Ha a románság betartja ígéreteit, más lenne a viszony
Ha a románság betartja a magyarságnak 1918-ban tett ígéreteit egészen más volna ma Romániában a két közösség, a magyarság és a románság viszonya – jelentette ki Kelemen Hunor csütörtökön, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
2017. augusztus 10. 10:19

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke annak apropóján nyilatkozott a rádiónak, hogy a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) párt el akarja vétetni tőle a Románia Csillaga kitüntetést.

Erre azután került sor, hogy Kelemen Hunor egy lapinterjúban úgy nyilatkozott: „a románságnak el kell fogadnia, hogy mi, az erdélyi magyarság nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at.” (A magyarországi románok gyulafehérvári nagygyűlése 1918. december elsején mondta ki Erdély Romániához történő csatlakozását, és ez a nap Románia nemzeti ünnepe.)

A politikus hangsúlyozta: az erdélyi magyarság már érzi azt a nacionalista hullámot, amelyet a közelgő centenárium kelteni látszik. Nem fogadja el, hogy bizonyos kérdésekről csak románok beszélhetnek, vagy ha magyarok beszélnek róla, az hihetetlenül durva nacionalista vihart kavar. Az nem a megfelelő állapot, ha egy egész közösség, az erdélyi magyarság a centenáriumi év alatt megfélemlítve, elbátortalanítva visszahúzódik, mert ebben az állapotban nem lehet alkotni – fogalmazott.

Éppen ellenkezőleg: fel kell mutatniuk, hogy az elmúlt száz évben mit tettek hozzá ahhoz az országhoz, amelyet a történelem fintora hazájukká kijelölt – hangsúlyozta Kelemen Hunor. Hozzátette: szerencsére vannak olyan román hangok is, amelyek a racionalitás és a párbeszéd irányába hatnak.

A kitüntetéssel kapcsolatban azt mondta, hogy azt Emil Constantinescu korábbi román elnöktől kapta, éppen a román-magyar kapcsolatok erősítéséért. Ha elveszik tőle, akkor is tud majd aludni, bár hihetetlenül rossz üzenetnek tartaná – mondta.

MTI - Kossuth Rádió 180 perc
  • A forradalom indítására emlékeztek Szegeden
    1956. október 16-án a szegedi bölcsészkar Auditórium Maximumában összehívott diákgyűlésén a hallgatók közfelkiáltással létrehozták a MEFESZ-t, majd döntöttek arról, hogy az érdekvédelmi témák mellett politikai kérdésekkel is foglalkoznak. Egy óra alatt az orosz nyelv fakultatív oktatásától eljutottak a szovjet csapatok kivonásának követeléséig - közölte Kiss Tamás. Szavai szerint "kimondták az akkor kimondhatatlant". Innen indult az 1956-os magyar forradalom.
  • Erdélyikopó-világtalálkozó Bőszénfán
    Erdélyikopó-világtalálkozót rendeznek Somogy megyében, a péntektől vasárnapig tartó eseményen Magyarországról, Erdélyből és Csehországból tucatnyi tenyésztő több mint száz kutyával képviselteti magát.
  • Beleavatkoztak a csehországi választásokba
    Néhány nappal a cseh választások előtt a Babišra vonatkozó adatok kiszivárogtatása egy tudatosan időzített, célzott külső támadás volt.
MTI Hírfelhasználó