetni. A menekülthullámot történelmi kihívásnak nevezték a szükséget szenvedők milliói és Európa jövője szempontjából is, de hangsúlyozták, hogy Európának az érintett régiókban kell segítséget nyújtania, hogy minél több ember előtt saját hazájában nyíljanak meg a kilátások. Egyetértettek abban is, hogy a XXI. században is észszerű, megfontolt és hosszú távú gondolkodással lehet megóvni azokat az értékeket, amelyekre építve Európa létrejött.

A mainstream médiabeli furcsálkodás – esetenként a felháborodás – a tavaly áprilisi vizit után olykor nem ismert mértéket. Érthetően, hiszen nem kisebb volt a tét, mint az unióalapító politikai örökség sorsa: Orbán vagy pillanatnyi európai ellenlábasai képviselik-e hívebben manapság a klasszikus kereszténydemokrácia ethoszát. Akik hajlamosak voltak ezt a tisztelgő látogatást magyar részről egyszeri PR-akciónak, propagandisztikus szervezési bravúrnak minősíteni (s a legelvetemültebbeknek az sem volt túl drága, hogy a tolószékbe kényszerült Kohlt egyúttal szenilis vénembernek állítsák be), figyelmen kívül hagyták, hogy a két politikust több évtizedes rokonszenvező kapcsolat fűzi egybe.

Kétségtelen, hogy a közös fotóval is megerősített oggersheimi vizitálás utólag történelminek bizonyult, hiszen ez volt az utolsó eset, hogy Kohl kancellár hivatalban lévő politikust fogadott. Kevesen tudnak azonban az előzményekről: például arról a kilencvennyolcas, többórás, elmélyült, szintén magánjellegű beszélgetésről, amikor Orbán afféle politikai „gyorstalpalóban” részesült Kohl által: hogyan is tanácsos kereszténydemokrata módon kormányozni? A kancellár a vezérelvet, a politikai ars poeticát másutt is megfogalmazta (semmi olyat ne tegyél a közéletben, amitől visszariadnál a magánéletben), itt azonban módszeresen „aprópénzre is váltották”. Szimbolikus az időpont is: Orbán épp érkezik a végrehajtó hatalomba, miközben Kohl épp távozik onnan. Nem tud az ember szabadulni a gondolattól: itt valamiféle politikai stafétaátadás történik. S csak a károgók kedvéért: akkor még Hannelore, s nem Maike asszony állt Kohl oldalán.

Hozzátartozik az igazsághoz: Orbán a Kohl kancellárhoz fűződő kapcsolatot, bejáratosságot nem kis részben „az antalli örökség” keretében kapta. Helmut Kohlt különleges bizalmi viszony fűzte Antall Józsefhez, akiben a drótvágó, német kitüntetésekkel elhalmozott „forradalmi rombolókkal” szemben az építő kereszténydemokrata barátot és szövetségest látta. Ez a nexus is hozzájárult ahhoz, hogy ki lehet mondani: Kohl – még hivatalban lévő politikusként, de azt követően is – nem csupán szimpatizált a magyarokkal, de roppant korszerűtlenül szeretett is bennünket. (A Kohl bizalmasának számító George Hefty szerint ez a hozzáállás kifejezetten romantikus volt.) A kancellár talán érzékelte azt a sajátos történelmi viszonyt is, amely – a nyomasztó világháborús örökségektől függetlenül – a magyarságot a németséghez fűzi: vannak más nemzetek is, akik respektálják a németek gazdasági és kulturális erejét, de kevés az olyan, amely – persze az óhatatlan vadhajtásoktól eltekintve – kedvelni is képes őket.

Látogatók a sírnál a speyeri temetőben Forrás: Reuters

Amikor Magyarország mindössze két „kvótát” kapott Kohl hivatalos búcsúztatására, az előbbiek ismeretében kézenfekvőnek tűnt, hogy a kormányfő mellett a másik résztvevő Antall József özvegye legyen. Ő azonban egészségügyi okokból nem tudta vállalni az egész napos fárasztó, megerőltető programot – így összeállt a jól bevált Orbán–Balog-tandem. A hivatalos – és Orbánt némaságra kárhoztató – uniós ceremóniát követően a gyászolók útra keltek Németországba, többnyire gépkocsival. Kohl koporsóját helikopterrel szállították el Strasbourgból. A helikopter Ludwigshafen mellett, az autópálya-rendőrség ruchheimi leszállópályáján landolt, amelyet Kohl is sokszor használt kormányfői munkássága idején. Onnan egy koporsószállító autó vitte tovább a földi maradványokat rendőri biztosítással.

A konvoj útja mellett ezrek adóztak néma tiszteletadással a néhai kancellár emlékének. Az ekkor már német nemzeti lobogóval takart koporsót Ludwigshafenen keresztül a Rajna folyó partjára szállították. Ott a Bundeswehr díszegységének katonái elhelyezték a Mainz nevű hajón, amely elindult Kohl végső nyughelye, Speyer felé. Elhagyhatatlan magyar vonatkozás, hogy a negyven méter hosszú, tizenöt utas számára luxusellátást biztosítani képes jachtot 1943-ban még Hitler ajándékozta Horthynak 75. születésnapjára. Ekkor Hungáriának hívták. Később a Honvéd Folyami Flottillához osztották be, és hadihajóként vett részt a harcokban. 1944 decemberében a németek foglalták le és nyugatra vitték a közeledő szovjet hadsereg elől. Az amerikai megszálló erők Regensburgban találtak rá, s lefoglalták mint hadizsákmányt. Az amerikai kormány végül az NSZK-nak adta el a hajót 170 ezer német márkáért, s 1954-ben Mainz néven állt szolgálatba.

Meglehetősen pikáns, hogy a két városban, négy helyszínen zajló ceremónia épp a Bundestag melegházasságról szóló döntésének másnapjára esett, amely sokak szerint a CDU Waterlooja vagy Mohácsa. Speyer katedrálisa viszont maga a középkori, masszív német hit szimbóluma: a hatalmas, tekintélyt parancsoló szakrális épület egyúttal az ember kicsinységéről is beszél Isten végtelen hatalmával szemben. A katolikus székesegyházban halotti misét mutattak be, majd a dóm előtti téren katonai búcsúceremóniát tartott a Bundeswehr díszegysége – ezzel véget ért a búcsúztatásának nyilvános része.

A speyeri dóm padsorainak első sorában az egyik oldalon az özvegy társaságában Jean-Claude­ Juncker és Bill Clinton kapott helyet, a másik oldalon – más, egyebek között ázsiai politikusok mellett – Orbán Viktor. A második helyszín, a templom elhagyása után az eminens résztvevők szétszéledtek, s a „kemény mag” azzal búcsúzott, hogy akkor viszontlátásra este, Kohl kedvenc éttermében. Csakhogy volt egy közbeeső színhely is, mind közül kétségkívül a legfontosabb: maga a temetés. Ennek konspirációs, biztonsági okokból még a pontos helye sem volt ismert. Úgy tudni, maga Kohl választotta ki a sírhelyet, nagy meglepetést és némi megrökönyödést keltve, hogy nem Ludwigshafenben, a családi sírban, első felesége, a gyógyíthatatlan fényallergiája miatt öngyilkosságba menekülő Hannelore mellett kíván nyugodni.

A hely kiválasztása jelképes: noha a sírhely nem a csaknem ezeréves dóm közelében fekszik, de kifejezi a néhai kancellár kötődését Speyerhez és a dómhoz. Speyer már a IV. századtól kezdve a kereszténység egyik központja volt, dómját a német császárok temetkezési helyéül szánták. Kohl sírhelyének közelében emelkedik a Szent Bernát-templom is, amelyet német és francia közreműködéssel az ötvenes években építettek. A templomot a megbékélés szimbólumának szánták: az 1953-as alapkőletételnél jelen volt Konrad Adenauer és a korábbi francia miniszterelnök és külügyminiszter, a luxemburgi születésű Robert Schuman is.

S ugye, nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a németek és a franciák megbékélése Kohl politikájának – és az egyesült Európa ideájának – mennyire lényeges eleme volt.

A család ragaszkodott hozzá, hogy a „szűk családi és baráti körben” zajló temetési szertartáson közéleti szereplők ne vegyenek részt – kivéve Orbán Viktort, akiért az özvegy elsötétített üvegű autót küldött. Így aztán a magyar miniszterelnök a ministránssal együtt mindössze húsz szemtanú társaságában kísérhette figyelemmel, amint Helmut Kohl koporsóját az ezer rózsa szirmaival behintett sírba eresztik. Az özvegy felszólítására pedig, hogy mondjon néhány keresetlen szót, Orbán Viktor elimádkozta a sírnál a Miatyánkot – ékes magyar nyelven. A német kancellár nyughelye fölött kósza magyar mondatok kavarogtak: „…szenteltessék meg a te neved… amint a Menny­ben, úgy a Földön is… mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek… szabadíts meg a gonosztól… mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség…”

Orbán Viktor miniszterelnök 2016. április 19-én látogatta meg Helmut Kohl volt német kancellárt oggersheimi otthonában Forrás: MTI/EPA

Este a fogadóban válogatott társaság gyülekezett: jobbára visszavonult neves politikusok, de jó néhány aktív is. Merkel kancellár asszonyt már máshová szólította a kötelesség és az elemi jó ízlés. A mintegy kétszáz meghívott viszonylagos szűkösségben, körasztaloknál foglalt helyet.

Nem volt ültetési rend, csupán egyetlen asztalnál, ahol Maike Kohl asszony foglalt helyet Junckerrel, aki kisvártatva hirtelen távozott, valamint Helmut Kohl valahai legközelebbi politikai barátaival: az olasz Rocco Buttiglionéval, Carl Bildt egykori svéd külügyminiszterrel – és Orbán Viktorral.

Sorra beszéltek a mikrofonnál Kohl régi civil ismerősei, még az orvosa is – majd az özvegy egyszer csak felszólította a magyar miniszterelnököt, hogy mondja el azt a beszédét, amelyet Strasbourgban Juncker személyes beavatkozása következtében nem tudott elmondani. A mikrofonhoz lépő Orbán Viktor a magyarok és németek között meglévő sajátos, racionálisan meghatározhatatlan szimpátiáról, illetve a kereszténység manapság is Európa-mentő erejéről beszélt…

Milyen kár, hogy ezt az Európai Bizottság elnöke már nem hallhatta, ugyanúgy, mint ahogy azt sem, miként is hangzik ékes magyar nyelven a Miatyánk.

Csontos János

magyaridok.hu
  • Az EU-hadsereg ötlete visszafelé sülhet el
    Aligha véletlen, hogy minden Európa Birodalom létrehozására irányuló kísérlet kudarcba fulladt, és ennek alapvető oka az, hogy nincs közös európai identitás. Elvileg létezhetne ilyen, pontosabban létre lehetne hozni ilyen önazonosságot, de ahhoz előbb meg kellene nyílni annak a beszédtérnek, amely egységes narratívára építve elbeszélhetővé és megbeszélhetővé tenné mindezt.
  • Magyar templomfelújítás a Felvidéken
    A hit erősítése a magyarság megőrzését is szolgálja, mert ahol a hit megmarad, ott a közösség is megmarad - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Révkomáromban kedden.
  • Nagy eredmény a védettségi igazolvány kölcsönös elismerése
    Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Milo Dukanovic montenegrói államfőt. A megbeszélés fő témái közül kiemelt a vakcinaigazolványok kölcsönös elismerése, amely nagyban hozzájárul majd a mindkét ország számára kulcsfontosságú turizmus ismételt fellendüléséhez.
MTI Hírfelhasználó