Pillanatkép az osztrák belpolitikáról
Kurz népszerűségében elsősorban a menekültpolitikában elfoglalt véleménye játszik szerepet, amely számos kérdésben azonos vagy közel áll a V4-ek álláspontjához.
2017. augusztus 3. 18:21

2016 októberében az osztrák elnökválasztás rendkívüli harmadik fordulója után a nagykoa­líciós pártok – a szociáldemokrata (SPÖ) és a konzervatív Néppárt (ÖVP) – vezetői fellélegeztek, mivel az alkotmány szerint kijáró következő hat évre a szabadságpárti (FPÖ) Norbert Hoferrel szemben jelöltjük, az egykori Zöldeket vezető Alexander van der Bellen nyerte el a választók bizalmát. Ezzel együtt azonban a két párt vezetőinek azt is be kellett látniuk, hogy elnökjelöltjeik 10 százalék körüli eredményeikkel a választóktól olyan üzenetet kaptak, amely mindennél világosabban jelezte, hogy az osztrák társadalom megvonta a támogatást a nagykoalíciós együttműködéstől. Ezt az együttműködést mind többen hatalmi kartellként értelmezték, amely a nyílt demokratikus verseny helyett inkább a kulisszák mögötti alkukat részesíti előnyben és a jobboldali Szabadságpárt térnyerését segíti. A koalíciós pártok között ugyanakkor egy ideig még fegyelmezőerőként hatott annak belátása, hogy politikájukkal meg kell akadályozni, nehogy a magát 35 százalékra feltornázó és népszerűségében növekedő Szabadságpártot segítsék a hatalomba.

A kancellári székben a Werner Faymannt felváltó Christian Kern fordulatot hajtott végre a szociáldemokrata menekültpolitikában és úgy kalkulált, hogy ilyen módon a nagykoalíciót vezető SPÖ időt nyerhet, és az októberi parlamenti választásokon újabb öt évre meghosszabbíthatja hatalmát. Ám Kern várakozásaival ellentétben a belpolitikai erőviszonyok 2017 nyarára drámaian megváltoztak. A nyári közvélemény-kutatási adatok szerint nem valószínű, hogy a kancellárt ősszel is Christian Kernnek hívják majd. Ha 2017 júliusában lettek volna a parlamenti választások, akkor az IMAS intézet szerint a választásra jogosultak 35 százaléka a konzervatív Néppártra adta volna a voksát, míg az SPÖ 25 százalékkal a második, a Szabadságpárt 24 százalékkal szorosan a harmadik helyen végzett volna. A választásokig kevesebb mint három hónap van hátra, és mind a két párt arra törekszik, hogy a Szabadságpárt táborából nyerjen szavazatokat, ezért jobbról előzve az FPÖ-höz közel álló álláspontokat fogalmazzon meg. A szociáldemokraták szempontjából az FPÖ választási tábora stratégiai kérdés, mivel az 1980-as évek kezdete óta mintegy egymillió munkás választó – a választásra jogosultak egyhatoda – vándorolt a szociáldemokratáktól a Szabadságpártba, ezzel a jobboldali FPÖ vált a polgárosodott munkás választók pártjává.

A szociáldemokraták soraiban lezajlott személyi változás nyomán a konzervatív táborban növekedett az aggodalom, hogy a politikai szereposztásban és a pártok közötti erőviszonyokat tekintve a következő években is a Néppártnak jut az „örök harmadik” szerepe. Ez az aggodalom még erősebbé vált, mivel a nagykoalíció felbomlott, és a pártok megállapodtak abban, hogy a parlamenti választásokra egy évvel korábban, 2017. október 15-én kerül sor. A párt irányításában a vezető szerepre Sebastian Kurz már 2014-ben is készen állt, de a politikailag megfelelő pillanat csak 2017 májusában érkezett el, amikor Reinhold Mitterlehner néppárti alkancellár a párton belüli növekvő konfliktusok és a harmincegy éves külügyminiszter országos népszerűségének hatására lemondott. Az ÖVP július eleji linzi kongresszusán Sebastian Kurzot 98,7 százalékkal a párt elnökévé választották. Korábban fiatal kora miatt csak megmosolyogták őt, ám most, országos népszerűsége csúcsán a kongresszus hozzájárult a párt általa kívánatosnak tartott alapszabály-módosításához. Ennek értelmében a választási cédulán az eddigi ÖVP helyett a párt új neve – „Sebastian Kurz-lista – az új Néppárt” – fog szerepelni. Az új elnök továbbá szabad kezet kapott arra, hogy az országos listát maga állíthassa össze. A jövőben Kurz dönt arról, hogy ki lehet jelölt az országos listán, míg a tartományi listák esetében vétójoga van.

Kurz rövid idő alatt olyan karizmatikus politikussá nőtte ki magát, aki képes a társadalmat polarizálni. Nem véletlen, hogy a Jörg Haider vezette Szabadságpárt időszakát idézte fel balliberális kritikusaiban, jóllehet a Haiderre emlékeztető német-nemzeti kötődés éppúgy távol áll Kurztól, mint a harmadik birodalomhoz fűződő bármilyen vitatható álláspont. Kurz népszerűségében az Emmanuel Macron nyomán előtérbe került fiatal politikusnemzedékek mellett elsősorban a menekültpolitikában elfoglalt véleménye játszik szerepet, amely számos kérdésben azonos vagy közel áll hazánk, illetve a V4-ek álláspontjához. Kurz kezdeményező szerepet játszott a bécsi balkáni csúcs megszervezésében, amely a nyugat-balkáni menekültút lezárásához vezetett, bizonyítva, hogy az illegális migráció megállítható. Ugyanezt tartja érvényesnek a földközi-tengeri és az olaszországi menekültutak esetében is. Kurz hangsúlyozta, hogy szükség esetén kész a Brenner-hágó, azaz az olasz–osztrák határ megvédésére. Régi követelése, hogy az EU területén kívül eső hot spotokat kell felállítani. Több esetben a biztonság szempontjainak adott elsőbbséget a humanitárius szempontok egyoldalúságával szemben.

A közelmúltban külügyminiszterként arra hívta fel olasz kollégája figyelmét, hogy Olaszország fejezze be a menekültek szállítását Lampedusa szigetéről a szárazföldre. Kurz egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy az a politika, amely ily módon folyamatos menekült-utánpótlásról gondoskodik, mind több embernek ad ösztönzést arra, hogy útnak induljon, mind több embercsempész gazdagodik meg, és tragikus módon mind több migráns fullad a tengerbe. Áprilisban maga is bírálta a nem kormányzati szervezeteket, mivel azok együttműködnek az embercsempészekkel, ezért keményen leszidták. – Ma már éppen azon vagyunk, hogy ez ne történhessen meg – nyilatkozta Kurz.

A változások tükrében mind a két nagy párt nyitottnak mutatkozik a jobboldali Szabadságpárttal alkotandó koalíció lehetőségére. A nagyobb utat látszólag a szociáldemokraták tették meg, bár az 1970-es évek elején az 1955-ben az egykori nemzetiszocialisták által alapított Szabadságpárt a szociáldemokrata Kreisky vezette kormányt kívülről támogatta. 1983 és 1987 között két szociáldemokrata kancellár is – először Fred Sinowatz, majd Franz Vranitzky – együtt kormányzott az FPÖ akkor uralkodó liberális szárnyának vezetőjével, Norbert Stegerrel. Ebben az időben a szociáldemokrata párt 47, ám a Szabadságpárt csak 5 százalékkal rendelkezett. Vranitzky csak azután szakította meg a koalíciót, hogy Jörg Haider a Szabadságpárton belül átvette a vezetést, ezt követően hirdette meg a nevét viselő doktrínát, amely mindenfajta koalíciót kizárt a szélsőségesnek minősített Szabadságpárttal. A történet ezzel nem teljes, mert tartományi szinten két esetben is megsértették a Vranitzky-doktrínát: egyszer Karintiában 2004-ben, majd 2015-ben Burgenlandban, amikor Hans Niessl szociáldemokrata miniszterelnök vezetésével a Szabadságpárttal koalíciós kormány alakult, amely azóta a pragmatikus együttműködés jó példájának bizonyult.

A választások közeledtével Kern többé nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a Szabadságpárttal kössenek kormányszövetséget. A „vörös–kék” koalíció feltételei között ott találjuk a béreket terhelő mellékköltségek csökkentését, a minimálbér 1500 euróra emelését, a férfi-női egyenjogúságot, a legnagyobb juttatásban részesülő nyugdíjasok kiváltságainak megszüntetését, a közigazgatás karcsúsítását, az iskolák és a rendőrség jobb finanszírozását és egy korábbi feltételt, nevezetesen a kisebbségekkel szembeni uszítás tilalmát.

A koalícióválasztás tekintetében a Szabadságpárt preferenciájának döntő jelentősége van. Egy, a szociáldemokratákkal alkotandó kormányzati szövetségben az FPÖ profilja ugyan nem kerülne veszélybe, ám éppen a két párt közötti ellentétek tennék törékennyé a lehetséges koalíciót. Elég csupán arra utalni, hogy Christian Kern a Merkel–Macron irányvonal követője, és a V4-államok, közöttük a magyar és a lengyel menekültpolitika bírálója, míg az FPÖ esetében a kelet- és délkelet-európai államok irányában való tájékozódás már Norbert Hofer szabadságpárti elnökjelölt kampányában is nyilvánvaló volt. Az osztrák politikai tájképhez tartozik, hogy a kis pártok táborában is átrendeződés van. A liberálisok elveszítették polgári erőként való különállásukat, a Zöldek belső megosztottságának következményei pedig ma még beláthatatlanok.

A szerző egyetemi tanár

Kiss J. László, Magyar Idők
  • Putyin téved, a liberalizmus nem elavult, hanem...
    Az úgynevezett „liberalizmus” ma is világhatalomra törekszik, éppúgy, ahogy egykor a világ egyhatodát uraló kommunizmus. Ebben is hasonlít egymásra a „liberalizmus” és a kommunizmus.
  • Az állam a legrosszabb tulajdonos...
    „Az állam a legrosszabb tulajdonos” – ismételgette mantraként számos külföldről megfizetett – fölbérelt – politikus a kilencvenes években. Sokan bedőltek nekik, mert ez a külföldi propagandaközpontban megfogalmazott mondat nagyon hatásos volt. Négy évtizednyi kommunista uralom után jól hangzott.
  • Brenzovics: Ez össznemzeti ügy, megmaradásunk a tét
    Sajnálatos módon a Központi Választási Bizottság az ukrán törvényi előírásokkal ellentétben nem hozott létre magyar választási körzetet. Ráadásul huszonnyolc év után először fordult elő olyan, hogy egyetlen ukrán párt sem ajánlott fel az Ukrajnában élő kisebbségek számára pártlistán befutó helyet.
  • Vívó-vb - Siklósi Gergely parádés vívással világbajnok
    Az aranyéremért a csapatban háromszoros Európa-bajnok Szergej Bidával kellett megmérkőznie. A 26 éves orosz már sokkal nagyobb falatnak bizonyult, de Siklósi még nála is jobb napot fogott ki, ezt jelezte, hogy a nehéz helyzetekből is ki tudott keveredni.
  • Naponta 11 keresztényt ölnek meg hite miatt
    Naponta 11 keresztényt ölnek meg a világon hite miatt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Washingtonban, a vallásszabadság előmozdításáról tartott második konferencián helyi idő szerint csütörtökön.
MTI Hírfelhasználó