Nemrég Mezőtúron
2017. augusztus 3. 22:34

Balázs Klári és Korda György neve szinte egybeforrt a Sziget Fesztivál retró színpadával, évről évre hatalmas tömeg tombolt a koncertjükön. Egy év kimaradás után újra lesz retró helyszín a zenei fesztiválon, azonban a szervezők ezúttal nem hívták Kordáékat.

„Már tavaly sem hívtak minket a fesztiválra, idén sem, nem is értjük. Úgy tűnik nekem, hogy nincsenek már nagyon magyar nevek a listán – kezdte a Blikknek Klárika. – Mindig elképesztő tömeg volt a fellépéseinken, sőt olyan is volt, hogy a nagyszínpadon fellépő sztárzenekart hagyták ott a koncert vége előtt csak azért, hogy lássanak bennünket. De mindegy, mi már learattuk a Szigetet, az egy sikersorozat volt nekünk. Nincs bennünk keserűség vagy szomorúság” – szögezte le.

A retró színpadon magyar fellépők zenélnek majd, többek között az Ámokfutók, az UFO, a Happy Gang és a Fresh is kapott meghívót. A lap megérdeklődte a Sziget sajtóosztályától, hogy mi az oka Korda Györgyék mellőzöttségnek.

Korábban dedikált helyszíne volt a 60-as, 70-es években feltűnt táncdallegendáknak, ahová éveken keresztül nagyon szívesen vártuk a Korda–Balázs-párost is. Az idei retró helyszín – koncepciója szerint – azonban javarészt a 90-e­s években született zenekarokat, az akkoriban feltűnt előadókat, ha úgy tetszik, a mostani huszonéveseknek a retró zenéjét vonultatja fel – áll a szervezők válaszában.

Az énekesnő nem panaszkodik, rengeteg munkájuk van így is, főleg fiatalok előtt lépnek fel.

– Minden más fesztiválon ott vagyunk. Nemrég Mezőtúron léptünk fel, húszezer ember tombolt egyszerre, egyetemekre is gyakran hívnak minket, a fiatalok kedvelik a zenénket. Hét végén is több fellépésünk van, szinte megállás nélkül járjuk az országot – mesélte büszkén Klárika.

nlcafe.hu . blikk.hu
Címkék:
megmondó
Önök miért aludtak 2002-ben, amikor a regnáló garnitúra az igazságszolgáltatással félemlítette meg a sajtószabadságot gyakorló újságírókat?
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI