Merkelnek még most sem esett le a tantusz
Igen, ezzel a török miniszterelnök megtámadta a német szuverenitást, éppúgy, mint Soros György a magyar szuverenitást, de hozzátehetjük: Soros az európai szuverenitást is megtámadta, amikor „előírta” az évi egymillió migráns importálását és elosztását.
2017. augusztus 19. 10:09

Angela Merkel német kancellár felszólította Recep Tayyp Erdogan török elnököt, hogy ne avatkozzon be a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásba és ne mondja meg a Németországban élő törököknek, hogy kire szavazzanak.

Hatodikos általános iskolai szint – alatt!

A volt keletnémet ifjúkommunista még mindig nem értette meg, hogy az etnikai hovatartozás az emberek több mint 90 százalékánál felülír minden politikai ideológiát: a törökök a török érdekekre fognak szavazni.

Ankarát összetéveszti Brüsszellel.

Egy választási gyűlésén kijelentette, nem tűrjük, hogy a bárki beavatkozzon a német választók véleményalkotásába. Senkinek, még a török elnöknek sem engedjük meg, hogy beleszóljon a választásba, és megmondja, hogy kire szavazzanak a német állampolgárok, hiszen származásától függetlenül mindenki szabad választójoggal rendelkezik - hangsúlyozta Merkel.

Soros György is beleszólhat a német választásokba.

A demokrácia ilyen: bele lehet szólni. Nálunk 2002-ben az amerikai nagykövetség vezetői a választás napján nagy médiasleppel fölkeresték két szélsőséges párt székházát, kifejezve, hogy nekik drukkolnak.

És ez a két szélsőséges párt alakított koalíciót utóbb.

Washington így beleszólt a magyar választásokba, és ez ellen sem Berlin, sem Brüsszel, de még Reykjavik, Ankara, Kairó vagy Peking sem tiltakozott. A demokrácia határtalan – ezért rombolhatnak hazánkban külföldről felbérelt NGO-k.

A külügyminiszter is elmaradt egy brosúrával.

Sigmar Gabriel német külügyminiszter példátlannak nevezte Erdogan kijelentését, ami szerinte azt szolgálta, hogy egymás ellen fordítsa az embereket Németországban.

Megosztotta a társadalmat – ezzel az MSZP vádaskodott.

A posztkommunisták évtizedeken át hozzászoktak a 99 százalékos választási győzelmekhez, és 1990 után, amikor a választók akarata „megoszlott”, a demokratákat „az ország” megosztásával vádolták az MSZMP KB iskolázottjai.

De igazat is mondott a német külügyér.

A török elnök ezzel az ország szuverenitását támadta meg - fűzte hozzá Sigmar Gabriel miniszter. Igen, ezzel a török miniszterelnök megtámadta a német szuverenitást, éppúgy, mint Soros György a magyar szuverenitást, de hozzátehetjük: Soros az európai szuverenitást is megtámadta, amikor „előírta” az évi egymillió migráns importálását és elosztását.

Sigmar Gabriel nem tiltakozott Soros beavatkozása ellen.

Erdogan a péntek déli muzulmán ima után Isztambulban újságíróknak nyilatkozva arra szólította a Németországban élő törököket, hogy a szeptember 24-i német parlamenti választáson ne szavazzanak olyan pártra, amely "Törökország ellensége". A török elnök név szerint említette a Kereszténydemokrata Uniót (CDU), amelynek Angela Merkel német kancellár az elnöke, továbbá a Német Szociáldemokrata Pártot (SPD) és a Zöldeket.

A volt keletnémet ifjúkommunistát ez meglepte.

Nos, Németország évtizedek óta tömegével fogad be török vendégmunkásokat, ez utóbbiak gyermeki már Németországban születtek, ott váltak magas beosztású vezetőkké, válogatott futballistákká – miközben a mecsetekben imádják Allahot.

„Családegyesítés…”

Ezt is beadagolta a németeknek a szélsőség. A török családokat nem Törökországban kell egyesíteni, hanem Németországban – a német adófizetők pénzén… Így Németországot megszállták a törökök (is).

És török érdekeket akarnak érvényesíteni, erre bátorítást is kapnak Ankarától. A volt keletnémet ifjúkommunista erre „visszaszól”… Azaz még mindig nem esett le neki a tantusz. És ezzel a csökött gondolkodásmóddal Európa vezető hatalmassága… Nagy kihívás a német demokráciának – és Európának.

Kovács G. Tibor
megmondó
Ebben a kérdésben a jelen a fontos: most titkolják el a tényeket a társadalmak elől.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI