Bárhol feltűnhetnek az üdülő migránsok
Titkolja a Migration Aid leendő „migránsüdülője” pontos helyszínét, s a szervezet vezetői azt sem tartják fontosnak, hogy terveikbe beavassák az érintett település lakóit, vezetőjét, mondván, az oltalmazottak szabadon mozoghatnak az országban. A Kis-Balaton környékén élők aggódnak a menekültek feltűnéséről szóló hírek miatt.
2017. augusztus 7. 17:13

Szándékosan félretájékoztatta a közvéleményt a Migration Aid – ismerte el a Magyar Időknek a szervezet egyik vezetője, aki azzal védekezett, hogy a menekültek üdültetésére felajánlott terület nem a sajátjuk, s a felajánló hozzájárulása nélkül nem fedhetik fel a leendő „migránstábor” pontos helyét. Siewert András megemlítette, hogy egy-egy napos kirándulásokat régóta szerveznek a bevándorlóknak. Mint fogalmazott: „visszük a családokat jobbra-balra az országban”.

A jövőben viszont – fűzte hozzá – ezt a tevékenységüket szeretnék kiterjeszteni, azaz többeknek és hosszabb időre biztosítanának szállást és kikapcsolódást a korábbi híradá­sainkban említett Keszthely-közeli faházakban. – Meglátjuk, az aktuális hajcihő után hány felajánlásunk marad, habár eddig senki nem mondta vissza, sőt kaptunk újakat. Tehát felajánlás több van, hogy hányat veszünk igénybe, azt még nem tudom megmondani – fogalmazott Sie­wert, aki vasárnap a Migration Aid honlapján közzétett egy nyilatkozatot.

Ebben a „migránsellenes” közhangulattal, a várható elutasítással indokolta, hogy terveikről nem egyeztettek a Kis-Balaton környéki önkormányzatokkal. Véleménye szerint erre nem is kötelezi őket semmi, mivel az oltalmazottként elismert emberek szabadon mozoghatnak az országban. Ugyanakkor bocsánatot kért mindazoktól, akikben félelmet ébresztettek a társaság tettei vagy a kommunikációja. Szavai mindenesetre nem hagynak kétséget afelől, hogy a Migration Aid változatlanul folytatni kívánja menekültpártoló akcióit.

A Migration Aid által szándékos félrevezetésként megjelölt borászatnál semmiről nem tudnak Forrás: Havran Zoltán

Mint arról beszámoltunk, a Migration Aid aktivistái egy, a szervezet állítása szerint osztrák adományozótól használatba kapott telken három faházat takarítottak ki a hétvégén abból a célból, hogy ott menekülteket üdültessenek. A terveik szerint egyszerre legfeljebb három család tartózkodhat majd a Zala megyei táborban, akár már ettől a héttől kezdve mindaddig, amíg azt az időjárás lehetővé teszi. A hír komoly aggodalmat keltett a Keszthelyen és a Kis-Balaton környékén élőkben, a térség polgármesterei pedig jelezték, hogy minden törvényes eszközzel igyekezni fognak megakadályozni a táboroztatást.

A helyben élők ebben várhatóan támogatni fogják a polgármestereket. A hírekben olvasható Zalaváron szombaton több ott élőtől is azt hallottuk: megdöbbentek a Migration Aid tervein, és egyáltalán nem akarnak menekültnyaralót a településen. Az egyik presszóban dolgozó nő úgy fogalmazott: „Szegény rendőreink azóta folyamatosan az utcán vannak éjjel is, a nappali kánikulában is. Ez végül is nekünk nem olyan rossz, de jobb lenne, ha senki nem hozna ide migránsokat.”

A presszó vendégei segítettek munkatársainknak beazonosítani, hogy hol készült az a fotó, amellyel a Tündérliget nevű projektjét illusztrálta a Migration Aid. A képet a Kis-Balaton másik oldalán, Zalaszabaron készítették. Kiderült azonban, hogy a helyszín egy borászat, amelynek munkatársai semmit nem tudtak a Migra­tion Aid terveiről. A zalaszabari járókelők ugyancsak tanácstalanul vonogatták a vállukat, de azt ők is elmondták: nem szeretnék, ha náluk nyaralnának a migránsok.

magyaridok.hu
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Szijjártó: a globális biztonság forog kockán
    Jelenleg nem túlzás azt állítani, hogy az ukrajnai háború miatt a globális biztonságunk forog kockán - mondta a külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági és Szociális Bizottság 3. miniszteri szintű ülésén Bangkokban.
  • Kövér: kiválóak a magyar-török kapcsolatok
    Az ukrán-orosz háború hatásairól és veszélyeiről, valamint a magyar-török kétoldalú kapcsolatokról tárgyalt Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Mustafa Sentop, a Török Nagy Nemzetgyűlés elnöke szerdán Budapesten.
  • Nemzeti konzultáció az EU-szankciókról
    A kormány szerdai ülésén elfogadta a Fidesz-frakció kezdeményezését: nemzeti konzultációt indítunk a szankciókról - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a szerdai kormányülés után a Facebookon.
MTI Hírfelhasználó