Állást kínálnak a nyugdíjas-szövetkezetek
Hamarosan elérhetővé válnak a nyugdíjas-szövetkezetek nyújtotta álláskínálatok az ország egész területén, augusztustól ugyanis figyelemfelkeltő kampányokkal, közös internetes felület segítségével válogathatnak az idősek az álláslehetőségek közül – tudta meg a Magyar Idők. Eddig az országos lefedettségű Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas-szövetkezet mellett egy miskolci székhelyű szövetkezet alakult, azonban a jövőben várhatóan jelentősen bővül a kínálat, ősztől a kiskereskedelemben dolgozók is élhetnek a lehetőséggel.
2017. július 25. 10:14

Széles körben elérhetővé válnak az eddig létrehozott nyugdíjas-szövetkezetek augusztustól, az idősek egyebek mellett közös internetes felületen, valamint a médiából és tájékoztató kampányok útján értesülhetnek a munkalehetőségekről – mondta a Magyar Időknek Fiák István, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Diák­ész) elnöke. Kiemelte: az új modell népszerűsítésé­hez az állam is hozzájárul, várhatóan az OFA Nonprofit Kft. segítségével. Az idősek a következő hónapokban az ország minden pontján megtalálhatják majd a szövetkezetek képviseleteit.

– Nemcsak a leendő munkavállalók, de a munkaadók körében is népszerűsítik az új modellt – részletezte Fiák István, aki aktívan segíti a szövetkezetek megalakulását, elterjesztését. Egyfelől szükséges a hazai kkv-szektor képviselői körében ismertetni az új rendszert, másfelől a multiláncok körében is külön kampányra van szükség, mivel az igények eltérők lehetnek. Mivel sok nyugdíjas nincs jelen a digitális világban, egyéb módokon is elérhetővé teszik a munkalehetőségeket.

– A magánszektor szinte minden ágazatában nagy az érdeklődés a tapasztalt, nyugdíjas munkavállalók iránt, azonban kórházakból, iskolákból is érkeztek jelzések az alkalmazottak utánpótlása érdekében – hívta fel lapunk figyelmét Fiák István. Az oktatási, egészségügyi intézményeknek is segítséget jelenthet a munkaerőhiány orvoslásában a szövetkezeti forma, mivel csak a bérköltség terheli az intézményeket, ráadásul mivel a szövetkezettel állnának szerződésben, dologi kiadásként lehetne elkönyvelni az ezzel járó kiadásokat.

Ugyanakkor ehhez szükség van az egészségügyi államtitkárság, valamint a Klebelsberg Központ hozzájárulására is. Adminisztrá­ciós oldalról azért kedvező a szövetkezeti forma, mert a HR-tevékenységet, valamint a bérszámfejtést is a szövetkezet végzi. Fiák István hozzátette: a legtöbb munkavállalóra szeptembertől számítanak, egyfelől azért, mert addigra ismerik meg az érintettek szélesebb körben a szövetkezeti forma előnyeit, másfelől szeptembertől a diákok többsége visszaül az iskolapadba, így az üres álláshelyek száma megugrik.

Hamarosan egységes internetes felületről válogathatnak a szépkorú alkalmazottak a pénzkereseti lehetőségek között Forrás: MTI/Mészáros János

Várhatóan ősztől a kereskedelemben is megalakulhat az első nyugdíjas-szövetkezet. Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-Coop elnöke lapunk kérdésére megerősítette, folyamatban van az ezzel kapcsolatos munka. A kiskereskedelmi szövetkezet alapját azok a vidéki Coop-üzletekben dolgozók képeznék, akik jelenleg is nyugellátás mellett dolgoznak. A megalakulást követően pedig a kiskereskedelem egészét várják a szövetkezetbe. Zs. Szőke felidézte, aki jelenleg nyugdíj mellett dolgozik, béréből a teljes járulékot levonják, azonban a szövetkezeti rendszerben csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell megfizetni. Az érdekképviseleti vezető ugyanakkor kiemelte: a többi munkaadói szervezettel, valamint a szakszervezetekkel egyetértenek abban, hogy a nyugdíjasok egyéni munkavállalásán is könnyítenie kellene a kormánynak, hogy aki szövetkezeten kívül vállalna munkát, annak is csak a 15 százalék személyi jövedelemadót kelljen megfizetnie.

Buday Pálné, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének alelnöke kérdésünkre kifejtette, az érdekképviselet szakértők bevonásával felméri, hogy a kereskedelemben hányan vannak azok a munkavállalók, akik jelenleg is nyugdíj mellett dolgoznak, emellett mennyien térnének ténylegesen vissza a munkaerőpiacra a szövetkezeti modell segítségével. Az alelnök ugyanakkor arra figyelmeztetett: a szövetkezeti rendszer káros hatása lehet a bérek letörése, mivel a munkaerőhiányt részben orvosolhatják ezzel a megoldással, ugyanakkor a dolgozók többségének ma is rendkívül alacsony a fizetése. Az idősek pedig elsősorban rugalmas foglalkoztatási formában, heti néhány napra vállalnának munkát, alacsony bérszínvonalon.

A hiteles cégadatbázis szerint eddig két közérdekű nyugdíjas-szövetkezetet jegyeztek be. Az egyik az országos lefedettségű Szomszédok, amely minden régióban elérhető lesz. A másik egy miskolci székhelyű szövetkezet, a Harmadik Kor Közérdekű Nyugdíjas-szövetkezet. A szakemberek várakozása szerint szeptembertől egyre több szövetkezet alakul, mivel a munkaadói igény óriási. A szakszervezetek részben támogatják a megoldást, ugyanakkor aggódnak amiatt, hogy az olcsó, tapasztalt munkaerő megakasztja a bérek dinamikusabb emelkedését.

magyaridok.hu
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
MTI Hírfelhasználó