Martin Schulz: kancellár leszek!
Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje szerint jó esélye van rá, hogy ő legyen a következő német kormányfő. Schulz a ZDF országos köztelevíziónak adott interjúban azt mondta, még semmi sem dőlt el, minden lehetséges, megéri kampányolni az utolsó pillanatig.
2017. augusztus 13. 17:28

A politikussal készült beszélgetés vasárnap este lesz látható a televízióban. Az előzetesen közölt részletek szerint Schulz nyitottnak mutatkozott ismét együtt kormányozni az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és bajor testvérpártjával a Keresztényszociális Unióval (CSU) abban az esetben, ha ő lesz az új kancellár.

A szociáldemokraták jelöltje annak ellenére nyilatkozott ilyen magabiztosan, hogy pártja a közvélemény-kutatások szerint bőven le van maradva mögött a CDU/CSU mögött. A felmérések szerint a konzervatív uniópártok támogatottsága 37-40 százalékos, míg az SPD 23-25 százalékon áll.

Schulz az interjúban kritizálta a német autógyártókat, mert szerinte az iparág "elaludta a jövőt". Úgy vélekedett, hogy a gyártók a rövidtávú pénzügyi sikerek érdekében nem fektettek be olyan területekbe, amelyekbe a jövő érdekében invesztálni kellett volna.
 
Ez a magatartás vezetett el a dízelbotrányhoz, amelynek most a dízelautó-tulajdonosok - elsősorban az ingázók, kisiparosok, szállítók - "fizetik meg az árát" - mondta a politikus.
 
Véleménye szerint az augusztus elején Berlinben tartott sikertelen dízelcsúcs egyetlen eredménye azt volt, hogy a gyártóknak - az SPD nyomására - végre el kellett ismerniük a felelősségüket a botrányban.
 
Martin Schulz vasárnap este a német RTL kereskedelmi televízióban is szerepel, amelyben állampolgárok kérdezik több témában. Az adásból előzetesen közöltek szerint a menekültek és migránsok kiutasításával kapcsolatban a kancellárjelölt azt mondta: ha valaki ebben az országban védelmet kér, de nem tiszteli a törvényeket, akkor ki kell utasítani.
 
Schulz ostobaságnak nevezte a Horst Seehofer bajor miniszterelnök, CSU-elnök által szorgalmazott 200 ezres felső határt a menekültek és migránsok befogadásával kapcsolatban.
 
Választási győzelme esetére pedig azt ígérte, minden megtesz azért, hogy európai szinten nagyobb szolidaritás alakuljon ki a menekültek segítésében, eddig ugyanis szerinte sok tagország kibújt a teherviselés alól és Németország mögé rejtőzött.
 
A szolidaritás egy alapelv, nem "mazsolázgathat" belőle mindenki a kedve szerint - jelentette ki.
 
Hozzátette, kancellárrá választása esetén Németország csak akkor hagyná jóvá az EU költségvetését, ha megegyezés születne egy egységes bevándorlási és menekültpolitikáról.
 
Az RTL műsorában a politikus óvta az Egyesült Államokat attól, hogy provokálja a kínai kormányt, mivel - véleménye szerint - Kína kulcsszerepet játszhat az Észak-Korea és az Egyesült Államok között kialakult konfliktus megoldásában. Ezzel azokra a hírekre reagált, amelyek szerint hétfőn Donald Trump amerikai elnök bejelentheti a Kína elleni kereskedelmi fellépést.
 
Az egyik stúdióvendég kérdésére válaszolva azt mondta, a krízist látva megérti az esetleges atomháború miatti aggodalmakat, ő maga is aggódik, de a felelősségteljes politikusok ilyen helyzetben nem engedhetik meg maguknak, hogy a félelem vezesse őket.
MTI
  • Fel kell venni a harcot a gravitáció ellen!
    A normalitás elleni háború légnyomást okozott magas poszton is.
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Orbán Viktor: Vera Jourová megsértette hazánkat, távoznia kell pozíciójából
    Orbán Viktor miniszterelnök levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, melyben tájékoztatta, hogy Magyarországot és a magyar embereket sértő kijelentései miatt felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat a testület alelnökével, Vera Jourovával – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedd reggel. Hozzátette: Orbán Viktor álláspontja szerint az EU-biztosnak a tisztségéből való távozása elengedhetetlenül szükséges.
  • Bayer Zsolt: A Fidesz Mohácsa
    Vasárnap Gánton is a kormánypárti jelölt győzött, pedig ott is volt ám minden „orbánbányázás”.
  • Karácsony Gergely Kispestre száműzi a Szent István-szobrot
    Szent István nem a róla elnevezett parkban kap szobrot, hanem Gajda Péter ténykedését figyelheti a XIX. kerületben – reagált a fővárosi Fidesz–KDNP-frakció arra a fővárosi előterjesztésre, hogy a Szent István park helyett a kispesti Templom téren állítják fel államalapítónk emlékművét.
MTI Hírfelhasználó