Pillanatkép az osztrák belpolitikáról
Kurz népszerűségében elsősorban a menekültpolitikában elfoglalt véleménye játszik szerepet, amely számos kérdésben azonos vagy közel áll a V4-ek álláspontjához.
2017. augusztus 3. 18:21

2016 októberében az osztrák elnökválasztás rendkívüli harmadik fordulója után a nagykoa­líciós pártok – a szociáldemokrata (SPÖ) és a konzervatív Néppárt (ÖVP) – vezetői fellélegeztek, mivel az alkotmány szerint kijáró következő hat évre a szabadságpárti (FPÖ) Norbert Hoferrel szemben jelöltjük, az egykori Zöldeket vezető Alexander van der Bellen nyerte el a választók bizalmát. Ezzel együtt azonban a két párt vezetőinek azt is be kellett látniuk, hogy elnökjelöltjeik 10 százalék körüli eredményeikkel a választóktól olyan üzenetet kaptak, amely mindennél világosabban jelezte, hogy az osztrák társadalom megvonta a támogatást a nagykoalíciós együttműködéstől. Ezt az együttműködést mind többen hatalmi kartellként értelmezték, amely a nyílt demokratikus verseny helyett inkább a kulisszák mögötti alkukat részesíti előnyben és a jobboldali Szabadságpárt térnyerését segíti. A koalíciós pártok között ugyanakkor egy ideig még fegyelmezőerőként hatott annak belátása, hogy politikájukkal meg kell akadályozni, nehogy a magát 35 százalékra feltornázó és népszerűségében növekedő Szabadságpártot segítsék a hatalomba.

A kancellári székben a Werner Faymannt felváltó Christian Kern fordulatot hajtott végre a szociáldemokrata menekültpolitikában és úgy kalkulált, hogy ilyen módon a nagykoalíciót vezető SPÖ időt nyerhet, és az októberi parlamenti választásokon újabb öt évre meghosszabbíthatja hatalmát. Ám Kern várakozásaival ellentétben a belpolitikai erőviszonyok 2017 nyarára drámaian megváltoztak. A nyári közvélemény-kutatási adatok szerint nem valószínű, hogy a kancellárt ősszel is Christian Kernnek hívják majd. Ha 2017 júliusában lettek volna a parlamenti választások, akkor az IMAS intézet szerint a választásra jogosultak 35 százaléka a konzervatív Néppártra adta volna a voksát, míg az SPÖ 25 százalékkal a második, a Szabadságpárt 24 százalékkal szorosan a harmadik helyen végzett volna. A választásokig kevesebb mint három hónap van hátra, és mind a két párt arra törekszik, hogy a Szabadságpárt táborából nyerjen szavazatokat, ezért jobbról előzve az FPÖ-höz közel álló álláspontokat fogalmazzon meg. A szociáldemokraták szempontjából az FPÖ választási tábora stratégiai kérdés, mivel az 1980-as évek kezdete óta mintegy egymillió munkás választó – a választásra jogosultak egyhatoda – vándorolt a szociáldemokratáktól a Szabadságpártba, ezzel a jobboldali FPÖ vált a polgárosodott munkás választók pártjává.

A szociáldemokraták soraiban lezajlott személyi változás nyomán a konzervatív táborban növekedett az aggodalom, hogy a politikai szereposztásban és a pártok közötti erőviszonyokat tekintve a következő években is a Néppártnak jut az „örök harmadik” szerepe. Ez az aggodalom még erősebbé vált, mivel a nagykoalíció felbomlott, és a pártok megállapodtak abban, hogy a parlamenti választásokra egy évvel korábban, 2017. október 15-én kerül sor. A párt irányításában a vezető szerepre Sebastian Kurz már 2014-ben is készen állt, de a politikailag megfelelő pillanat csak 2017 májusában érkezett el, amikor Reinhold Mitterlehner néppárti alkancellár a párton belüli növekvő konfliktusok és a harmincegy éves külügyminiszter országos népszerűségének hatására lemondott. Az ÖVP július eleji linzi kongresszusán Sebastian Kurzot 98,7 százalékkal a párt elnökévé választották. Korábban fiatal kora miatt csak megmosolyogták őt, ám most, országos népszerűsége csúcsán a kongresszus hozzájárult a párt általa kívánatosnak tartott alapszabály-módosításához. Ennek értelmében a választási cédulán az eddigi ÖVP helyett a párt új neve – „Sebastian Kurz-lista – az új Néppárt” – fog szerepelni. Az új elnök továbbá szabad kezet kapott arra, hogy az országos listát maga állíthassa össze. A jövőben Kurz dönt arról, hogy ki lehet jelölt az országos listán, míg a tartományi listák esetében vétójoga van.

Kurz rövid idő alatt olyan karizmatikus politikussá nőtte ki magát, aki képes a társadalmat polarizálni. Nem véletlen, hogy a Jörg Haider vezette Szabadságpárt időszakát idézte fel balliberális kritikusaiban, jóllehet a Haiderre emlékeztető német-nemzeti kötődés éppúgy távol áll Kurztól, mint a harmadik birodalomhoz fűződő bármilyen vitatható álláspont. Kurz népszerűségében az Emmanuel Macron nyomán előtérbe került fiatal politikusnemzedékek mellett elsősorban a menekültpolitikában elfoglalt véleménye játszik szerepet, amely számos kérdésben azonos vagy közel áll hazánk, illetve a V4-ek álláspontjához. Kurz kezdeményező szerepet játszott a bécsi balkáni csúcs megszervezésében, amely a nyugat-balkáni menekültút lezárásához vezetett, bizonyítva, hogy az illegális migráció megállítható. Ugyanezt tartja érvényesnek a földközi-tengeri és az olaszországi menekültutak esetében is. Kurz hangsúlyozta, hogy szükség esetén kész a Brenner-hágó, azaz az olasz–osztrák határ megvédésére. Régi követelése, hogy az EU területén kívül eső hot spotokat kell felállítani. Több esetben a biztonság szempontjainak adott elsőbbséget a humanitárius szempontok egyoldalúságával szemben.

A közelmúltban külügyminiszterként arra hívta fel olasz kollégája figyelmét, hogy Olaszország fejezze be a menekültek szállítását Lampedusa szigetéről a szárazföldre. Kurz egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy az a politika, amely ily módon folyamatos menekült-utánpótlásról gondoskodik, mind több embernek ad ösztönzést arra, hogy útnak induljon, mind több embercsempész gazdagodik meg, és tragikus módon mind több migráns fullad a tengerbe. Áprilisban maga is bírálta a nem kormányzati szervezeteket, mivel azok együttműködnek az embercsempészekkel, ezért keményen leszidták. – Ma már éppen azon vagyunk, hogy ez ne történhessen meg – nyilatkozta Kurz.

A változások tükrében mind a két nagy párt nyitottnak mutatkozik a jobboldali Szabadságpárttal alkotandó koalíció lehetőségére. A nagyobb utat látszólag a szociáldemokraták tették meg, bár az 1970-es évek elején az 1955-ben az egykori nemzetiszocialisták által alapított Szabadságpárt a szociáldemokrata Kreisky vezette kormányt kívülről támogatta. 1983 és 1987 között két szociáldemokrata kancellár is – először Fred Sinowatz, majd Franz Vranitzky – együtt kormányzott az FPÖ akkor uralkodó liberális szárnyának vezetőjével, Norbert Stegerrel. Ebben az időben a szociáldemokrata párt 47, ám a Szabadságpárt csak 5 százalékkal rendelkezett. Vranitzky csak azután szakította meg a koalíciót, hogy Jörg Haider a Szabadságpárton belül átvette a vezetést, ezt követően hirdette meg a nevét viselő doktrínát, amely mindenfajta koalíciót kizárt a szélsőségesnek minősített Szabadságpárttal. A történet ezzel nem teljes, mert tartományi szinten két esetben is megsértették a Vranitzky-doktrínát: egyszer Karintiában 2004-ben, majd 2015-ben Burgenlandban, amikor Hans Niessl szociáldemokrata miniszterelnök vezetésével a Szabadságpárttal koalíciós kormány alakult, amely azóta a pragmatikus együttműködés jó példájának bizonyult.

A választások közeledtével Kern többé nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a Szabadságpárttal kössenek kormányszövetséget. A „vörös–kék” koalíció feltételei között ott találjuk a béreket terhelő mellékköltségek csökkentését, a minimálbér 1500 euróra emelését, a férfi-női egyenjogúságot, a legnagyobb juttatásban részesülő nyugdíjasok kiváltságainak megszüntetését, a közigazgatás karcsúsítását, az iskolák és a rendőrség jobb finanszírozását és egy korábbi feltételt, nevezetesen a kisebbségekkel szembeni uszítás tilalmát.

A koalícióválasztás tekintetében a Szabadságpárt preferenciájának döntő jelentősége van. Egy, a szociáldemokratákkal alkotandó kormányzati szövetségben az FPÖ profilja ugyan nem kerülne veszélybe, ám éppen a két párt közötti ellentétek tennék törékennyé a lehetséges koalíciót. Elég csupán arra utalni, hogy Christian Kern a Merkel–Macron irányvonal követője, és a V4-államok, közöttük a magyar és a lengyel menekültpolitika bírálója, míg az FPÖ esetében a kelet- és délkelet-európai államok irányában való tájékozódás már Norbert Hofer szabadságpárti elnökjelölt kampányában is nyilvánvaló volt. Az osztrák politikai tájképhez tartozik, hogy a kis pártok táborában is átrendeződés van. A liberálisok elveszítették polgári erőként való különállásukat, a Zöldek belső megosztottságának következményei pedig ma még beláthatatlanok.

A szerző egyetemi tanár

Kiss J. László, Magyar Idők
  • "Teljesítmény nélkül semmi sem megy!"
    A legtöbb menekülttáborban jól szervezik az életet, rendben mennek a mindennapok, de hiányzik az egész mögül a kiút. Egy menekülttábori életnek átmeneti jellege van, tragédia, ha ez változatlanná csontosodott. A mi programunk viszont pont arra épül, hogy abban nyújtunk támogatást, ami a szülőföldön való hosszú távú maradás perspektívájához kell.
  • Tovább erősödik Budapest pénzügyi központ szerepe
    Napjainkban öt nagy nemzetközi fejlesztési bank székhelye található az Európai Unió területén, de egyik sem a közép-kelet-európai régióban, így az NBB Budapestre költözése Magyarország és a régió pénzügyi szerepét erősíti.
  • Folytatódik az 1956 utáni megtorló perek feltárása
    Volt olyan gyilkosság miatti elítélés, ahol még azt sem rögzítették, kit, hol, mikor öltek meg.
MTI Hírfelhasználó