Megtörő pillanat – Válságban a Momentum?
Partiban van a Momentum Mozgalom a Demokratikus Koalícióval, és előzi az LMP-t – erre az eredményre jutott a Republikon Intézet júliusi közvélemény-kutatása.
2017. augusztus 17. 17:20

Azonban a Figyelő című hetilap összeállítása alapján nem lehet ezen felül sok örömteli pillanat a nagy elánnal indult ellenzéki párt jelenében, ugyanis elnökségi tagok távozása mellett a fő nyári rendezvényüknek kikiáltott Nyitás Fesztivál is inkább negatívumokat hozott számukra, főleg azután, hogy az LMP elnökségi tagjának, Ungár Péternek a „távozása” miatt megromlani látszik egyik természetes szövetségesükkel a viszony.

További gondokat okozhat a hetilap információi szerint az, ahogy a régi tagok és az új célok között ellentmondások léptek fel, ezt pedig egy bizalmi szavazással tudta eddig csak kezelni a pártelnök, Fekete-Győr András és a két megmaradt elnökségi tag, Orosz Anna és Soproni Tamás.

A Figyelő eheti számában megjelent írásban a Momentumhoz egykoron közelálló személy elmondta: még most is egyetért a párt céljaival, azonban úgy ítéli meg, hogy túlságosan agresszív lett a párt vezetőinek a fellépése, különösen Soproni Tamás alelnöké, akinek külön kiemelte a Facebook-posztjait.

Úgy fogalmazott a hetilapnak: markánssá vált a különbség a korábbi, vitatkozó mozgalom és a mostani, mindenkinek beszólogató, kioktató hangnemű párt között. Szerinte „rossz tanácsadókra” hallgatnának a párt vezetői. Azt is elárulta hetilapnak: több tehetős család komolyabb összegekkel támogatja a pártot, igaz, szerinte ezt azért teszik anonim módon, hogy ne hozzák gyereküket kellemetlen helyzetbe.

Belső feszültségek, anyagi problémák

Két elnökségi tag távozása is jelzi a hetilap szerint az elégedetlenséget: egyikük, Kádár Barna nem is titkolta, hogy belső viták is közrejátszottak a távozásában.  Mint azt a cikk szerzője ismerteti, eddig erre válaszul csak egy bizalmi szavazást volt képes összehozni a megmaradt, háromtagú elnökség.

Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke (elöl, b) és résztvevők zászlókkal vonulnak a Momentum Mozgalom Európához tartozunk! jelmondattal meghirdetett demonstrációján, a Szabadság térről a Hősök terére 2017. május 1-jén. MTI Fotó: Balogh ZoltánFekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke (elöl, b) és résztvevők zászlókkal vonulnak a Momentum Mozgalom Európához tartozunk! jelmondattal meghirdetett demonstrációján, a Szabadság térről a Hősök terére 2017. május 1-jén. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Nem hozott csodát a Figyelő szerint a Nyitás Fesztivál sem, a hetilap úgy tudja, hogy nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és a hírek szerint anyagilag is veszteséges volt, hiszen a 11 milliós jegybevételen kívül pártkasszából kellett finanszírozni a sajtóhírek szerinti 23 milliós költségvetést.

Egyébként a legújabb feszültségforrás éppen ennek a fesztiválnak a kapcsán történt, állítja a hetilap: a Bodajkon bulizó Ungár Péter LMP-s elnökségi tagot – a Momentumosok szerint minősíthetetlen viselkedése miatt – kitessékelték, viszont minderről utólag, a fesztivál után három héttel értesülhetett a közvélemény. A sajtóban és nyilvánosság előtt kirobbant üzengetés pedig a Figyelő megállapítása arra jó, hogy a Momentum Mozgalom belső feszültségeiről elterelje a figyelmet.

Hogy mindez milyen hatással van a párt népszerűségére, azt a hetilap szerint jól jelzi, hogy még mindig nem lépte át a parlamenti küszöböt a párt támogatottsága országos szinten – ellentétben a fővárossal, ahol a választók körében a Demokratikus Koalícióval vannak fej-fej mellett. (Érdekes véletlen, hogy a DK elnökét, Gyurcsány Ferencet Fekete-Győr András a politikából való távozásra szólította fel idén tavasszal –  a. szerk.)

Figyelő/hirado.hu
  • "...a gyanúsítottat agyonlőtték"
    Jött arra valaki, gyanúsnak találták, és lelőtték. Lehet, hogy háromgyerekes, a családjáról példamutatóan gondoskodó, kollégáival kedves agysebész volt az illető, de rosszkor jött rossz helyre: a rendőrök „gyanúsítottnak” minősítették, és ártalmatlanították.
  • Politikai stabilitás mint érték
    Az SZDSZ is megtorpedózta az 1996-os világkiállítást. A szélsőséges párt akkor bebizonyítatta, hogy komoly tényező az országban, nagy kárt tud okozni neki.
MTI Hírfelhasználó